2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

4keréken

Megvannak a 2025-ös Év Autója döntősei

Hatvan év telt el azóta, hogy egy csoport európai autós szakújságíró megalapította az Év Autója díjat. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő díj alapvetően nem sokat változott. Most is az Európa különböző szegleteiből származó 60 tagú zsűri ítéli oda a díjat annak az autónak, amely szerintük az elmúlt évben a legjobbnak számít.

A szavazás több fordulóból áll. Első körben idén a bő keretben 42 autó volt, ezek közül  előzetes szavazáson választották ki a hét legjobbat. A döntőbe került járműveket alapos tesztnek vetik alá, amelyet követően minden zsűritag szavaz. Ez a szavazás különleges, szokatlan módon történik. Minden zsűritagnak 25 pont áll a rendelkezésére, ezt kell szétosztania a döntőbe került autók között, úgy, hogy egy típusnak nem adhat tíznél több pontot, illetve legalább öt autónak kell pontot osztani. 

Az lesz az Év Autója díj birtokosa, amely a legtöbb pontot kapja a szakmai zsűritől. Az eredményhirdetésre romániai idő szerint 2025. január 10-én 12:30-kor kerül sor.

A döntőbe az Alfa Romeo Junior, a Citroen C3 és e-C3, a Cupra Terramar, a Dacia Duster, a Hyundai Inster, a Kia EV3, valamint a Renault 5/Alpine A290 került. Az idei felhozatal követi az előző évekbeli trendet, egyre több elektromos autó kerül be a döntőbe, és csökken az SUV-k aránya, miközben a 2010-es évek közepéig ezek uralták a mezőnyt. 

Az elektromos autók feltörésével egyidejűleg pedig mind nagyobb szerep jut a kisautóknak, mint amilyen a Renault 5/Alpine A290, a Hyundai Inster vagy a Citroen C3 és e-C3, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a szakmai zsűri egyre több racionális szempontra figyel, és nem az a célja, hogy egy kívánatos, nagy autónak ítélje oda a díjat, hanem egy több szempontból praktikus gépjárműé legyen.


Európát kivéve mindenhol emelkednek az akkumulátoros autók eladásai

Valamelyest paradoxon, hogy míg az Év Autója díj döntősei között egyre több az elektromos autó, addig Európában ezek eladása alig emelkedik. Egész pontosan a NEV-ek (New Energy Vechicle, a tisztán villanymeghajtású és plug-in hibrid autókat tömörítő kategória) eladásai csak elhanyagolható mértékben emelkednek az öreg kontinensen, ezzel szemben a Föld többi részén sokkal nagyobb növekedés figyelhető meg.

A Rho Motion piackutató szervezet jelentésében az szerepel, hogy globális szinten növekedtek az idén az elektromos és plug-in, konnektoros, hibrid autók eladásai. Októberben 1,72 millió ilyen autó talált gazdára, ami 35%-os növekedést jelent 2023 októberéhez képest.

A növekedés elsősorban Kínának köszönhető, ahol a piackutató szervezet 54%-os emelkedést mért a kategóriában. A távol-keleti országban 1,2 millió NEV-et adtak el. És míg Kínában 54%-os volt a növekedés, addig Európában mindössze 0,8%, továbbá az Egyesült Államokban és Kanadában 11,4%. A világ többi részén összesen 10,9%-os növekedést mutattak ki a Rho Motion szakemberei.

Ezen adatokból egyértelműen látszik, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a kínai elektromos autók és plug-in hibridek iránt. Ezek piaca folyamatosan nő, hiszen a távol-keleti országban elsősorban ezeket vásárolják az emberek. 


Kémfotók a Jaguar elektromos jövőjéről

A legtöbb gyártó még az évtized elején megígérte, hogy 2030 és 2035 között teljesen átáll az elektromos autók gyártására. Az Európában tapasztalható nagyon enyhe növekedés miatt viszont egyre többen próbálnak visszakozni. A Jaguar ellenben nem így tesz, a brit márka tartja a saját magának megszabadott céldátumot, ami 2025. Az a tény, hogy ragaszkodik az ígéretéhez, egy furcsa helyzetet szült, ugyanis a Jaguar jelenleg ismert összes modelljének a gyártását leállították, és csak a raktárkészletből árulnak belső égésű motorral szerelt autót. Vagyis, aki szeretne vásárolni az utolsó benzines Jaguarok valamelyikéből, siessen, mert miután a készletek kimerülnek, nem lesz többé lehetőség a megvásárlására, legalábbis újonnan nem.

Bátor lépés a Jaguar részéről, hogy mindent egy lapra, az elektromos átállásra tett fel. Az elmúlt napokban erről a bizonyos „egy lapról” láthatott a nyilvánosság pár álcázott képet. Ezek arról árulkodnak, hogy a Jaguar első elektromos autója egy hatalmas szedán lesz, a villanyautók szegmensében elég különös arányokkal. Az akkumulátorok minden elektromos autó esetében a padlólemezbe kerülnek, a villanymotorok pedig kicsik, ami azt is jelenti, hogy az elhelyezésükben nagy a mérnökök szabadsága. Éppen ezért nem indokolt a hatalmas, klasszikus értelemben vett motortér. Azonban a képeken az álcázott típusnak jó nagy orra van, azt pedig egyelőre nem tudni, hogy mi lapul a „motorháztető” alatt. Az autó elején egy méretes hűtőmaszk is helyet kapott, amire szintén nincs szükség az elektromos autók esetében, bár utóbbit be lehet tudni hagyománynak is, amit a gyártó nem szeretne elengedni. Továbbá azt is meg kell említeni, hogy az első ajtó és az első kerekek között hatalmas üres tér van, a mélyen döntött szélvédő is csak egész hátul kezdődik, ettől pedig az autó – legalábbis így álcázva – Rolls Royce-szerű hatást kelt.

Egy másik érdekes részlet az autó hátulja, ugyanis még az álca alatt is észrevehető, hogy a tervezők erősen lecsapott tetővonalat rajzoltak neki, vagyis minden bizonnyal GT-ről van szó, viszont a Jaguar nem akarja, hogy a közönség időnap előtt lássa a részleteket, ezért aztán jó alaposan álcázott is mindent, amit csak lehetett.

Tehát egyelőre keveset tudunk a Jaguar első elektromos autójáról, ami teljesen új fejezetet fog nyitni a márka történetében. Ha a gyártó tényleg tartja az ígéretét, és jövőben bemutatja a típust, akkor már nem kell sokat várni arra, hogy fény derüljön ezekre az információkra, valamint más részletek is napvilágot fognak látni, ahogy közeledik a bemutató dátuma. Kérdés, hogy beválik-e a Jaguar új stratégiája, sikerül-e jó eredményt elérni azzal, hogy  teljesen átáll a villanyautók gyártására, különösen annak tekintetében, hogy a luxusautó-gyártók is egyre inkább visszatáncolnak az ígéreteiktől. Úgy tűnik, hogy a luxusmárkák vásárlóközönsége egyelőre nem vágyik elektromos autóra, eközben a Jaguar mesterterve az, hogy csak villanyautókat fog kínálni. 

Az pedig még különösebbé teszi a helyzetet, hogy a brit márka ettől a lépésétől azt várja, hogy rövid távon, 2030-ig valós konkurense lesz a Bentleynek. Tévedés ne essék, mindkét gyártó egy bizonyos réteget szólít meg, sem a Jaguar, sem a Bentley nem szól mindenkinek, már csak az áruk miatt sem, azonban jelenleg utóbbinak jóval nagyobbak az eladásai. A Jaguar nagyon komoly növekedésre kell szert tegyen, ha utol szeretné érni a vetélytársát. A cél elérése érdekében pedig készül egy másik villanyautóval is, ami, úgy hírlik, 2026-ban mutatkozhat be, és minden bizonnyal egy elektromos SUV lesz.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató