2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hatalmas bukás a Tesla szarvkormánya

Mint valami világmegváltó ötletet mutatta be a Tesla a szarvkormányt a Model S és Model X Plaid változatainak érkezésekor. A sofőrök, a potenciális vásárlók pedig már akkor gyanakodva nézték a megoldást, azonban választásuk nem volt: az új és erős modellek csupán szarvkormánnyal voltak elérhetők. Ennek már két éve, azóta hangos a szaksajtó a kritikáktól. Odáig menve, hogy a vállalatnak nem volt más választása: be kellett ismerje, hogy nem tudta újra feltalálni a kormánykereket.

Közel két év alatt szakújságírók és hivatásos autóversenyzők is életveszélyesnek mondták a Tesla megoldását. Hirtelen ráfogásnál sokszor ők maguk is a semmibe nyúltak, 

vagyis azt a részt akarták megfogni, ahol nem volt kormány. Ez a hétköznapi használat során is veszélyessé tette az autót, különösen annak fényében, hogy 1000 lóerő fölötti a teljesítménye, ahol igenis oda kell figyelni, és nélkülözhetetlen a jármű precíz uralma. 

A másik tényező pedig a kényelem: sokan arra panaszkodtak, hogy parkoláskor nem tudják úgy tekergetni a szarvkormányt, mint a hagyományosat. Ezzel együtt kitartott az amerikai villanyautó-gyártó közel két évig. 

A bemutatáskor még azt mondták, hogy ez egyrészt sportosabb, másrészt hamarosan megérkezik a teljes önvezetés, amikor már egyáltalán nem lesz szükség kormányra, tehát mindegy, milyen az alakja. És itt jött a bökkenő, mert hiába ígéri Elon Musk a teljes önvezetést minden alkalommal két évvel későbbre, az nem akar elérkezni. E tény, az egyre növekvő vásárlói elégedetlenség, valamint az otthoni átalakítások hatására végül úgy döntöttek, hogy lehet kerek kormánnyal is rendelni Teslát. Továbbá pedig 

arra is lehetőséget biztosítottak, hogy aki szeretné, 700 dollárért kicseréltetheti a szarvkormányát kerekre. 

A dolog kisebbik szépséghibája, hogy a műszerfalat úgy tervezték, hogy a kormánynak nincs felső része, így a kerek variáns egy kicsit takarja. Azonban úgy fest, ez nem zavarja a vásárlókat, mivel – és ez a nagyobbik szépséghiba – akkora az igény a cserére, hogy a Teslánál kifogytak a készletek.

Kínos. Egy szóban így lehetne megfogalmazni, amit a gyártó elszenvedett. Kitalált egy újdonságot, ami kudarc lett, majd lehetővé tette a cserét, amit el is kereszteltek régimódi megoldásnak. A magát leginnovatívabb gyártónak beállító cég vásárlóiról kiderült, hogy öregesek, nem nyitottak az újdonságra. Persze mindez nem így van, csak az imént vázolt történet mutatja, hogy mennyire fordítva sült el a Tesla pisztolya. 

Az egyesült államokbeli villanyautó-gyártó holnapján bestseller termék tehát jelenleg nem elérhető, erre pedig az ok beismerten a vártnál sokkal nagyobb érdeklődés. A vállalat arról nem szól, hogy mikor lehet újra kerek kormányt rendelni, azonban a „sorban” álló ügyfelek a tapasztalat alapján nem kis érdeklődéssel várják a hírt.

A Tesla szarvkormánya 

 Forrás: Tesla

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató