4keréken

Amikor azt mondjuk, hogy a hagyományos taxizás nem éppen az aranykorát éli napjainkban, finoman fogalmazunk. Egyre több riválisa van az egykor nagyon népszerűnek számító közlekedési formának. Elsősorban ott vannak az alternatív fuvarozást végző szolgáltatások, amelyek közül a leghíresebb az Über és a Bolt. Ezek kapcsán már a Népújság hasábjain is beszámoltunk arról, hogy az ország egyes nagyvárosaiban – így Marosvásárhelyen is – tüntetések voltak. A hagyományos taxisok úgy látják, hogy az alternatív fuvarozást végzők elhalásszák előlük az ügyfeleket, miközben nem kell olyan komoly feltételeknek eleget tegyenek, mint ők. 

Ez csak részben igaz, hiszen a Bolt- vagy Über-sofőrök is különböző vizsgákat kell letegyenek, értékelési rendszerük van, amit az ügyfelektől kapnak, amennyiben pedig valakinek nem kedvező az értékelése, akkor elveszik tőle a személyszállítás lehetőségét, továbbá az ő esetükben is meg van szabva, hogy milyen idős lehet az autó. Ez tehát az egyik tényező, ami miatt a hagyományos taxizás nehéz vagy legalábbis nehezebb helyzetbe került. A másik a szintén a nagyobb városokban kihelyezett elektromos rollerek. 

Az már egy másik kérdés, hogy ezekkel bizonyos felhasználók mennyire közlekednek szakszerűen, ebbe most nem megyünk bele.

Azonban a négykerekű hagyományos személyszállítási forma nem is olyan távoli jövőben egy újabb riválist kaphat: a drónokat. Ameddig Romániában vagy más kelet-közép-európai országban a hagyományos taxisok és az alternatív fuvarozást végzők között folyik a harc, addig a Közel-Keleten már a levegőben reformálják meg az egyéni igényekre szabott személyszállítást. A hír nem teljesen új, hiszen már néhány évvel ezelőtt megjárta a világsajtót a hír, hogy Dubajban repülőtaxikat akarnak fejleszteni. Akkoriban még a legtöbben sci-finek gondolták az ötletet, de mostanra már elég közel a megvalósíthatóság, vagyis az, amit a vállalatok közlekedési forradalomként szoktak emlegetni.

Lényegében arról van szó, hogy kabinokat akarnak drónokra szerelni, amelyekbe utasok szállhatnak be. Kis csavar a történetben, hogy ezek nem címtől címig vinnék az utasokat, hanem a jelenlegi tervek szerint lenne négy le- és felszállóhely, tehát a rendszer jobban hasonlít a tömegközlekedésre, mint a taxizásra. De még így is impozáns, különösen annak fényében, hogy ezek a drónok elvileg képesek lennének akár 300 km/h-val közlekedni, hangtalanul, elektromos meghajtásuknak köszönhetően.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy milyen irányítást helyeznének a hálózat mögé, valamire szükség lesz, mivel nagy sebességgel fognak közlekedni. 

A tervek szerint 2026-tól, azaz három éven belül működni fog a rendszer, és akik ki tudják fizetni a jegy árát, utazhatnak vele. A dubajiaknak – saját meglátásuk szerint – nagy előnyük van a szaúdiakkal szemben, akik túl későn fogtak neki a forradalmi technológia kifejlesztéséhez.

Van viszont egy de... Hiába emlegetnek forradalmat, igazán nagy innováció akkor lenne, ha a drónok maguktól képesek lennének közlekedni, vagy legalább egy távolabbi torony irányítaná őket. 

Azonban a jelek szerint még nem tart itt a technológia. Ugyanis a három éven belül bevezetésre váró dróntaxikat pilóta fogja irányítani, az egyébként ötszemélyes kabinból tehát egy széken a sofőr foglal helyet. 

Ezzel együtt is, ha valóban elindul ez a fajta fuvarozás, hatalmas előrelépés, viszont kíváncsiak vagyunk rá, hogy mikor érkezik el az önvezető drónok kora, illetve mikor lesz Európában is ilyen vagy ehhez hasonló szállítási módozat.

Lehet azt mondani, hogy az automata váltó sokkal kényelmesebb, mint a manuális, ugyanakkor azt is, hogy utóbbi sokkal jobb vezetési élményt kínál, különösen sportos használatnál. A két váltótípus rajongói táborát nem lehet és nem is kell összebékíteni egymással, mindkettőnek megvannak az érvei, hiszen mindkét típusnak vannak jó és kevésbé jó tulajdonságai. Abban viszont talán mindkét tábor egyetért, hogy az automatának az egyik nagy előnye, hogy az autó nem tud lefulladni. És a fullasztás bárkivel megtörténhet, lehet akármennyire jó vagy tapasztalt sofőr, mellényúl, nem a jó fokozatba vált, és még lehetne sorolni. A tanulóvezetőknek pedig az egyik rémálma, hogy a kocsisor elején állnak egy kereszteződés bejáratánál vagy egy jelzőlámpánál, és indulásnál lefullasztják az autót. Ebben a tekintetben tehát az automatának van előnye.

És bár fájdalmas sok ember számára, hogy globális léptékben egyre több nagy autógyártó jelenti be, hogy elengedni a kézi váltó gyártását, és a jövőben minden modelljében csak automata lesz, senkinek nem fog hiányozni a fullasztás érzete, ami az autónak sem tesz jót.

Ezt a kellemetlen tényezőt akarja visszahozni a Toyota, méghozzá az elektromos autók tekintetében, amelyek szintén képtelenek a „lefulladásra”, mert a motorjukban elektromos áram, nem pedig levegő és üzemanyag keveréke van. Viszont mesterségesen, szoftveresen és bizonyos eszközökkel megoldható, hogy olyan legyen, mintha. Az persze más kérdés, hogy erre kinek van szüksége.

A történet ott kezdődik, hogy az elektromos autókban nincs szükség hagyományos értelemben vett váltóra, így a legtöbb villanyautóba nem is szerelnek ilyesmit. A nagyon kevés kivétel közé tartozik a Porsche Taycan, amiben van egy kétfokozatú váltó, de ott sem azért, hogy megteremtse a váltási érzetet, hanem hogy jobban tudja szabályozni a kerékre jutó erőt. Továbbá a német sportautóban a sofőrnek semmilyen ráhatása nincs a váltóra. A Toyota viszont másképpen gondolkodik, bár valódi váltó a japán óriás autóiban sem lesz, viszont váltókar, kuplungpedál és dedikáltan erre a célra programozott elektronika igen.

A Toyota, saját bevallása szerint, ezt ugyanazért teszi, amiért az elektromos Dodge Charger „kipufogórendszert” kap, ugyanis utóbbi autóban mesterségesen hozzák létre az igazi, nagy motoros Dodge-hangot, hogy mutassák: a Dodge az elektromos érában sem változott, hű maradt önmagához. Azontúl meg nem titok – és a gyártó sem hallgatta el –, hogy sok vásárló éppen a hangja miatt választotta a márkát. 

A villanyautók tekintetében, a Dodge dicséretére legyen mondva, ő volt az első, amely ténylegesen jó motorhangot adott a villanyautójába, és további pozitívum, hogy mindez kikapcsolható, tehát aki csendesen akar gurulni az elektromos Chargerjével, erre is van lehetősége. Azt nem tudni, hogy a Toyota elektromos autóiban lesz-e arra lehetőség, hogy a sofőr csak élvezze, hogy nem kell kapcsoljon, így egyelőre csak reménykedni lehet abban, hogy a Toyota nem veti el annyira a sulykot, hogy kötelezően visszavezesse a váltást.

A japán autógyártó óriás már szabadalmaztatta is a rendszert, sőt egyes források szerint már élesben is teszteli. Arról még nem adtak hírt, hogy mikor és milyen autóban tennék először elérhetővé. Érdekességnek kimagasló, de kérdés, hogy valóban szükség van-e rá? A kíváncsibbak egészen biztosan kipróbálnák, de nagy valószínűséggel vagy a „minden csoda három napig tart” kategóriájához tartozna, vagy csak fölösleges nyűg lenne sok ember számára.

Mindenesetre szomorú, hogy annyira digitalizált világ előtt állunk, amikor olyan funkciókat is szimulálni kell, amelyek a sportos autókban hozzájárultak és hozzájárulnak az igazi vezetési élményhez.