2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hűvös hajnalokkal, de a szeptemberi nyár melegével ránk köszöntő őszben becsengettek valamennyi oktatási intézményben. Megyénk iskoláiban, óvodáiban, bölcsődéiben 85.901 diák, a legkisebbektől a legnagyobbakig, kezdi meg a 2023/24-es iskolai évet.

A diákok száma az elmúlt tanévhez képest a 87.111-ről 210-zel csökkent, ami kevesebb bölcsődei, óvodai csoportot és kevesebb általános iskolai, középiskolai, szakiskolai és líceum utáni osztályt jelent. Oktatásukat 7.199 tituláris és helyettesként oktató szakképzett, valamint kisszámú szakképzetlen helyettesítő pedagógus látja el.

Az iskolák többsége felkészült a tanévre, de ahogy már szó volt róla lapunk hasábjain, vannak tanintézmények, ahol nem sikerült befejezni az építkezést, felújítást, ami nem kedvez az oktatás folyamatának és minőségének. A késés oka általában az akadozó pénzforrás, de néhol a hanyagság is fennáll. Így vannak szerencsés és kevésbé szerencsés évfolyamok, amelyeknek már az első napokban csalódniuk kell az iskolában. 

A sikertelen képességvizsgát követően viszont nem kell aggódjanak az ötös átlag alatt végzett diákok, ugyanis az illetékesek szerint a szakképző líceumokban, szakiskolákban, ahol üres hely maradt, oda mindenkit felvettek, aki tanulni akar.

Hogy a becsengetés után elkezdődött iskolai évben az új tanügyi törvény értelmében az eddigiekhez képest mi fog még változni, az csak akkor derül ki, amikor az új jogszabály valamennyi alkalmazási útmutatója elkészül. Az illetékesek szerint a módszertani útmutatók tanév közben fognak csordogálni, a felnőttek ugyanis nem végezték el a dolgukat idejében, ami a diákok számára a bukást jelentette volna. De azok, akiknek nemzedékek sorsa van a kezében, és korábban is ciklus közben ugrottak fejest a változtatásokba, továbbra is ráérősen vezényelnek a „képzett Románia” cél felé. 

Emiatt kezdődik az idei tanév a bizonytalanság jegyében, anélkül hogy idejében közölték volna, hogy a szerkezetén kívül milyen változásra kell felkészülni diáknak, pedagógusnak és szülőnek egyaránt. Úgy tűnik, hogy a jól ismert közmondás szerint, miszerint a jó munkához idő kell…, nem sietik el a dolguk. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató