Ha április elsején olvastuk volna a hírekben, hogy járvány idején kirúgják a kormány – sajtóhírek szerint – egyetlen felkészült járványügyi szakértőjét, azon is a járványadatok tudatában csak fél szájjal mertünk volna nevetni, de ez nem vicc, hanem az április középi kormányválság valósága. Az illetőt a miniszterével együtt menesztették, mert egy új, karanténszabályokkal kapcsolatos rendeletet állítólag úgy jelentettek meg, hogy arról nem szóltak a kormányfőnek. Egyes források szerint mégis tudatták vele, de ez az ügy sem arról szól, aminek a politikusok láttatni szeretnék.
A miniszter és államtitkára kétségtelenül hibázott, és nem csak ebben az egy esetben. Azonban, ha a hibákért kirúgás jár, akkor a kormányfőnek elsőként önmagát kellett volna már régen menesztenie, mivel a vén kontinens egyetlen olyan országa vagyunk, amely költségvetés nélkül kezdte meg az idei válságesztendőt. Három hónapot késtek vele, és hogy ez hány munkahely pusztulásába kerül, azt sosem fogjuk megtudni. Most ismét megérdemelné az útilaput, mert ilyen időkben életeket és munkahelyeket kellene menteni, nem passzióból politikai válsággal tetézni az egészségügyi és gazdasági krízist.
A jelenlegi kormány felállásakor sok szó esett a reformokról, de ez minden kormányalakításnál hasonlóan történik. Amikor az immár volt egészségügyi miniszter nemrég nyilvánosságra hozta az egyenruhások családtagjai kerülő utas oltásának ügyét, és adatokat tett erről közzé, majd megúszta a dologból elkerülhetetlenül következő politikai vihart, már kezdtünk reménykedni benne, hogy nem volt minden reformígéret üres szó, ahogy az oly gyakran történik.
A politikai alapon kinevezett kórházmenedzserek menesztésével és az egészségbiztosító pénztár megyei fiókegységeinek vezető tisztségeire kiírt versenyvizsgák szervezésével viszont az illető újabb politikai darázsfészkekbe nyúlt bele könyökig, ráadásul ezeken a helyeken milliárdos nagyságrendben folyik a pénz a haveri zsebekbe. Ez pecsételte meg a sorsát, nem az, hogy a rendszer évtizedes lezüllesztésének, krónikus létszámhiányának és gyatra felszereltségi szintjének betudhatóan a válsággal érkező túlterhelés sorra okozta a kétségtelenül idegborzoló botrányokat. Azok csak a tünetei a rendszer betegségének, a lényegi kezelésre sem érdemi esélyt, sem időt nem kapott.
Azt senkitől nem lehet elvárni, hogy egy – hosszú kormányciklusok alatt kizsigerelt – intézményrendszert hónapok alatt rendbe tegyen, még békeidőben sem, pláne nem krízis alatt. Viszont, ha egyáltalán hajlandóságot mutat rá, dolgozni kezd rajta, és ezért kirúgják, az csak azt mutatja, hogy minden maradt a régiben, és a valódi döntéseket hozók azt akarják, hogy ez így maradjon továbbra is. Amíg még marad, aki beéri a négyévenkénti ígéretdózissal.
