2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem búcsúzik a közeljövőben a Ferrari a V12-től

Vannak jellegzetes autók jellegzetes, szép hanggal, és most nem arra kell gondolni, amikor egy relatív kis motoros autónak levágják a kipufogóját, hanem az igazi nagy hengerűrtartalmú szívómotorok hangjára. Ezek azok, amelyek tényleg hiányozni fognak az elektromos, hangtalan autók korában. Már egy V6-os vagy V8-as motor hangja is gyönyörűnek hat egy autókedvelő személy fülében, és akkor nem is beszéltünk a nagyobb testvérekről. Igen, az elektromos érában csendesebbek lesznek az utcák, a városok, ami – vitán felül – jót fog tenni az életminőségnek. Azonban ezzel együtt eltűnnek a szépen szóló autóhangok. Legalábbis a legtöbb márka esetében. Ugyanis a Ferrari nem akarja ezt elengedni.

Az olaszok híresek a tradíciók tartásáról, a végsőkig képesek kitartani ezek mellett, és ez az autóiparban is így van. Kitartanak a hagyományok mellett, és nem követik mindig az aktuális iparági trendeket. A Ferrari pedig követi a szokást, még annak ellenére is, hogy beadta a derekát az SUV-láznak, és ha minden igaz, jövőben megjelenik az első elektromos modellje. Ezekkel együtt a V12-ről nem akar lemondani, olyannyira nem, hogy a márka termékmarketingért felelős vezetője az ausztrál Car Expertnek azt nyilatkozta a közelmúltban, hogy addig tartanak ki a V12-es motorok mellett, ameddig csak lehet. Az olasz sportautómárkánál úgy látják, hogy még bőven lesz szerepe az autózás jövőjében a belső égésű motoroknak, ők pedig a szintetikus üzemanyagokban bíznak. Meglátásuk szerint ezzel lehet megmenteni a nagy, szépen szóló motorokat. Minden bizonnyal az egyik nagy vetélytárs, a Porsche is a szintetikus üzemanyagokban látja a jövőt, vagy legalábbis a belső égésű motorok megmentését, hiszen bő egy évvel ezelőtt belevágott egy szintetikusüzemanyag-előállító projektbe, azonban nem tudni, hogy jelenleg hogy is áll vele.
De térjünk vissza a Ferrarira. Olyannyira kitart a hagyományok és V12 mellett, hogy a legújabb modellje a motorjáról kapta a nevét: 12Cilindri. Senki nem fog meglepődni, ez egy V12-es, méghozzá turbó és hibrid hajtás nélkül. A 12Cilindriben egy 6,5 literes szívómotor van, ami 9500-as fordulaton adja le a 830 lóerőt. A típusban nemcsak a literteljesítmény elképesztő, minden bizonnyal a hangja is fantasztikus. Állítjuk ezt annak ismeretében is, hogy ha kell, akkor a főtengely percenként 10 ezret is fordulhat. Viszont ezzel az elképesztő adattal sem a 12Cilindri a legpörgősebb motrú utcai autó, mert például a Gordon Murray Automotive T.50 motorja képes 12 ezernél is többet forogni percenként.
Ugyanakkor a 12Cilindriben lévő motor nem a Ferrari leghatékonyabb konstrukciója, ezt maga a gyártó is beismerte. Ez a típus arról szól, hogy ők megcsinálták! Megcsinálták a downsizing ellenére is, létrehoztak egy olyan autót, ami napjainkban több szempontból is egzotikumnak számít, és pont ez benne a szép. A modell vezető formatervezője, Flavio Manzoni korábban egy interjújában elismerte, hogy a turbó V8-as motorjuk sokkal hatékonyabb, ám abban nincs annyi érzelem. Ezért volt fontos a gyártó számára, hogy megtartsa a V12-es motort, és elmondása szerint addig lesz vele jelen a piacokon, ameddig az adott ország hatályos jogszabályai csak engedik.
Ám V12 ide vagy oda, a Ferrari is gondol a jövőre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már javában folyik az első elektromos autójuk fejlesztése, amit várhatóan 2025-ben mutatnak be. Továbbá a cégnél azt tervezik, hogy az évtized végére a palettájuk 40%-át tisztán elektromos, 40%-át pedig hibrid modellek fogják alkotni. A fennmaradó 20%-ban maradnak a belső égésű motorral szerelt autók.  Az olasz márka vezérigazgatója korábban a Motor1-nak adott interjút, amelyben azt mondta, hogy nem szabad még elengedni a belső égésű motorokat. Ez a mondás pedig egy olyan autógyártó esetében, mint amilyen a Ferrari, hatványozottan igaz.

Megérkezett a Fiat Grande Panda

Múlt héten tette közzé a Stellantis – amely sok más márka mellett a Fiatot is birtokolja – az új, kis méretű crossovere, a Grande Panda képeit. Bár a Panda nagyobb változatáról van szó, azt azért túlzás lenne kijelenteni, hogy a típus nagy lenne, ugyanis a hossza kevesebb, mint négy méter. Van egy fontos szerepe: a Grande Panda ágyaz meg a Fiat új modellcsaládjának, a típust a tervek szerint 2027-ig további három új modell fogja követni.
De nézzük meg egy kicsit részletesebben a most bemutatott újdonságot. Maga a típus a design szempontjából valamelyest retrofuturisztikusnak mondható, és a gyártó közleményében úgy fogalmaz, hogy a Grande Pandán látható váratlanul karakteres felirat a klasszikus Panda 4x4 előtt tiszteleg. A felirat az ajtókon kapott helyet, és a dombornyomott betűk visszatükrözik a környezetüket, ezáltal élettel töltik meg az oldalfal alsó részét.
A Fiat ígérete szerint a Grande Panda egy praktikus és tágas autó lesz, ami elsősorban Európában, a Közel-Keleten és Afrikában lesz kapható. A hajtáslánc tekintetében készül belőle hibrid és tisztán elektromos változat, viszont egyik kivitelről sem közöltek érdemi információt. Így nem tudni, hogy milyen belső égésű motor fog társulni a hibrid rendszerhez, ahogy azt sem, hogy mekkora lesz ennek vagy az elektromos változatnak a teljesítménye, illetve milyen hatótávra lehet számítani utóbbi tekintetében. 
Azonban valószínű, hogy a Grande Panda a Citroen e-C3 alapjaira fog épülni, amiben egy 45 kWh-s akkumulátor kapott helyett, ezzel az elméleti hatótáv 320 kilométer, a teljesítmény pedig 113 lóerő. Ez a hatótáv és teljesítmény bőven elég egy városi autóhoz, a Grande Panda pedig – hiába mondja azt a Fiat, hogy praktikus és tágas – valójában egy városi autó, amivel a felhasználók zöme a napi ügyeit fogja intézni. Egy olyan autóval, aminek az elméleti hatótávja szinte biztosan 400 kilométer alatt lesz, és a hossza 3,99 méter – tehát elmarad a B szegmens átlagától is –, senki nem akar majd több ezer kilométeres utat megtenni, de belső használatra kiváló lehet. 
A kérdés csak az, hogy mennyibe fog kerülni, de erre vonatkozó információk egyelőre nincsenek.

Tíz Tesla engedélyt kapott az önvezetésre


Nem kell megijedni, nem nálunk, hanem Sanghajban. A hírt a The Shanghai Observerre hivatkozva hozta le a Reuters. 
Az előbb említett sajtóorgánum a helyi önkormányzat szócsöve, így a hír – amely értelmében a város engedélyt adott az amerikai autógyártónak, hogy elkezdje tesztelni az önvezetést az utcákon – szinte biztosnak tekinthető.
Ha pedig sikerrel jár a teszt, akkor a Tesla nagy előnyre tehet szert a versenytársaival szemben, ugyanis Kínában kiemelkedő szempont autóvásárláskor, hogy egy gépjármű mennyi informatikai megoldást és/vagy kényelmi elektronikát tartalmaz. A távol-keleti kapcsolatokat pedig a gyártó vezetője, Elon Musk is szeretné minél jobban elmélyíteni. Nem is olyan régen Pekingbe utazott, ahol az értesülések szerint a teljes önvezetés használatának bővítéséről is tárgyalt. 
Ez a feltételezés megerősíti azt a hírt, amiről még májusban cikkezett a Reuters, hogy a Tesla az önvezető rendszer engedélyeztetésére készül Kínában. Nagyon úgy fest, hogy hiába háborodott fel Elon Musk amiatt, hogy az Apple lepaktál a kínai OpenAI vállalattal, és hiába mondta azt az autógyár vezetője, hogy kirúgja azokat az alkalmazottakat, akik olyan iPhone-t használnak, amelyen fut a mesterséges intelligencia, a valóság az, hogy nagyon is nagy szüksége van Kínára és az ottani eladásokra. Enélkül ugyanis szinte biztosan elveszítené a Tesla az első helyét az elektromos autók eladási versenyében. Nem mellesleg a kínai BYD feltörésével ez az első hely már tavaly nagyon kérdésessé vált.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató