2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismét átszámozzák az Audikat

Az elektromos autók térhódítása nemcsak a gyár, illetve az ellátási láncok átszervezését igényli, hanem nagyon úgy fest, hogy a modellnevekét is. 

A Mercedes-Benz nem is olyan régen jelentette be, hogy hamarosan eltünteti villanymodelljei nevének az előtagját, azaz az EQ-t. A csillagos márkánál már számos típusnak van elektromos megfelelője, és amennyiben a jövőben csak ezeket a típusokat lehet értékesíteni, fölöslegessé válik a bonyolultabb név. Hasonló ötlete lehet a Volkswagennek is, amely szintén bejelentette, hogy az ikonikus modellek nevét – Golf, Passat stb. – nem fogja elengedni, hiszen az keresletcsökkenéssel járna. Arra is gondolhatunk, hogy idővel ezek is megkapják az ID előtagot, viszont valószínűbb, hogy egyszerűen csak el fog jönni az a generáció, amikor a név mögött nem lesz belső égésű motor, hanem csupán elektromos hajtás.

Most pedig az Audi is beállt a névváltoztatók sorába. A karikás márkánál már volt precedens arra, hogy a teljes termékpaletta típusjelzését megváltoztatta. A 90-es években, egész pontosan 1994-ben, így lett először az Audi 100-ból A6. Majd két évvel később az Audi 80-at is átkeresztelték A4-re. Most pedig a következőképpen fog átalakulni a nevezési séma: a páros számú modellek kizárólag tisztán elektromos hajtáslánccal lesznek elérhetők a jövőben, míg a páratlan számú modellek belső égésű motort kapnak.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lesz a nagy múltú A4-gyel és A6-tal, már ami a benzines vagy dízelmotorokat illeti. Sajtóértesülések szerint egyszerűen átnevezik majd őket A5-nek és A7-nek, a mostani modellek pedig, amelyek ezt a típuselnevezést viselik, megszűnnek.

A mellett a tény mellett sem lehet elmenni, hogy az Audi már a bejelentés előtt elkezdte az átszámozást. Gondoljunk csak az E-tronnak hívott nagy SUV-ra, amelyből a frissítés után Q8 E-tron lett. A következő villanyhajtású modell a hírek alapján a Q6 E-tron nevet fogja viselni, ez szintén egy SUV lesz, feltehetően közepes méretű. Egyedül a sportos kupé, az E-tron GT nem kap számot, legalábbis egyelőre.

 Audi E-tron GT, illusztráció

 Forrás: totalcar.hu

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató