2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lejárt az olcsó autók ideje?

A háború kirobbanása óta azt tapasztaljuk, hogy mindennek nő az ára, infláció van, ez pedig az autópiacot is érinti. Már a koronavírus-járvány idején elkezdődött a drágulás, a mostani helyzet pedig csak tetézte. Kezdetben ott volt a félvezetőhiány, aztán következett a háború, és ezek oda vezettek, hogy az emberek először nem tudtak, majd nem mertek autót vásárolni. A használtautó-piacon kereslethiány alakult ki, ami az árak emelkedéséhez vezetett, ez pedig átterjedt az új autókra is. Középkategóriás járműveknél figyelhető meg Romániában, hogy két év alatt az árak akár 5000 eurót is emelkedtek. Azt senki nem tudja megjósolni, hogy az ár mikor tetőzik.

Voltak olyan elemzések, amelyek azt állították, hogy az autók ára elérte a csúcsot, és el fog kezdődni a csökkenés. Nem lett igazuk, mert nem csökkent, hanem újra emelkedett a használt autók ára az Egyesült Államokban. Ez ránk nézve azért is fontos, mert az árak változása az infláció alakulásának is megbízható jelzőszáma, az USA inflációja hatással lehet az európai gazdaságra, így a romániaira is.

De térjünk vissza a kezdeti nehézségekre. A világjárvány alatt az autógyártás problémáit először a lezárások, majd a csiphiány jelentette. Ennek következtében kevesebb új autó került használtként a piacra, mint korábban. Ennek következtében a kereslethez képest hiány mutatkozott, ami megdobta az árakat. Ez folyamatosan így ment egészen a tavalyi év végéig, amikor is elkezdett javulni a piaci egyensúly, és elkezdtek csökkenni az árak. Sokan úgy gondolták, hogy végre fel lehet lélegezni, ám a várakozásokkal ellentétben az árak mérséklődése nem folytatódott 2023 elején, hanem ismét növekedésnek indult. A szakértők két dolgot látnak a jelenség mögött. Egyrészt azt, hogy a korábbi kiesett gyártás miatt még mindig relatív kevés a készlet, vagyis nincs olyan sok kész autó, amit be lehetne dobni a piacra. Másrészt sokan, a szigorúbb kamatkörnyezet és az egyre emelkedő lízingdíjak miatt, inkább kivásárolják magukat a hitelből. Ennek következtében pedig milliós hiány alakult ki a néhány éves használt autók piacán, mondta a CNBC-nek adott interjújában Chris Frey, a Cox Automotive tanácsadó cég szakértője.

A szakember azt is hozzátette, hogy az év elejétől a cég nagykereskedelmi használtautó-piaci árindexe március közepéig 8,8%-kal emelkedett. A mutatót a használtautó-kereskedőknek rendezett árverések árai alapján számolják ki, és azt méri, hogy miként állnak az árak az 1997-es szinthez képest, ugyanis az akkori árakat tekintik 100-nak. Most pedig meg lehet kapaszkodni! Március közepén 238,6 ponton állt a mutató, jó úton haladva a 2022 elején kialakult rekord felé, ami 257,7 pont volt.

Használt autók

Forrás: autopro.hu

Az is fájdalmas, hogy a használt autók mennyisége 21%-kal marad el az egy évvel korábbitól, és 26%-kal a koronavírus-járvány előtti szinttől, ezen adatok pedig arra engednek következtetni, hogy az áremelkedés még korántsem járt le, lehet számítani további drágulásokra is. A Cox Automotive elemzőinek előrejelzése szerint a járvány előtti 38 millió feletti szintet leghamarabb 2026-ban érheti el a használtautó-piac, ha nem következik be valamilyen újabb sokkhatás.

Az áremelkedés egyik velejárója, hogy a vevők kivásárolják magukat az autólízingjükből, ahelyett, hogy úgy szabadulnának meg a gépjárműtől, hogy továbbadják azt. A magasabb piaci ár miatt ugyanis a jármű értéke bőven kompenzálja a kivásárlásra fordított összeget. A legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államokban idén februárban egy használt autó átlagos nagykereskedelmi ára 26.068 dollár volt. A rekord 28.000 dollár volt egy évvel korábban. Viszont két évvel ezelőtt az átlagár 22.000 dollár körül alakult. Ezek a számok is jól mutatják, hogy milyen folyamatok mentek végbe az utóbbi években.

A kiút a jelenlegi helyzetből az lenne, ha az autógyártók növelnék az általuk előállított új autók számát, aminek következtében a használt autók piaca is nőne. A várakozások értelmében lesz is növekedés ezen a területen, viszont a vállalatok el akarják kerülni azt a túltermelést, ami korábban jellemezte az iparágat. Chris Frey interjújában úgy fogalmazott, hogy az autógyártók „megérezték az arany szagát”, azaz felismerték, hogy a kínálat korlátozásával növelhetik a profitjukat.

 Áremelkedés, illusztráció

Forrás: dunaszerdahelyi.sk

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató