2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erasmus- és környezetvédelmi projektek a Bolyaiban

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum nem véletlenül tartozik Erdély legjobb magyar iskolái közé. Diákjai számos versenyről hoznak el díjakat, és mind a kisérettségin, mind az érettségin jó eredményeket érnek el. A nyári érettségin csupán egy olyan diák volt a főépületben tanulók közül, aki nem szerezte meg az átmenő jegyet, viszont az őszi – az idei évben augusztusi – pótérettségin neki is sikerült. Továbbá a Bolyai Farkas Elméleti Líceum számos versenynek adott otthont az elmúlt tanévben, és hasonló célkitűzéseik vannak az idei tanévre is. Emellett számos projekt fut az iskolában, amelyek azt célozzák, hogy mind a diákok, mind a tanárok felkészültebbek legyen, mélyítsék el az ismereteiket.

Még júniusban hirdetett meg a minisztérium egy olyan projektet, amelyben általános és középiskolák vehetnek részt gyakornoki iskola címen. Ez azt jelenti, hogy a pedagógiai szakmára készülő egyetemisták gyakorlaton vehetnek részt, mondta Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója, aki hozzáfűzte, hogy az előző években is voltak gyakorlaton diákok az iskolában, viszont ez nem volt hivatalos. Ettől a tanévtől kezdve pedagógiai profilon tanuló diákok gyakorlatozhatnak hivatalosan a Bolyai líceumban, az iskola vezetősége ezzel is támogatni szeretné az Erdélyben magyarul tanuló egyetemistákat.

Kiss Emma és Nagy Kincső XI. osztályos diákok

Fotók: Nagy-Bodó Szilárd

Egy másik projekt, amelyre az iskola megszerezte a minisztériumi jóváhagyást, a pilot vagy kísérleti iskola. Ez azt takarja, hogy a tizenkettedikesek az ötödik, utolsó modulban csak az érettségi tantárgyak óráin vesznek részt. A többi órájuk sem marad el, de azok online lesznek megtartva, magyarázta Hajdú Zoltán. Ezzel a projekttel azt érte el az iskola, hogy a végzős diákok az utolsó öt hétben hetente csak két vagy legfeljebb három napot kell a tanintézményben töltsenek, így több idejük lesz felkészülni a próbatételre.

Emellett a Bolyai már novembertől zöldiskola lesz, hatványozottan oda fognak figyelni a környezetvédelemre, amely kapcsán mind a tanárok, mind a diákok úgy gondolják, hogy ez az egyik legégetőbb probléma. Hajdú Zoltán úgy fogalmazott, úgy gondolják, hogy a diákjaikat fel kell készítsék egy fenntarthatóbb életre, arra, hogy valamin változtatni kell, hiszen az időjárás is jelzi, hogy valami nincs rendben. Ezt a változást pedig az iskolában kell kezdeni. Az erre vonatkozó projektet az iskola vezetősége közösen írta meg a diákokkal.

Kiss Emma XI. osztályos tanuló is részt vett a projekt megírásában. Meglátása szerint a diákokat eddig nem igazán foglalkoztatta a környezetvédelem kérdése, éppen ezért számos képzést fognak szervezni szakemberek bevonásával, különböző tematikákban. Ezzel próbálják felkelteni a diáktársak érdeklődését. Nyereményjátékokkal is készülnek. A projektben helyet kap a szelektív hulladékgyűjtés, amely előreláthatólag novemberben kezdődik, ezzel a marosvásárhelyi iskola lesz az első olyan tanintézmény, ahol ezt bevezetik. De ezelőtt lesz felvilágosítás is a diákok körében, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogyan és hova kell eldobni a különböző hulladékokat, ezenkívül már volt egy esemény, a green mobility – zöldmobilitás –, ahol a diákok a biciklizésről hallgathattak előadást, szerdán – október 25-én – pedig faültetést szerveznek, az elkövetkezendőkben pedig a fast fashion, a szezonális étkezés és a helyi termékek vásárlása, a helyi termelők támogatása is terítéken lesz – mondta el Kiss Emma.

– Az iskolában több zöldprojekt fut, és a nyereményjáték csak tovább fokozza az érdeklődést. A különböző fenntarthatósági eseményekre szép számban szokott ellátogatni a diákság – fogalmazott Kiss Emma. – Viszont a zöldkérdésekben, a környezetvédelemben nem szabad rövid távon gondolkodni, ezért a mi projektünkben is van három olyan komponens, amelyeknek hosszú távú hatása van, ilyen a szelektív hulladékgyűjtés, a kupakgyűjtő verseny, illetve a RePohár, amelyeket az elkövetkezendő években használhat majd az iskola diáksága – mondotta Kiss Emma. – Az első két komponens tekintetében is jelen van a hosszú távú gondolkodás, hiszen mind az osztálytermekbe, mind az iskola udvarára kihelyezett szemetesedények ott maradnak, és évekig használhatók lesznek, a kupakgyűjtést is meg lehet szervezni, az összegyűjtött dugókat minden évben fel lehet kínálni karitatív célra.

Emellett a Bolyai Farkas Elméleti Líceum esetében hat Erasmus- programról lehet beszélni, amelyek közül az egyiket júniusban zárták le. Ezt még a volt II. Rákóczi Ferenc Katolikus Teológiai Líceumtól kapta meg az iskola, amikor 2022 májusban a legfelsőbb bíróság döntése értelmében a tanintézményt a Bolyaihoz csatolták. Ez a hátrányos helyzetű személyek esélyegyenlőségéről szólt, és három partneriskola vett részt benne. A nyáron egy másik Erasmus-program keretében az iskola nyolc tanára Olaszországban továbbképzőn vett részt, ahol az online oktatáson belüli értékelés módszereit sajátították el. Bár jelenleg nincs online oktatás, de az ötödik modulban a végzős osztályok számára lesz, fontos, hogy a digitális eszközökkel felszerelt termekben a tanárok ki tudják használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a technológia nyújt számukra, mutatott rá Hajdú Zoltán, aki hozzáfűzte, hogy meglátása szerint ezeket a módszereket a diákok sokkal jobban kedvelik.

– A sorban következő Erasmus-projekt a 4forFuture, ami egy éve zajlik. Ennek keretében volt két tematikus nap, egy pedagógus-továbbképző, egy tábor és egy kutatási program. Ez a program még folytatódni fog egy helyi és egy nemzetközi versennyel, még további két tematikus nap is lesz. A projekt lezárása előtt az a cél, hogy a város polgármesterének átadjunk egy tanulmányt, amelyben javaslatokat teszünk arra, hogy miként lehetne fenntarthatóbb, környezetbarátabb a város – húzta alá a líceum igazgatója.

– Az utolsó megírt projekt a diákmobilitást célozza. Az iskola 16 diákja 2024 áprilisában és májusában három hetet fog eltölteni egy granadai továbbképzőn, ahol a weboldalak készítéséről tanulhatnak. Ez az iskola számára azért fontos, mert minden évfolyamon van három informatikaosztály, és ezeken a továbbképzéseken új ismereteket fognak elsajátítani a résztvevők – mondta Hajdú Zoltán. 

Emellett pedig működik a Kristálytiszta elektronika, amelynek már hagyománya van az iskolában. Most egy újabb kétéves szerződést írt alá a Bolyai. Ez azért is lényeges, mert az iskolában mindig nagy szerepet játszott az elektronika, elektronikakör is működött benne még a rendszerváltás előtt, és a mostani Erasmus-program keretében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel és magyarországi, illetve felvidéki partnereikkel próbálják ezt a hagyományt fenntartani – számolt be az iskola igazgatója.

Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató