2026. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


Rekordot döntött a hétüléses villany-Skoda


Az elektromos autók esetében megszokhattuk már, hogy az egyes mérési ciklusok jóval magasabb hatótávértéket adnak meg, mint amire az autó valójában képes, de ez a jelenség bizonyos értelemben tetten érhető a belső égésű motorral szerelt autóknál is. Utóbbiak esetében a gyártók olyan alacsony fogyasztási adatokat adnak meg, amelyek a gyakorlatban lényegében nem valósíthatóak meg. Most viszont a Skoda bebizonyította, hogy képes a WLTP-ciklus szerint mért hatótávnál is messzebbre eljutni.

A történet onnan indul, hogy a Skoda idén nyáron bemutatta a valaha volt legnagyobb és legtágasabb autóját, egy elektromos SUV-t, ami a Peaq nevet viseli, és öt-, illetve hétüléses változatban is elérhető. Egy nagy SUV-ról beszélünk tehát, ebből pedig – jogosan – arra lehetne következtetni, hogy ez nem lesz egy hatótávbajnok, azonban ez nem így van. Két vállalkozó szellemű Skoda-alkalmazott a gyártó Mladá Boleslav-i üzeméből indult útnak a Peaq hétüléses változatával, a cél Hollandia volt. A bruttó 91 – nettó 86 kWh-s akkumulátorcsomaggal szerelt, 286 lóerős szabadidőautónak papíron 647 kilométer a WLTP-ciklus szerinti hatótávja – ezt az értéket a próbaúton csaknem 45 százalékkal, azaz 289 kilométerrel múlták felül. Mindez azt jelenti, hogy a két alkalmazottnak sikerült 936 kilométert megtenni a Skoda Peaqkel, ami rekordnak számít a hétüléses elektromos SUV-k mezőnyében.

Ha még aprólékosabban megnézzük a számokat a megtett kilométer és az akkumulátorkapacitás függvényében, akkor az azt jelenti, hogy a Peaq átlagfogyasztása 9,2 kWh-ra jött ki 100 kilométerenként, ez egy olyan adat, amit a városi kis elektromos autók is megirigyelhetnek. Természetesen van azért egy kis csavar a történetben: azt ugyanis nem tudni, hogy a megtett távolság alatt milyen arányban voltak gyorsforgalmi és városi utak, illetve, hogy mennyire vezettek extrém takarékosan az alkalmazottak. Abban biztosak lehetünk, hogy nem nyomták nehéz lábbal a gázpedált, de kérdés, hogy milyen formában spóroltak az akkumulátor töltöttségével. A Skoda közleménye mindössze arra tér ki, hogy az útvonalat a mesterséges intelligencia segítségével tervezték meg, és a legfontosabb szempont – nem meglepő módon – az volt, hogy hatótávolság szempontjából a legoptimálisabb legyen.

Ugyanakkor azt ne gondolja senki, hogy 30 km/h-val mentek az alkalmazottak, és tényleg nagyon lassan tették meg a közel 1000 kilométeres távot. Az is biztos, hogy nem autópálya-tempóval közlekedtek, de az is, hogy gyorsabban mentek, mintha egy városi dugóban haladtak volna. Ezt onnan tudjuk, hogy augusztus 25-én délben indultak el, másnap kora reggelre értek Hollandiába, a zandvoorti tengerpartra pedig a délutáni órákban. Menet közben pedig megálltak sofőrt cserélni, pihenni és enni is.

Az sem véletlen, hogy Mladá Boleslavból indult a túra, hiszen ott gyártják a Peaqet. A számos újdonsággal felvértezett SUV amúgy eddig igazi sikersztorinak számít, mivel már több mint 10.000 megrendelés érkezett rá.


A németek is komolyabban szembefordulhatnak a kínaiakkal


Az Autonews számolt be arról, hogy kezd megváltozni Németország hozzáállása a kínai autókkal szemben. Ebben a kérdésben eddig meglehetősen óvatos volt Berlin, viszont most már a szociáldemokrata párt (SPD) is azt szeretné elérni, hogy az Európai Unió vessen ki vámot a Kínából érkező plug-in, azaz konnektoros hibridekre is. A párt gazdaságpolitikai tervezete arra is kitér, hogy a kínai gyártók tisztességtelen piaci gyakorlattal és rendkívül alacsony árakkal nehezítik az európai gyártók – amúgy sem egyszerű – helyzetét, ebből kifolyólag pedig amellett érvelnek, hogy a kínai elektromos autókra már alkalmazott intézkedéseket ki kellene terjeszteni a konnektorról tölthető hibridekre is.

Az Európai Unió jelenleg akár 45%-os kiegyenlítő vámot is alkalmaz bizonyos Kínából importált elektromos autókra, a plug-in hibridek viszont teljes egészében kimaradtak ebből a rendszerből. Az SPD szerint ez egy kiskaput jelent a távol-keleti gyártók számára, amelyen keresztül a kínai gyártók továbbra is komoly árelőnnyel jelenhetnek meg az európai piacon. A német szociáldemokraták ezért azt szeretnék, hogy Brüsszel a PHEV-eket is hasonló elbírálás alá vegye. A német kormányban ráadásul már korábban is felmerült ugyanez: a kormány egyik minisztere szerint a kínai támogatások miatt a plug-in hibrideknél is torzulhat a verseny.

Mindez pedig komoly fordulatot jelez, hiszen 2024-ben Németország még azt sem szerette volna, hogy az EU kivessen vámokat a kínai elektromos autókra. Az akkori érvelésnek is komoly gazdasági okai voltak, hiszen a németek is nagyon jól látták, hogy az európai – tehát elsősorban a német – autóipar függ a kínai piactól, ezért nem akartak olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek egy vámháborút eredményeztek volna az EU és Kína között. Mostanra viszont a német ipar is egyre nagyobb veszélyt lát a kínai konkurenciában, és folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy a Volkswagen is komoly bajban van, a modellpalettáját 2035-ig a felére fogja csökkenteni; a Seat lehet, hogy 2029-ben lehúzza a rolót, és a konszern újabb 50.000 embert bocsát el a következő években. Ezekre a folyamatosan érkező negatív hírekre pedig a kormányzatnak, a döntéshozóknak is reagálniuk kell.

A szigorítás mögött ráadásul nem csak az autók vámolása áll. Lars Klingbeil német pénzügyminiszter, az SPD társelnöke szerint Berlin a következő hetekben keményebb intézkedéseket készít elő a tisztességtelennek tartott kínai kereskedelmi gyakorlatok ellen, ami egyebek mellett arra is utal, hogy a kínai gyártók az állami támogatásoknak köszönhetően veszteségesen is árulnak bizonyos modelleket annak érdekében, hogy minél nagyobb piaci részt szerezzenek meg. 

Felmerült továbbá a kínai vállalatok számára előírt európai vegyes vállalati kötelezettség, további vámok bevezetése – köztük a plug-in hibridekre –, valamint az Európában vagy Németországban gyártott termékek előnyben részesítése is. Ha mindebből uniós szintű szabályozás lesz, az annak jele, hogy Európa végre komolyabban próbálja megvédeni a saját autóiparát.


Feláras lesz a műszerfal a Hyundaiokban


Az elmúlt időszakban egyre egyszerűbbek lettek az autók belterei, ennek egyik oka a költségmegtakarítás, hiszen a gyártók is tudják, hogy egyszerűbb és olcsóbb mindent egy kijelzőre integrálni, mint külön kezelőszerveket fejleszteni, gyártani és beépíteni. Azonban egyre több vásárló kéri vissza a fizikai gombokat, ezek visszaépítése pedig egyre nagyobb valószínűséggel be is fog következni. Lesz viszont egy másik változás, amely drasztikusan megváltoztathatja az autók belterét.

Az utóbbi időben a Hyundai is elkezdte leegyszerűsíteni az autói utasterét, aminek egy következő állomása az lehet, hogy eltűnhet az autóikból az autóiparban lényegében a kezdetektől fogva létező eszköz: a műszercsoport. A teljes kép érdekében azt is el kell mondani, hogy számos kínai gyártó nem épít be külön műszercsoportot az autójába, illetve a Tesla a Model 3 és Model Y esetében a sebességmérőt – merthogy fordulatszámmérőre egy elektromos autóban nincs szükség – a központi kijelzőre biggyesztette. A Model 3 megjelenésekor több cikk is született, hogy hiányzik az autóból az óracsoport, egyes „tuning” vállalatok pedig utólagosan építettek be óracsoportot azoknak, akik ezt igényelték, és hajlandók voltak fizetni érte. Mostanra viszont egyre inkább megszokott ez a jelenség mind a kínai márkáknak, mind a Teslának köszönhetően.

De akkor nézzük is meg, hogy mire készül a Hyundai. A dél-koreai márka egy teljesen új építési elv szerint rendezi majd be az utastereit, amit Pleos Connectnek keresztelt el. Ez egy modern, egyszerű designt takar, amiben érezhetően háttérbe szorulnak a gombok a hatalmas kijelző mellett. Az első autóban, amiben ezt a designt alkalmazták, a kifejezetten dél-koreai piacra szánt Grandeur volt, nemrég azonban megkapta az Ioniq 3, illetve a most leleplezett Tucson is. A három autó utasterében egyértelmű hasonlóság, hogy a műszercsoport mindössze egy vékony kijelző a kormány mögött, a műszerfal tetején. Mint nemrég kiderült, ez nem alapáras. Vannak olyan piacok – például Dél-Korea vagy Nagy-Britannia – ahol a 9,9 colos kijelző nem része az alapfelszereltségnek. Ha nem rendeljük meg külön, vagy nem választunk egy magasabb szintet, akkor a műszerfal a kormány mögött üres, és a vezetéssel kapcsolatos infókat, mint például a sebesség, a táblafelismerés vagy a hatótáv, a központi kijelző bal felső sarkában jeleníti meg – akárcsak a Tesla. Sőt, a head-up display sem alapáras extra, így az sem váltja ki a műszeregységet, tehát a fapados Hyundaiokban az sincs. Angliában például az alapot jelentő Ioniq 3 Advancedban nincs kijelző 22.245 fontért, azonban eggyel feljebb, a 25.595 fontos felszereltségi csomagban már benne van.






Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató