2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új Tesla-modell és -gyár

Ígéret mindig sok van a Tesla háza táján, most viszont úgy fest, hogy ténylegesen valami nagyobb dobással készülnek, amire nem is kell olyan sokat várni. Ha hitelt adunk Elon Musk Tesla vezér X-en közzétett bejegyzésének, akkor augusztus 8-ára várható az új Tesla, amelyre a vállalatvezető robottaxiként hivatkozott.
Már egy jó ideje híresztelik, hogy piacra dobnak egy, az eddigiekhez képest kisebb és olcsóbb Teslát, amit a köznyelvben csak Model 2 néven emlegetnek. A tervek szerint ez az Egyesült Államokban egy 25.000 dollár alatti elektromos autó lenne, ami sokkal inkább az árával, mintsem a technikai részleteivel hódítana. 
Ezzel az információmorzsával szembemegy az, amit Elon Musk tett közzé a bejegyzésében, vagyis a robottaxi kérdésével. Ugyanis a robottaxi név egy önvezető járműre utal, ami pont a technikai adottságaival tűnne ki a tömegből. Érdekes adalék, hogy a Tesla feje már korábban is így képzelte el a legkisebb Teslát, azonban a mérnökök lebeszélték róla, mondván, hogy nem áll még olyan szinten a technológia, hogy ez valóban jól működjön. Az elmúlt pár hónapban már egy kicsi Tesláról szóltak a hírek, nem robottaxiról. Most pedig újfent visszatért a vállalatvezető a korábbi elképzeléséhez. Természetesen lehetséges, hogy csak arról van szó, hogy Elon Musk nagyot mond, amire már több esetben volt példa a márka történetében.
A robottaxit először 2022-ben a Tesla Cyber Rodeo eseményen említette Musk, aki akkor úgy fogalmazott, hogy egy olyan járművön dolgoznak, amely kifejezetten önvezető taxiként működne. Alighanem ezt az irányt szeretné követni, viszont kérdés, hogy mennyire lesz ebből valóság, már csak annak fényében is, hogy az Egyesült Államokban kevés önvezető taxikat működtető vállalatnak adtak engedélyt, és azokkal is több probléma volt az elmúlt időszakban. A Tesla pedig – a jelenlegi tudásunk szerint – nem áll olyan jól az önvezető technológiával, mint ahogyan azt állítja, egyre kevesebben veszik meg autóikba a Full Self Driving nevű szoftvert. Meglepő lenne, ha tényleg most húznák elő azt a bizonyos nyulat a kalapból, ami az önvezetést illeti.
Visszatérve a robottaxira, a design kapcsán is elindultak a pletykák. Ezek szerint a modell valószínűleg főként a különc formájú Tesla Cybertruckra fog hasonlítani, vagyis nem követné azt a formát, ami a Model S, 3, X és Y esetében megfigyelhető. A típus pedig minden bizonnyal az új Tesla designnyelv előfutára is lesz, hiszen, ha hinni lehet Elon Musknak, akkor még az év második felében megérkeznek az új generációs Teslák, persze mindez csak az augusztus 8-ai robottaxi/Model 2 leleplezése után.
További újdonságok is vannak a márka háza táján, mivel a híresztelések szerint Indiában építene gyárat a vállalat. A részleteket közelebbről ismerő forrásokra hivatkozva a Financial Times arról tájékoztat, hogy több olyan régió is van Indiában, ami már jelenleg is autóipari központnak számít, a Tesla pedig ezen térségek valamelyikében húzná fel a saját üzemét. Egyelőre úgy tűnik, hogy Mahárástra, Gudzsarát és Tamilnádu állam a befutók, mivel ezek egyrészt autóipari központok, másrészt rendelkeznek kikötővel is, ami jelentősen megkönnyíti az elkészült Teslák exportját. A tervek szerint ugyanis a vállalat Afrikába és Európába is juttatna az Indiában készült autókból.
A beruházás becsült értéke 2-3 milliárd dollár, viszont ahhoz, hogy ez ténylegesen megtörténjen, a Teslának vannak kikötései is. A legfontosabb az, hogy India csökkentse az importált elektromos autókra kivetett vámokat olyan vállalkozások számára, amelyek három éven belül gyárat építenek az országban. Értelemszerűen a Tesla is felismerte, hogy India, ami a Föld legnépesebb országa, hatalmas felvevőpiac, így már azelőtt erősítené ott a jelenlétét, mielőtt megkezdené a helyi termelést. Az egyelőre még csak elméleti tervek szintjén létező gyárban olcsóbb Teslákat gyártanának, amelyekkel mind az ázsiai, mind az afrikai piacra be tudnának törni jelentősebb mértékben. Erre – a puszta árbevételen túl – azért is szükség van, mert így a Tesla megőrizheti a globális piaci első helyét, amelyet napjainkban a kínai márkák, különösen a BYD térnyerése veszélyeztet.

Villanyváltozat is készülhet az új Renault Clióból


Két éven belül, vagyis 2026-ban érkezhet a Renult Clio hatodik generációja, amelyből már tisztán elektromos meghajtású változat is készülhet. A döntés azért érdekes, mert készül az R5 villanyváltozata is, amely egy hasonló méretű gépjármű lesz, valamint azért is, mert a 2019-ben bemutatott ötödik generáció tavaly esett át egy „ráncfelvarráson”. Utóbbi tényező miatt kicsit korainak tűnhet a 2026-os hatodik generáció, de látni kell azt is, hogy a Clio negyedik generációja is csak 7-8 évet volt a piacon, ennek fényében pedig nem lenne meglepő az sem, ha az ötödiket sem tartanák tovább a kínálatban.
Ami pedig az R5-ös és a Clio közötti átfedést illeti, a Carscoops információi szerint az elektromos Clio a kisebb R5 és a nagyobb Megane E-Tech közé lenne pozicionálva. Azonban a Renault még nem teljesen elkötelezett az elektromos hajtás mellett, így a hatodik generációs kisautóból is készülne hibrid hajtáslánccal szerelt változat. Továbbá minden jel arra mutat, hogy az új Clio is meg fogja kapni a Gilles Vidal-féle, újnak számító orr-designt, vagyis azt a formát, amit a Scenic E-Tech-en, a Rafalén és a nemrég arculatváltozáson átesett Capturon is lehet látni.

A „baba” Lexusba is bekerülhet a Toyota sportmotorja


A Toyota 1,6 literes háromhengeres turbómotorja a maga 300 lóerejével annyira jól sikerült, hogy a GR Corolla és a GR Yaris után további „gazdatesteket” is keresnek neki. Így merült fel annak a lehetősége, hogy a Lexus egyik típusába is bekerülhet.
A Toyota még januárban, a Tokiói Autószalonon mutatta be a Lexus LBX Morizo RR nevű koncepcióautót, amely az alapváltozat sportosabbra hangolt kiadása. A motor1.com értesülései szerint pedig a koncepció nagy valószínűséggel sorozatgyártásba fog kerülni, sőt erről John Pappas, a Lexus Australia vezérigazgatója is beszélt. A The Drive magazin értesülései arról szólnak, hogy Akia Toyoda már ki is tűzte azt a dátumot, amikor elkezdődik a sportosabb Lexus LBX gyártása, ha pedig hitelt adunk a szaklap értesüléseinek, akkor ez már az idén meg fog történni.
Az LBX amúgy a Yaris Cross alapjaira épül, az alapváltozat egy 134 lóerős, 1,5 literes hibriddel érkezik. A Morizo RR változat ennek a teljesítménynek több mint a dupláját fogja tudni, továbbá a GR Yaris frissen kifejlesztett nyolcsebességes automata váltóját is megkaphatja. Összességében nézve egy erős és élvezetesnek ígérkező autóról van szó, ami egészen biztosan sokak érdeklődését fel fogja kelteni. Már csak azt kell megvárni, hogy ténylegesen megérkezzen!



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató