2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bemutatták az új Volkswagen Tiguant

A Volkswagen közepes terepjárója, a Tiguan a márka egyik legsikeresebb modellje, így nem meglepő módon már a bemutató előtt számos részletet közöltek róla, „véletlenül”. Többek között kémfotók is napvilágot látták. A közelmúltban pedig bemutatták a Passat új, kilencedik kiadását is, amely már engedett arra következtetni, hogy mi várható az új SUV-ban.

A harmadik generációs Tiguan a Volkswagen MQB evo architektúrájára épül, és négy különböző hajtáslánccal is elérhető lesz. Ott van a plug-in, azaz a konnektoros hibrid, a mild hibrid, a sima benzines és a dízelmotorral szerelt változat. Alighanem ez az utolsó olyan Tiguan, amiben még helyet kap egy TDI motor is, a Passathoz hasonlóan. De vegyük sorra a hajtásokat. A konnektoros hibrid változatok esetében a gyártó egy 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávot ígér, ami ebben a kategóriában kimondottan nagynak mondható. További jó hír, hogy az autóban, az alapfelszereltség részeként, helyet kap egy 50 kW-os gyorstöltési opció is. Ami pedig a teljesítményt illeti, a plug-in hibrid modellekből két erősségi szint készül, a gyengébb 201, míg az erősebb 268 lóerő leadására lesz képes. Mindkét kivitelben egy 19,7 kWh-s akkumulátorcsomag felel az elektromos hatótávért, a különbség – a lóerőkön túl – abban lesz, hogy a gyengébb változat elsőkerék-meghajtást, az erősebb pedig összkerék-meghajtást fog kapni. Van viszont egy érdekesség, ami azért magyarázatra szorulna. Az új Passatban is ugyanezek a hajtáselemek vannak, azaz az erősebb változat ott is 268 lóerős, szintén egy 19,7 kWh-s akkupakkról beszélhetünk, és a Volkswagen annak az esetében is 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávot ígér abban az esetben, ha teljesen fel van töltve az akkumulátor. És pont itt van egy érdekesség. A Passatnak, mivel alacsonyabb autó, kisebb a légellenállási együtthatója is, ami alacsonyabb fogyasztást jelent mind üzemanyagból, mind pedig elektronokból. Tehát a Volkswagen vagy kidolgozott egy nagyon hatékony elektromos hajtásláncot, vagy túlbecsüli az új Tiguan képességeit. Persze 80 kilométer is tisztán villanyüzemben egy konnektoros hibridtől szép teljesítmény, de talán a Volkswagen nagyobb marketinget látott amögött, hogy egy háromjegyű számmal reklámozza az új típusát. Bár minden gyártónál ezek az értékek fel vannak fújva, mivel a Passatra is ennyit mondtak, a Tiguan esetében még hihetetlenebb a hatótáv, de legyen nekik igazuk.

Továbbmenve, a hajtásláncok között ott van a mild, azaz lágy hibrid variáns is, egy 1,5 literes turbós benzinmotorral és a hozzá kapcsolt 48 voltos lítium-ion akkumulátorokkal. A mild hibrid verzióból 128 és 148 lóerős példányok készülnek. Ezek sokkal gyengébbek, mint a sima benzinmotoros hajtásúak. Igaz, utóbbi esetében már egy kétliteres motorról beszélhetünk, amiből készülni fog egy 201 és egy 262 lóerős változat. Mivel hobbiterepjáróról van szó, talán a legérdekesebb mégiscsak a dízel, hiszen különösen Kelet-Európában a statisztikák szerint még mindig ezek a legkeresettebb változatok. A kétliteres dízel változatból lesz egy 148 és egy 190 lóerős kivitelezésű. Előbbi elsőkerék-, utóbbi összkerék-meghajtással.

Van viszont valami, ami minden Tiguanban azonos lesz. Hajtáslánctól és lóerőtől függetlenül mindenik automata váltóval érkezik, ahogyan az új Passat is. Ezzel immáron bizonyossá vált, hogy a Volkswagen is végérvényesen kezd leszámolni a jó öreg manuális váltóval, sokak bánatára.

Kívülről megnézve az autót, első ránézésre az ID.4 juthat eszünkbe, ami nem is meglepő, hiszen az a Tiguan elektromos testvére. Hasonló a vonalvezetés, továbbá több részlet esetében is látható a hasonlóság. Belül viszont teljesen más a helyzet. Ebben a tekintetben az új Tiguan esetében jelentős változtatásokról lehet említést tenni. Az egyik ilyen a Driving Experience Switch, azaz magyarra fordítva a vezetésiélmény-kapcsoló, amely arra hivatott, hogy leegyszerűsítse a menüben való navigálást, így a sofőr nem kell útközben a 38 centi átmérőjű érintőkijelzőt taperolja. A vezetésiélmény-kapcsoló a váltókar helyén található, maga a váltó pedig felkerült a kormánykerék mögé. Említést érdemel az is, hogy a műszerfal mindenhol hangulatvilágítást kapott.

Az új, harmadik generációs Tiguan méretei teljesen még nem ismertek. A gyártó annyit árult el, hogy magassága és szélessége csaknem azonos lesz az előző generációéval, azaz 1,84 méter széles (tükrökkel 2,1 méter) és 1,67 méter magas lehet az új modell, de elődjénél 3 centiméterrel hosszabb, vagyis 4,51 méter lesz. A Volkswagen azt is közölte, hogy a Tiguan csomagtartója 652 literes lesz, amit értelemszerűen a hátsó ülések ledöntésével tovább lehet bővíteni.

Az új Tiguan ára egyelőre nem ismert, ahogyan az sem, hogy mikor kapják kézhez a saját példányaikat azok, akik először rendelnek ilyen autót, viszont azt sejteni lehet, hogy erre idén már nem fog sor kerülni.



Végleg leszámol dízelmotorjaival a Volvo

Már várható volt a döntés, különösen annak tekintetében, hogy a Volvo egyre inkább halad az elektromos meghajtás irányába, ami érthető is, hiszen az egykori svéd gyártó immáron a kínai Geely tulajdonában van, másrészt pedig ott van az a tény is, hogy 2022 novemberében eladta az Autobay nevű vállalatnál való részesedését. Ez a cég végezte többek között az összes belső égésű motorfejlesztést a Volvo számára. A vállalat eladásával pedig az összes olyan eszközét is eladta a márka, ami a belső égésű motorok gyártásához szükséges. Szeptember végén pedig bejelentették, hogy a jövő év elején fog legördülni a gyártósorról az utolsó dízelmotorral szerelt Volvo.

Így, a búcsú pillanataiban, érdemes egy kicsit visszatekinteni, és megnézni a Volvo motorjainak a történetét. A skandináv gyártó a kezdetek kezdetén csak soros benzinmotorokkal kínálta a típusait, ezek először négy, később pedig hathengeresek voltak. Aztán 1978-ban Párizsban vezették be a 200-as szériánál a dízelmotort, amihez akkoriban a Volkswagen szolgáltatta a technológiát. A Volvo ugyanis kétliteres öthengeres és 2,4 literes hathengeres Volkswagen gyártmányú motorokat használt, ezek elnevezése D20 és D24 volt.

 Ha a számokat nézzük, akkor ez történelmi léptékkel mérve azt jelenti, hogy a Volvo 44 évig használt dízelmotorokat, ennek a fejezetnek tesz pontot a végére, miután jövő év elején legyártja az utolsó darabokat a D3-as és D4-s blokkokból. Szomorú, de nem meglepő. A Volvo amúgy sem tartozik a nagy gyártók közé, 2022-ben például 615.121 autót értékesített, ami alacsony számnak mondható. Ekkora kapacitás mellett pedig ki kell jelölni az utat, ami a márka számára az elektrifikáció lesz. Közleményükben arról írnak, hogy az elektromos platformjaikra akarnak koncentrálni, amire, mint elérhető modell, az EX30 is épülni fog, valamint az XC90 utódja, az EX90. Vagyis jelen állás szerint a Volvo a jövőt az elektromos SUV-kban látja.

 A választás viszont nemcsak a Volvót érinti, hiszen előbb-utóbb minden gyártó be kell lássa, hogy egy fenékkel nem lehet két lovon ülni, akkor pedig el kell döntse, hogy mely technológia, melyik hajtáslánc vonzóbb a vásárlói körében. Ez nagy valószínűséggel szinte mindegyik esetében a villanyos lesz, legalábbis a mai ismereteink alapján!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató