2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyre több területen éllovasok a kínai autógyártók

Kínában már nemcsak olcsó és biztonságos, valamint felszerelt autókat gyártanak, amelyeket a régi nagy gyártók is megirigyelhetnének, hanem a távol-keleti ország készíti a Föld legáramvonalasabb autóját, legalábbis a papírforma szerint. De miért is szempont a légellenállás?

Az elektromos autók térnyerése is jelen volt a légellenállási alaktényező ipari szintű javulásában, melynek egyébként a vásárlók nem igazán tulajdonítottak jelentőséget. Talán a szupersportautóknál, amelyeknél számított mind a gyorsulásnál, mind a végsebességnél. Aztán a villanyautók megváltoztatták a trendet, mivel a légellenállás közvetlen kapcsolatban van a fogyasztással. A tényező komoly mértékben befolyásolhatja azt, hogy mekkora lesz egy egyszerű elektromos autó hatótávolsága. Ennek fénylében nem is meglepő, hogy elkezdődött a számháború, hogy melyik gyártó tudja a legjobb légellenállási tényezővel rendelkező autót elkészíteni. A Tesla is ott van az élmezőnyben, de két évvel ezelőtt a Mercedes EQS átvette a vezetést. Egészen mostanig, amikor egy teljes ismeretlen márka gyári mérése letaszította a méregdrága luxusautót a trónról.

A kínaiak olyan szinten jelentenek be újabb és újabb márkákat, hogy azt már szinte lehetetlen követni. Ezért nem is meglepő, hogy egészen eddig még szinte senki nem hallott a YangWangról, ami a BYD prémium almárkája. Ők állították be az új rekordot áramvonalasság tekintetében, igaz, ezt még csak gyári mérések igazolják, független méréssel még nem igazolták. Arról van szó, hogy az almárka U6-os modelljének alaktényezője 0,195 a gyár mérése szerint, amivel átvette az első helyet a Mercedes-Benz EQS-től, ami 0,20-as értékkel büszkélkedhet. A különbség nem nagy, természetesen ez is számít valamit a fogyasztásban, viszont ebben a kérdésben sokkal nagyobb szerepe volt annak, hogy egy kínai gyártó képes-e átvenni a vezetést ilyen tekintetben is. A YangWang U6 pedig bebizonyította, hogy igen.

Az U6-ról már korábban is terjengtek pletykák, és első pillanattól fogva tudni lehetett, hogy a típust a légellenállásra optimalizálják. Mindössze annyi változott, hogy az első híresztelések alapján az U7 nevet kellett volna viselje, de úgy tűnik, hogy azt a gyártó megtartja egy későbbi, feljebb pozicionált modellje számára. Az U6-ról egyelőre nincsenek fényképek, sem hivatalosak, sem nem hivatalosak. A külsejét csak a hatóságokhoz benyújtott számítógépes tervrajzokon lehet megtekinteni. Ezek arról tanúskodnak, hogy a kocsi semmi újat nem mutat. Röviden egy nagy szedánról van szó, amelynek részletei innen-onnan ismerősek lehetnek, azaz kínai szokásnak megfelelően, ami máshol bevált, azt lemásolták.

A hajtásról sem árultak el sok részletet. Annyit lehet tudni, hogy a YangWang U6 elérhető lesz villanyautóként, tölthető hibridként és kiterjesztett hatótávú elektromosként is. Utóbbi azt jelenti, hogy beszerelnek egy kis benzinmotort, ami generátorként működik, és tölti az akkumulátort, ezzel nyerve még néhány kilométert. A három változat közül a legizgalmasabbnak viszont a tisztán elektromos tűnik, ezzel kapcsolatban terjengenek ugyanis olyan hírek, amelyek értelmében a teljesítménye elérheti az 1100 lóerőt, ezt négy elektromos motor garantálhatja. Ha ez bekövetkezik, az két dolgot is jelent: egyrészt beállhat a feleslegesen erős és gyors villanyautók sorába, másrészt azt, hogy Kínában is készül szupersportautókat megszégyenítő elektromos típus.

Az alaktényezőre visszatérve érdemes kontextusba helyezni a YangWang és a Mercedes értékét, mert nemcsak ők tudtak jó légellenállású autót készíteni. A Tesla Model S és a (szintén kínai) Nio ET7 1,208-at tud, a Lucid Air 0,21-et, a Porsche Taycan pedig 0,22-et. Ezek az értékek a gyakorlatban hatótávolság szempontjából is nagyon közel vannak egymáshoz, a legfőbb különbség közöttük az, hogy melyik a legjobb, elméletileg ezt a szerepet most az U6 tölti be. De az igazán érdekes az, hogy már három évtizeddel ezelőtt is voltak olyan autók, amelyek megközelítették ezt a szintet, sőt elérhetőbbek is voltak árban, mint az imént felsoroltak. A harminc-egynéhány évvel ezelőtt bemutatott Opel Calibra légellenállási együtthatója 0,26 volt, azaz nem is marad le annyival, még ma sem, az élmezőnytől.

Bitangerős villanyszedánt mutatott a Volkswagen


Az ID. Drivers Club Svájcban tartott találkozóján mutatta be a Volkswagen a Passat elektromos párját, megfelelőjét, az ID.7-et, pontosabban annak is a nagyon erősre hangolt sportváltozatát. Olyannyira sikerült felhúzni az autót, hogy az ID. márkacsaládért felelős marketingvezető, Maria Soni Reissfelder is azt nyilatkozta a szaksajtónak, hogy kihozták a maximumot az MEB platformból.
A komoly teljesítménynövekedés a Volkswagen számára nem volt elegendő, „át is öltöztették” az ID.7-et, aminek a sportos változata elöl-hátul karbonból készült lökhárítókat kapott, amelyek alján egy piros csík fut végig, ami alighanem a GTI-kre való visszautalás. Ezenkívül egy látványos spojlert és karbon sportüléseket is kapott az autó, aminek nem mellesleg 60 milliméterrel csökkentették a hasmagasságát. A futóműben nemcsak a leültetés, az alacsonyabb hasmagasság az egyetlen újdonság, a rugókat is keményebbre cserélték, 20 colos felniket szereltek az autóra, amelyekre Michelin Cup 2 R gumikat, azaz utcai használatra a legkomolyabb sportgumikat tették fel. Szükség is van rájuk, hiszen az autóban hátul egy állandó mágneses szinkron-, elöl pedig egy aszinkronmotor kapott helyet, amelyeknek az összteljesítménye 550 lóerő, ezt a teljesítményt pedig valahogy le kell tudni tenni az aszfaltra. Még akkor is, hogy ha ez az autó ebben a formában sorozatgyártásba soha nem fog menni.
Az ID.7 sportváltozatát ugyanis csak a show kedvéért rakta össze a Volkswagen, nem tervez belőle sem nagy, sem kis szériás modellt. Azonban az már elképzelhető, hogy a jövőben a különböző sportos, sportosabb változatok megtervezésekor, kialakításakor fel fognak használni olyan elemeket, amelyeket most szereltek be az ID.X Performance-ba, továbbá arra is nagy esély van, hogy az ID.7-ből is készül majd egy sportosabb változat, természetesen nem 550 lóerővel.

Európában minden második eladott új autó SUV 


Az már évek óta megfigyelhető trend Európában, hogy az SUV-k egyre nagyobb teret hódítanak, és lényegében a más formájú autókat kiszorítják a piacról. Az idei első fél évben azonban egy fontos mérföldkövet léptek át: az eladott új autók több mint fele hobbiterepjáró volt 2023 első felében. Erről az Automotive News Europe számolt be a Dataforce statisztikái alapján.
Az idei első fél évben az SUV-eladások az új autók 51%-át tették ki, a statisztika másik fele viszont még meglepőbb, ugyanis 23%-kal nőttek a városi terepjárók eladásai a múlt év azonos időszakához képest. Abszolút számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy 3,37 millió hobbiterepjáró talált gazdára, és a legnagyobb darabszámban eladott típusok tízes listájában is csak SUV-k találhatók meg.
Az talán senki számára nem meglepő, aki követte a negyedéves és a havi eladásokat, hogy féléves lebontásban is a Tesla Model Y végzett az első helyen, amit a Volkswagen T-Roc és a Toyota Yaris Cross követ. A Tesla esetében az Automotive News Europe kiemeli, hogy a tavalyihoz képest 207%-kal növekedett a típus eladása, azonban itt van egy kis ferdítés. Tavaly még nem állt rendelkezésre Európában elegendő Model Y, illetve 2022 tavaszától kezdődött meg az értékesítés. Tehát nem meglepő az, hogy ekkorát tudott ugrani az eladási arány, persze ezzel együtt is szép eredményt könyvelhet el az amerikai villanyautó-gyártó.
Ha alkategóriákra bontjuk az eladási ranglistát, akkor az figyelhető meg, hogy a legnagyobb példányszámban a kis SUV-k fogytak, ezekből 1,13 millió talált gazdára. Második helyen a kompakt SUV-k állnak, amelyekből 999 ezret értékesítettek a kontinensen. A harmadik alkategória viszont nem a hobbiterepjáróké, hanem egy sokkal racionálisabb formavilág, a kisautóké, ezekből 913 ezret adtak el az első fél évben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató