2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jótékonysági projekt

December második felében zajlott a Rotaract Club Téka jótékonysági projektje, amelynek keretében egy fahasábokból álló karácsonyfát építettek fel Marosvásárhely főterén, majd az ünnep lejártával tűzifaként adományozzák oda rászoruló családoknak. Ezzel párhuzamosan pénzadományokat is fogadtak, amit nehéz sorsú családok számláinak a kifizetésére fordítanak. A rászorulók december végéig jelezhették ez irányú igényüket a Telefonos Szeretetszolgálatnál.


Fotó: Facebook/Rotaract Téka Club



A projektben a Rotaract Club Téka partnere a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal mellett a Solidaris Egyesület volt, a családok kiválasztásában a Telefonos Szeretetszolgálatot is működtető egyesület segítségét kérték. A hátrányos helyzetűek, illetve bárki, akinek tudomása van ilyen személyekről, a Telefonos Szeretetszolgálat 0265-555-555- ös számán igényelhetett segítséget december 15–30. között, és a hívások nyomán adatbázis készült a rászorulókról.

A projekt eddigi tapasztalatai kapcsán Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület vezetője lapunknak elmondta, ebben a kezdeményezésben közvetítő szerepük volt, a Rotaract Téka azért kérte fel őket erre, mivel az általuk működtetett telefonvonal száma közismert, egyre többen hívják, és egyre szélesebb társadalmi körökből, hiszen bárkinek lehet szüksége információra, ellátásra, ápolásra, bevásárlásra. A program válasz a jelenlegi helyzetre, amikor jelentős a drágulás, megugrott a gáz- és villanyszámla értéke, és az embereknek egyre nehezebb megbirkózni ezek kifizetésével.

– Egyik érdekesség, amit megfigyeltünk, hogy elsősorban nem a tömbházlakók jelentkeztek, hanem magánházakban élő személyek, és nem azt kérték, hogy pótoljunk be a gázszámlájukba, hanem a betelefonálók 90-95 százaléka tűzifát igényelt. Az is érdekes, hogy kisebb arányban kerestek meg maguk a rászorulók, inkább közbenjárók fordultak hozzánk: pedagógusok, szomszédok, akiknek tudomásuk van segítségre szorulókról. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy a közösségi médiát kevésbé fogyasztja a valóban rászoruló réteg, őket nem sikerült közvetlenül megszólítani. Pedagógusok hívták fel a figyelmünket sokgyerekes családokra, szomszédok jelezték, hogy akad idős ember, akinél elkelne a segítség. 30-40 km-es körzetből hívtak bennünket, a környező vidéki településekről is – például a Nyárádmentéről –, hogy tűzifagondokkal küszködnek – számolt be a tapasztalatokról Sajó Norbert, aki szerint erdős környékről lévén szó, érdemes lenne olyan közösségi programokat kezdeményezni, amelyekkel segíteni lehetne a nehéz helyzetben élőknek abban, hogy tűzifához jussanak.


Fotó: Facebook/Solidaris Egyesület



Mint mondta, a jelenlegi körülmények között, amikor jelentős drágulásokkal kell szembenéznie a lakosságnak, sokkal több hívásra számítottak. Talán az egyik magyarázata ennek, hogy decemberben – amikor a projekt keretében ezeket a hívásokat fogadták – még nem emelkedett olyan mértékben a számlák értéke, hogy komoly gondokat okozott volna az embereknek. Sajó Norbert úgy véli, az elkövetkező időszakra nézve érdemes átgondolni a segítségnyújtás módozatait, tudatosítani kellene a támogatók körében, hogy segíteni akár egy számla átvállalásával is lehet, hiszen ezáltal sok rászoruló család egyik legnagyobb gondját oldanák meg.

A Solidaris Egyesület vezetője megjegyezte: a jótékonysági projekt keretében betelefonálók 90 százaléka olyan személy volt, aki mindaddig még nem fordult a Telefonos Szeretetszolgálathoz segítségért, tehát a kezdeményezés egyik hozadéka, hogy új, nehéz helyzetben élő emberekről szereztek tudomást, és ugyanakkor olyan személyek is megismerték őket, akik esetleg eddig nem hallottak róluk és a tevékenységükről. 

Nőtt a segélykérő hívások száma – a legtöbben gondozót keresnek

Érdeklődésünkre, hogy más ügyekben érezhető-e növekedés a Telefonos Szeretetszolgálathoz érkező segélyhívások számát illetően, Sajó Norbert igennel válaszolt, mint mondta, az utóbbi két évben, a járvány kitörése óta folyamatosan nő a Telefonos Szeretetszolgálathoz érkező hívások száma. Míg régebben 10 volt a napi átlag hívásszám, most általában 15-20 körül mozog. 

– Olyan akut problémákkal keresnek meg emberek, amelyekre eddig nem volt példa. A leggyakoribb, amivel hozzánk fordulnak, az idősek, betegek ellátása, nagyon sokan keresnek gondozót. Ezen a téren nagy szerep hárult a hatvanas éveikben járó generációra, amely gyakran vállalt idősgondozást. Ebből a generációból most sokan kiestek, vagy azért, mert megbetegedtek, vagy visszahúzódtak, mert esetleg nem szeretnék beoltatni magukat, vagy pedig megkapták a vakcinát, de nem vállalják a rizikót, a napi jövés-menést, a másokkal való találkozást, mert félnek. Így ez a generáció lemorzsolódott, és óriási űrt hagyott ezen a területen. A fiatalabbak külföldön vállalnak munkát jelentősen magasabb jövedelemért, az egészen fiatalok pedig általában nem vállalnak idősgondozást. Ez egy jelentős társadalmi átalakulás, és most jöttünk rá arra, hogy a hatvanas éveikben járók oroszlánrészt vállaltak a hazai idősgondozásban. A járvány kitörésekor, a kezdeti időszakban ez a korosztály gyakorlatilag az utcára sem volt szabad kimenjen, így egyik napról a másikra maradtak idősek gondozó nélkül – vázolta fel az egyesület vezetője a problémát, amivel hetente többször is szembesülnek a munkatársai.

Ezekben az esetekben a Solidaris Egyesület a közvetítésben próbál segíteni, hirdetik folyamatosan, hogy szükség van gondozókra, ellenben az arány úgy néz ki, hogy minden héten jelentkezik 2-3 személy, akinek szüksége van gondozóra, és egy gondozójelölt. A gondozást vállalókkal próbálnak személyesen találkozni, elbeszélgetni velük annak érdekében, hogy felállítsanak egy profilt, amely majd egyezik vagy sem a segítségre szoruló igényeivel.

Mint mondta, két nagy gond van az idősgondozás terén: az egyik, hogy van-e olyan személy, aki vállalja, a másik pedig, hogy kompatibilis-e a két fél. Az utóbbi időben például sok esetben a megbízhatóság mellett azt is feltételként szabja meg az ellátásra szoruló idős ember, hogy a gondozó legyen beoltva. 

– A tapasztalatunk az, hogy három-négy kategóriába sorolhatók a gondozók: az egyik elmegy külföldre, és ott dolgozik, a másik itthon van, de évek óta elköteleződött valaki mellett, a harmadik, aki sehol nincs, de nem véletlenül. A negyedik kategória, a legszűkebb réteg tagjai, akik épp fölszabadultak, mert meghalt az a személy, akit gondoztak, de ez azt jelenti, hogy legtöbb egy-másfél hétig szabadok, mert azonnal lecsap valaki rájuk. Én meg tudom érteni azokat az időseket, akik ódzkodnak az idősotthontól, és a saját otthonukban szeretnének maradni. Ez a kérdés szívügyünk, és szeretnénk segíteni, akár egy-két időst ellátni az otthonában, az elkövetkezőkben kiépítenénk ennek az infrastruktúráját, hogy megtaláljuk azt az egy-két alkalmazottat, akiket be tudunk vonni ebbe – osztotta meg az egyesület igény szülte terveit Sajó Norbert.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató