2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Távol van még a tökéletes önvezetés

A különféle vezetéstámogató rendszereket arra találták ki, hogy segítsék a vezetést, csökkentsék a balesetek kockázatát. Ilyen tekintetben nem is kell az önvezetésig elmenni, hiszen ott van már a közel 20 éves prémium autókban a fáradtságfigyelmeztető, amely kétóránként rászól a sofőrre, hogy szünetet kellene tartani, az újabb gépjárművekben pedig a sávtartó, az adaptív (távolságtartó) tempomat vagy a táblaérzékelő. Utóbbiról meg kell jegyezni, hogy nem mindig ismeri fel jól a táblákat, de ennél nagyobb baj soha ne legyen egy autóval. A vezetéstámogató rendszerek kapcsán ki kell emelni a sávtartót, amely, ha jelzés nélkül akarunk sávot váltani, vagy csak egy kicsit átmenni a vonalon, megfeszíti a kormányt, és elkezdi visszahúzni az autót. Ez így elsőre lehet, hogy jónak tűnik, ám vannak olyan élethelyzetek, amikor tudatosan teszik ezt a járművezetők, például valamit hirtelen ki kell kerülni. Persze nem írja teljesen felül a sofőr döntését az elektronika, de meg tudja lepni a gyanútlan vezetőt a keményebb kormánnyal. Ez pedig már balesetveszélyesnek tekinthető.

Ebből egyenesen következik, hogy minden, ami a sávtartónál összetettebb, hibázhat, sőt hibázik is. Vagyis távol vagyunk még az önvezetéstől! Arra, hogy mennyire nem kiforrottak még ezek a rendszerek, a Waymo szolgáltatott – akarata ellenére – jó példát. A Waymo egy önvezető robottaxikat üzemeltető vállalat az Egyesült Államokban, amely 2-3 városban kapott engedélyt. Ezek a robottaxik már többször is hibáztak, viszont nemrég az önvezető autó nagyon elnézte a dolgokat.

Úgy történt, hogy jött egy útépítés sávlezárással. Ezen át is ment gond nélkül a Waymo autója, azonban utána rossz sávot választott, és elkezdett a forgalommal szemben haladni. Ezt észrevette egy rendőr, aki megpróbálta félreállítani fény- és hangjelzés segítségével. Megjegyezzük, hogy az önvezető autók fel kell ismerjék ezeket a jeleket, és a hatályos jogszabályok szerint kell eljárjanak. Azonban a robottaxi egy kis ideig nem reagált, ment tovább, mintha mi sem történt volna. Olyan nyugodtan, hogy még egy piros lámpán is átment, és csak ezt követően húzott félre, hogy a rendőr tudjon beszélni az autóhoz tartozó diszpécserrel.

A Waymo közleményében arról számol be, hogy az autó az ellentmondásos közúti táblák miatt zavarodott össze. Tény, hogy egy-egy útépítésnél az emberek is elnézik a dolgokat, de egy fejlett, rengeteg érzékelővel, radarral, elektronikával és mesterséges intelligenciával felturbózott gépjárműtől nem ezt várnánk el. Ami pedig a piros lámpán való áthajtást illeti, a Waymo úgy érvelt, hogy az autó nem akarta feltartani a forgalmat, azért ment át, de rögtön utána meg is állt. Ez a rendőrség változata is, mármint hogy éppen csak átment a jelzőlámpán, és félre is húzott, vagyis itt lehetünk elnézőek. 

Ugyanakkor, ami már érdekesebb, hogy a Waymo szóvivője azzal próbálta enyhíteni a körülményeket, hogy külön hangsúlyozta, az autó csak egy percig ment a forgalommal szembe. Nem tudom, ez kit nyugtatott meg, mivel egy rossz pillanat is elég a balesethez, nemhogy egy egész perc. Az incidens ellenére a vállalat továbbra is azt tartja, hogy a járműveik biztonságosabban vezetnek, mint az emberek.

Ez a példa is jól mutatja, hogy messze van még a tökéletes önvezetés. De azt sem szabad elhallgatni, hogy valahol a Waymónak is igaza van: ha egy ember követ el akarva vagy akaratlanul egy ilyen kihágást, senkit nem érdekel, ha egy önvezető robottaxi, akkor mindenki felkapja a fejét. Pont, mint az elektromosautó-tüzek esetében; ha kigyullad tíz belső égésű motorral szerelt autó, az alig éri el valakinek az ingerküszöbét, ha egy elektromos autó gyullad ki, akkor mindenki figyelmes lesz rá. Ezzel kapcsolatban a statisztikák azt mutatják, hogy arányaiban sokkal több belső égésű motrú autó gyullad ki, mint elektromos. Ezeket szem előtt tartva hozzá kell tenni, lehet, van igazság abban, amit a Waymo mond: az önvezető autóik általánosságban biztonságosabban közlekednek, mint azok, amelyeket ember irányít.


Új hibridek bemutatását tervezi a Stellantis

A Stellantis ígérete szerint két év múlva összesen 36 hibrid modelljük lesz a kínálatban. A cégcsoport jelenleg kilenc márkát tömörít magában, köztük a Peugeot-t, a Fiatot, a Jeepet és az Alfa Romeót, valamint 30 hibrid modelljük van. Vagyis a következő két évben hat újabb típust szeretnének piacra dobni.

De honnan ez a fellángolás a hibridek iránt? Leginkább abból fakad, hogy az elektromos autók iránt csökkent az érdeklődés, és a hibridek iránt nőtt. Európában több ország kivezette vagy csökkentette a támogatást az elektromos autók vásárlására, továbbá nem fejlődött látványosan az elmúlt években a töltőinfrastruktúra, még mindig jelen van a hatótávpara, a villanyautók drágábbak, mint a belső égésű motorral szereltek, illetve az úgynevezett trendseterek – azok a személyek, akik elsőként meglépnek valamit, belevágnak valami újba – már váltottak, viszont még mindig nem jött el az a szint, amikor egy átlagos ember szívesen venne elektromos autót. Ezzel szemben a hibridek iránt egyre nagyobb az érdeklődés Európában, mivel ez egyfajta átmenet, kompromisszum a belső égésű motrú és a villanymeghajtású autók között. Természetesen ezek is drágábbak, mint a hagyományos autók, részben ezen is akar segíteni a Stellantis.

Közleményében arról számolt be, hogy az év első felében 41%-kal nőtt a hibrid modelljei eladása a tavalyi év azonos időszakához képest. Arányaiban nézve komoly fejlődés, bár a tisztább kép miatt nem ártott volna közölni az abszolút számokat is. 

Arról viszont már tájékoztatta az embereket az autóipari konszern, hogy nem a konnektorból tölthető hibridek gyártását, hanem az úgynevezett „mild hibrideknek” minősülő típusok előállítását fogja felpörgetni. Azokét az autókét, amelyek 48 V-os akkumulátort használnak. Ha összehasonlítjuk a plug-in, konnektoros hibrideket és a mild hibrideket, láthatjuk, hogy hasonló az üzemanyag-megtakarításuk, mutatott rá Christian Müller, a Stellantis elnökhelyettese.

A vezető meglátása szerint a vállalat által kifejlesztett hibrid hajtás pont olyan jó, mint amit a versenytársaik kínálnak, olcsóbb annál, és azt tervezik, hogy még olcsóbb lesz. Az ár mellett érdemes lenne figyelmet fordítani az elektromos hatótávra is, ugyanis az autógyártó mild hibridjei mindössze egy kilométert tudnak menni elektromosan. Ezzel szemben a plug-inek 80 kilométeres hatótávot is képesek hozni tisztán árammal.

Christian Müller arról is beszélt a Reutersnek, hogy az új generációs mild hibridek akkumulátora kapacitásban meg fogja közelíteni a full hibridekben található akkumulátorokat, amelyek általában 1 kWh-sak. Ennek köszönhetően az új Stellantis mild hibridek üzemanyag-megtakarítása is nagyobb lehet, mint az elődeiké, hiszen azokban csak egy hozzávetőleg 0,3 kWh-s akkumulátor kapott helyet, ami általában képtelen volt megmozdítani az autót.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató