2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint 350 ezer autót kénytelen visszahívni a Tesla

Nem örvendhet mostanság a Tesla, hiszen egymás után érkeznek a vállalattal kapcsolatos rossz hírek. Nemrégiben kiderült, hogy egy 2016-os videójuk hazugság volt, a részvényeik esnek, és sok olyan, már rég megígért modelljüket nem tudják gyártani, amelyek egyebként nagy érdeklődésnek örvendenek. Természetesen a részvények árfolyamát sok minden befolyásolja, ami pedig a különböző típusokat illeti, immáron megszokott a többéves késés az amerikai elektromosautó-gyártótól. Viszont a megrendezett videó továbbra is nagy port kavar. A Népújságban is beszámoltunk már arról, hogy a hét évvel ezelőtti videó, amely a Teslák önvezető képességeit hivatott bemutatni, nem más, mint hazugság. Az egészet megrendezték, többször újra kellett filmezzék, több nagyobb hibát is vétett a rendszer az előre részletesen feltérképezett és beprogramozott tesztút során, mégis az egészet úgy tálalták, mintha a rendszer tökéletes lenne, és már csak a jogi környezetre lenne szükség, aztán nemrégiben kiderült, hogy mégsem. A cég imázsának egészen biztosan nem tett jót ez a felismerés, ahogyan az sem, hogy mind az autósok, mind az állami intézmények körében már évek óta vitatott téma a Tesla vezetéstámogató rendszerének elnevezése. Ez ugyanis a full self-driving – azaz a teljes önvezetés – nevet viseli, ami megtévesztő, hiszen az autók még távol állnak ettől a szinttől.

Tavaly Kalifornia állam meg is tiltotta a gyártónak, hogy a továbbiakban használja ezt az elnevezést, pont abból kifolyólag, hogy megtévesztő, nem a valóságot tükrözi. Az idén pedig a Super Bowl szünetében egy konkurens vállalat fizetett be egy olyan reklámra, amely szintén a rendszert hivatott lejáratni, mindeközben a Tesla azt hangoztatja, hogy statisztikákkal lehet alátámasztani, hogy a full self-driving igenis hatékony. Azonban ilyen statisztikát még nem közöltek. Az mondjuk igaz, hogy az interneten rengeteg olyan videót lehet találni, amelyekben tisztán látszik, hogy a rendszer akadályozta meg, hogy baleset történjen. Ezeket a videókat pedig a Tesla-felhasználók, -vásárlók készítették, illetve az általuk az autókba szerelt kamerák, így a vállalatot nem érheti az a vád, hogy ismét valamit megrendezett.


Tesla Model X

Forrás: SpaceX


Bárhogy is nézzük, a full self-driving körül áll a bál, ezt igazolja az is, hogy az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) 363 ezer autó visszahívására kötelezte a Teslát. A szervezet még 2021-ben indított vizsgálatot a témában, ennek eredményeképpen négy fő problémát állapítottak meg, amelyekkel a vállalatnak kötelezően foglalkozni kell. Az első, hogy bizonyos körülmények között az autó sárga jelzőlámpánál is behajt a kereszteződésekbe, ez pedig potenciális balesetveszélyt jelent. A második probléma szintén a kereszteződéseknél áll elő, hiszen amennyiben a felhasználó engedélyezi a menüben, akkor az autó nem áll meg a stoptáblánál azokban a kereszteződésekben, amelyek jól beláthatóak és teljesen üresek. Ez nem szabályos, viszont a legtöbb sofőr ugyanígy cselekszik. A harmadik tényező az, ahogy a full self-driving reagál a sebességhatárokra, vagyis az, hogy egyes alkalmakkor 2-3 mérföld/órával gyorsabban is engedi menni az autót. A negyedik, ami az imént felsorolt háromnál komolyabb balesetveszélyt hordoz magában, az az, hogy időnként az autó a kanyarodósávokból is egyenesen halad tovább.

Ezt a négy problémát kell orvosolja a Tesla, azonban az NHTSA azt is hozzátette, hogy ezek nem minden alkalommal jelentkeznek, hanem csak specifikus körülmények között, és akkor sem az összes esetben, hanem csak ritkán. A Tesla a problémát egy automatikus távoli szoftverfrissítéssel fogja megoldani, ezt bizonyos, 2016 és 2023 között gyártott Model S, Model 3, Model X és Model Y-ok fogják megkapni. A távoli frissítés értelmében a tulajdonosok nem kell elmenjenek a márkaszervizekbe, hanem egyszerűen letöltik a szoftver új, hibajavításokat tartalmazó változatát, akárcsak az okostelefonok vagy számítógépek esetében.

A Tesla közleményében kiemelte, hogy nem tud egy olyan esetről sem, amikor az említett négy gyengeség balesethez vezetett volna, ennek ellenére a legrövidebb időn belül javítani fogja a problémákat.


Tesla-beltér, illusztráció

Forrás: Tesla


Ráncfelvarrott Touareg világító emblémával

Idén már egészen biztosan megérkezik a Volkswagen nagy SUV-jének, a Touaregnek a felfrissített változata, amelynek a tesztje már az utolsó szakaszában jár. Ez azt jelenti, hogy a ráncfelvarrott Touareg álcázva járja az utakat Svédországban. Már a kémfotók tanúsága alapján sejthető volt az, amit a vállalat nemrég közleményben is kiadott. A faceliftes modell esetében a nagy újdonság a fények környékén keresendő.

A svédországi tesztek során az autót sokat használják sötétben, így a fényszórók újdonságait nem is lehetett volna eltitkolni. Az új világítótesteknek a Volkswagen margetingesei az IQ.LIGHT HD mátrix nevet adták. A HD ugyebár a high definition rövidítése, ami a nagy felbontású világításra utal. Nem is hazudtak, hiszen összesen 38,4 ezer – azaz oldalanként 19,2-19,2 ezer – apró LED felel az autó fényéért. A fejlesztők szerint ezeknek a fényereje akkora, hogy nappali fényt varázsol az autó elé. Persze ez egészen biztosan túlzás, az viszont garantált, hogy sokkal erősebben világítanak az új fényszórók, mint bármelyik korábbi. És ha nappali fényt nem is tud az autó elé varázsolni, akkor is képes egy fényszőnyeget megalkotni, ez a lane light névre keresztelt megoldás, amely a tesztek szerint kényelmesebbé teszi az éjszakai vezetést, és megkönnyíti a keskenyebb sávokban történő éjszakai autózást. Már ha fel van festve a sáv, ami nem egy helyen Romániában hiánycikk. De ne feketítsük a képet. A fényszőnyeg ugyanis a Volkswagen ígérete szerint optimálisan világítja meg azt a sávot, amelyben az autó éppen halad. Azzal, hogy az új Touareg fényei egy sávra fognak korlátozódni, segít a többi közlekedőnek is, hiszen nem vakítja el a szembe jövő autóst. Erre vonatkozóan a Volkswagen arról is beszámolt, hogy ha az autó érzékeli, hogy szemből jön valaki, akkor lekapcsol néhány LED-et – az oldalanként 19.200-ból –, hogy minél jobban csökkentse az erős fény okozta potenciális balesetveszélyt.

Ugyanakkor nem ez az egyetlen új fény, amit megkap a ráncfelvarrott Touareg. Az éjszakai teszteken ugyanis a hátsó megvilágítást sem lehetett eltitkolni. Azonban ebben az esetben nem a lámpák fényei változtak, vagyis nem azok az igazi érdekesség. Hanem az, hogy a hátsó Volkswagen-jelvény is világítani fog. A hátsó emblémák vörös színű világítását 2023 elejétől engedélyezte az Európai Unió, ezt a lehetőséget használta ki most a Volkswagen. Eddig a jelvények megvilágítására csak az Egyesült Államokban és Kínában volt lehetőség. Az már egy másik kérdés, hogy erre valóban szükség volt-e, vagy valóban képes lesz-e kölcsönözni ez az apró „meglepetés” az autónak egy olyan vonzerőt, ami miatt az üzletembereknek felkelti az érdeklődését. Gyanítani lehet, hogy nem. Ellenben az új első fényszórók valóban egy olyan újdonságot jelentenek, ami hasznos lehet a sofőrök számára. Arról egyelőre nincs információ, hogy a frissített Touareg mikor kerül a kereskedésekbe, de minden bizonnyal erre már nem kell sokat várni.

Ráncfelvarrott Touareg, a csomagtartóajtón a világító vörös embléma

Forrás: Volkswagen


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató