2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Óriási villany-SUV óriási hatótávval

Az Egyesült Államokban az a menő, ami hatalmas. Mind a hagyományos, mind a villanyautóknál a mindennél nagyobb pick-upok számítanak menőnek a tenger túlpartján. Elég csak a Ford F150 Lightningra gondolni, amelyet nem bírnak olyan ütemben gyártani, hogy kielégítse az igényeket, pedig nem – amerikai léptékben sem – olcsó jármű. De hát erre van igény, és tagadhatatlan, hogy inkább elektromos legyen, mint valami „benzintemető”, így legalább kisebb negatív hatást gyakorol a környezetre.

Az Egyesült Államokban a gyártók minél jobban meg akarják lovagolni ezt a hullámot, hiszen anyagi nyereségük származik belőle. Így tett a RAM is, amely még az év elején bemutatta elektromos pick-up koncepcióját, amely már első ránézésre felkeltette a vásárlóközönség érdeklődését. Nem sokkal később bemutatkozott a tanulmány ihlette sorozatgyártású modell is, amely a RAM 1500 REV nevet kapta. Kívülről nagy különlegesség nincs, leszámítva az aerodinamikai szempontból kedvező felniket, a tömör „hűtőrácsot”, illetve ennek a megvilágítását, ezeken túlmenően designváltoztatás nem történt. Az igazi érdekességek a lemezek alatt lapulnak, amelyek fényében a kisebb fogyasztást előidéző felnik minimum rossz viccnek számítanak.

A RAM a vetélytársaknál később állt elő a saját fejlesztésű elektromos pick-upjával, de közleményében azt írja, hogy ezt nem is bánja, mert így volt ideje egy jobb, kiforrottabb termékkel előállni. Mi tagadás, igaza van, hiszen a most bemutatkozott 1500 REV piacvezető 804 kilométeres – 500 mérföldes – hatótávval érkezik, amit egy egészen elképesztő 229 kilowattórás akkumulátor biztosít számára. Akinek nincs szüksége ekkora hatótávra, az választhatja a 168 kilowattórás változatot, amely 563 kilométer megtételére alkalmas. Akinek viszont 800 kilométernél is több kell, az még kénytelen lesz várni, de számára is lesz megoldás, hamarosan érkezik ugyanis a hatótávnövelővel szerelt változat, amelyben lesz egy belső égésű motor is, ami az üzemanyag égetésekor áramot termel az akkumulátor számára. Ilyent már láttunk a BMW i3 esetében, azonban ott egy robogómotor teljesített szolgálatot, egy akkora behemóthoz viszont, mint az 1500 REV, minden bizonnyal nagyobb fog kelleni, mint amekkora motorok az európai hagyományos autókban vannak.

Érdemes hozzátenni, hogy az előbbi hatótávok csak az ígéretet tükrözik, ami általában túllő a célon. Viszont az már jó hír, hogy ezek az amerikai, EPA-mérési ciklus szerint értendők, amely az eddigi tapasztalat szerint közelebb áll a valósághoz, mint az európai WLTP. Ha valamennyit le is vonunk az ígért kilométerekből, még akkor is kimagasló számok.

De nemcsak a hatótáv-, hanem a teljesítményadatok is lenyűgözőek. A RAM 1500 REV 654 lóerős és 840 Nm nyomatékkal bír. Gyorsulás tekintetében az óriásnak mindössze 4,4 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy elérje a 100 km/h-t. Ezenkívül pedig akár 60 centiméter magas vízen is átgázolhatunk vele, arról nem is beszélve, hogy a maximális vontatási kapacitása valamivel több mint 6,3 tonna. Viszonyításképpen ez négy normál méretű európai autónak vagy három nagyobb SUV-nak felel meg.

Az is nagyon jól mutatja, hogy az Egyesült Államokban mekkora igény van az óriás pick-upokra, hogy a RAM 1500 REV még februárban egy Super Bowl-reklámban – az igazán nagy cégek reklámjai a mérkőzések szüneteiben jelennek meg, néhány másodperc akár több millió dollárba is kerülhet – akkora érdeklődést generált, hogy azon még a gyártó is meglepődött. 

Mindössze három nap alatt elfogyott a foglalható mennyiség. Az elektromos pick-upot várhatóan 2024-ben kapják meg az első vevők.


RAM 1500 REV 

Forrás: RAM



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató