2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megvan, hogy melyik lesz az utolsó belső égésű motorral szerelt Volkswagen

Bár az Európai Unió visszatáncolt a 2035-ös teljes belső égésű motorokra vonatkozó tiltásból, számos gyártó ebben látja a jövőt, ennek megfelelően pedig fejleszti is a technológiát. Ebbe a sorba tartozik a német óriás, a Volkswagen is, amely nemrégiben bejelentette, hogy melyik lesz az a modellje, amelyik utoljára kap belső égésű motort. Ezzel együtt a cég azt is közölte, hogy ez nem a típus végét jelenti.

A teljes képet nézve kijelenthető, hogy a Volkswagen komolyan készül az elektromos autókra történő átállásra, minden belső égésű motoros modelljét valamilyen elektromos utód fogja majd váltani. 

A gyártó tervei szerint a Golf és a Tiguan utolsó belső égésű motorral szerelt generációja jövőre érkezik, a Passaté 2025-ben debütál, és végül a sort egy évvel később a Volkswagen T-Roc fogja zárni. Azaz 2026-ban mutatkozik be az utolsó új, nem tisztán elektromos autó. 

Értelemszerűen ezek a modellek még gyártásban maradnak, hiszen annak semmi értelme nincs, hogy bevezessék és rögtön utána el is dobják őket. Viszont tagadhatatlanul nem sokáig lesznek a kínálat részei, egészen pontosan 2033-ig.

Ez az a céldátum, amelytől számítva a Volkswagen már teljesen elektromos felhozatallal készül. Ez így jól is hangzik, viszont jelen állás szerint senkinek nincs információja arról, hogy ezután pontosan mi fog következni, mit tervez a német óriás. Mindössze információmorzsák vannak, az egyik ilyen, hogy korábban levédették az ID Roc típusnevet, amely a T-Roc elektromos utódjának tűnik, viszont a helyzet nem egyértelmű. A Volkswagen egyik szóvivője azt nyilatkozta a brit Autocarnak, hogy az ID Roc név levédetése mindössze egy biztonsági lépés a jövőre nézve, ennek fényében pedig korántsem biztos, hogy használni is fogják. A szóvivő az interjúban arról is beszámolt, hogy nincsenek azonnali terveik egy elektromos T-Roc megvalósítására, viszont a jövőben várható egy hasonló modell.

Volt már arról is szó, hogy megszűnik a Golf név, viszont, mint a későbbiekben kiderült, ez csak pletyka volt, amelyről maga az autógyártó vezére jelentette be, hogy nem igaz, hiszen stratégiai öngyilkosság lenne egy olyan nagy múltú és komoly presztízzsel bíró típusjelzés kivezetése, mint a Golf. Nagy valószínűséggel hasonló lesz a helyzet a T-Roc esetében is, hiszen jelenleg ez a Volkswagen egyik legjobban fogyó modellje, ebből pedig egyrészt az is következik, hogy nem fogják elengedni a szegmenset, azaz a jövőben még lehet majd számítani ilyen jellegű autókra. 

Másrészt viszont azt is előrevetíti, hogy nem most hallottuk utoljára az ID Roc nevet, jó esély lehet arra is, hogy a jövőben viszontlássuk egy kis méretű városi SUV-ként.

Volkswagen T-Roc

   Forrás: Volkswagen

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató