2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rozsdásodik a Tesla Cybertruck

Alig mutatták be a Tesla igencsak megosztó formavilágú terepjáróját, a Cybertruckot, máris felmerült egy komoly probléma. A rozsdamentes acélból készült autó ugyanis könnyen rozsdásodik. Hozzá kell tenni, hogy a rozsdamentes acél a neve ellenére is képes korrodálódni, de egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy ez komoly fejfájást okoz mind a gyártónak, mind pedig a tulajdonosoknak.
A Cybertruck ránézésre egy elpusztíthatatlan, mindenen átmenő autó benyomást kelti. A valóság azonban az, hogy már egy kis eső is árthat neki. Amikor az első tulajdonosok sok év várakozás után végre átvehették az autójukat, kaptak hozzá egy használati útmutatást, amelyben sok egyéb mellett az is szerepelt, hogy amennyiben madárürülék, fagyanta, útszóráshoz használt só, zsír, rovarok vagy kátrány kerül az autóra, akkor azt a lehető leghamarabb le kell róla mosni. Ebben nincs semmi meglepetés, hiszen a hagyományos autók festésében is gyorsan kárt tudnak tenni ezek az anyagok, így elmondható, hogy minden autóról érdemes minél hamarabb eltávolítani a szennyeződést. Azonban a CyberTruck esetében két tulajdonos is panaszkodott arra, hogy már pusztán az esőtől megjelent az autón a rozsda.
A Cybertruck Owners Club (Cybertruck Tulajdonosi Klub) fórumon egy Raxar nevű felhasználó arról számolt be, hogy amikor átvette a járművét, figyelmeztették rá, hogy aznap esni fog az eső, ezért az autót fedett helyen kell parkolni, mert a csapadéktól megjelenhet rajta a rozsda. Nem tudni, hogy szándékosan vagy véletlenül, de a Cybertruck nem volt teljesen védett helyen, és miután megázott, megjelent rajta a rozsda. Az érthetően dühös felhasználó megosztotta a képet a fórumon, amit aztán a Business Insider nevű portál szúrt ki és tárt a szélesebb nyilvánosság elé.
Egy másik tulajdonos is egy hasonló problémával szembesült, és fel is kereste a márkaszervizt annak érdekében, hogy orvosolják a problémát. A Tesla központban szolgáltak neki egy jó és egy rossz hírrel. A jó hír az volt, hogy a keletkezett kár javítható, a rossz hír pedig, hogy a márkaszerviz nem rendelkezett a javításhoz szükséges eszközökkel, szerszámokkal. Ebből pedig értelemszerűen következik, hogy nem tudták eltüntetni a rozsdásodást.
A probléma egyik oka minden bizonnyal abban keresendő, hogy a Cybertruckon nincs lakkréteg, így nincs, ami megvédené a lemezt. De még ennek ismertében is érdekesnek hat az, hogy egy új autó pusztán az esőtől elkezdhet rozsdásodni. Elon Musk még a múlt év végén egy podcastben beszélt arról, hogy a típussal megásták a saját sírjukat. A Tesla-vezér ekkor arra gondolt, hogy nem tudnak eleget gyártani belőle, illetve az eredetihez képest magasabb áron kínált autó nem tud nyereséget termelni a vállalatnak. Ehhez képest most még egy újabb és egyáltalán nem elhanyagolható problémával néznek szembe.
Nem kizárt, hogy hiába látták sokan, és keltette a Tesla is az elpusztíthatatlan autó látszatát, a Cybertruckkal ez végül egyáltalán nem tudott megvalósulni. Hiszen minden jel arra mutat, hogy már az eső is képes kárt okozni benne. Ennek ismeretében pedig felmerül a kérdés, hogy mennyire csappan meg a rajongók tábora.
 

A BMW is elkezdte temetni a manuális váltót 

Pár hete több helyen is megjelent a szaksajtóban, hogy a BMW lehet az az autómárka, amelyik végül megmenti a manuális váltót. Akkor arról számoltak be a lapok, hogy ameddig csak lehet, a bajor márka kitart a kézi váltó mellett, mert az M-es modelljei iránt még van kereslet, ha nem is nagy. 
A hétköznapi autókból egyre inkább eltűnik a manuális váltó, a gyártók főként csak automatával kínálják az új modelleket. Napjainkban már több olyan autógyártó van, amely áttért teljesen az automatára. A BMW pedig úgy tűnt, hogy a másik táborba tartozik, a sportmodellek miatt. Azonban változott a helyzet.
Frank Weber, a BMW igazgatótanácsának tagja beszélt arról egy interjúban, hogy nem éri meg kézi váltós BMW-ket gyártani, még az M részlegen sem. Éppen ezért a vezető elérkezettnek látja az időt, hogy eltemessék a manuális váltót, feladják a gyártását. Elmondása szerint nem vesznek az emberek annyi kézi váltós BMW-t, hogy megtérüljön a fejlesztésre fordított összeg. Az igazgatótanácsi tag nem mondott pontos időpontot arra, hogy mikor állítják le a manuális váltóval szerelt modellek gyártását, csak annyit emelt ki nyilatkozatában, hogy „Ha manuális M-et akarsz, akkor azt most kell megvenned!” Ebből pedig egyértelműen következik, hogy már tényleg meg vannak számlálva a kézi váltó napjai a bajor márka esetében is.
A kijelentésben azért van egy érdekes részlet. Mégpedig, hogy a BMW február elején mutatta be a Z4-t, amelynek az sDrive20i és az sDrive30i változatát is szerelik manuális váltóval, holott ezek a típusok nem is az M részleghez tartoznak. Ezzel kapcsolatban pedig felmerül a kérdés, hogy a most frissen bemutatott autókból is eltűnik a kézi váltó, és ténylegesen semmit nem vár a gyártó, hogy legalább részlegesen megtérüljön a fejlesztésre fordított pénz? 
Bárhogy is alakul, nagy valószínűséggel nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy kiderüljön a végső válasz, amit az olvasóinkkal is tudatni fogunk.

Olcsóbb lesz a Lucid Air

Sok autógyártó szembesül azzal a problémával, hogy egyes típusok nem olyan mértékben fogynak, mint ahogyan azt elképzelték. Ez a jelenség egy nagy gyártónál, mint például a Volkswagen vagy a Toyota, nem is jelent akkora gondot, viszont egy olyan gyártónál, amelynek mindössze egy modellje van, komoly fejtörést tud okozni. Ebbe a helyzetbe kerül a Lucid is, amelynek egyetlen típusa az Air, ami nem örvend akkora sikernek, mint amire számítottak, így kénytelenek voltak csökkenteni az árát.
Látni kell azt, hogy a Lucid Air egy luxusszedán, ez pedig az árában is visszaköszön. Ebből kifolyólag nagy eladási számokat nem is várt tőle a gyártó, azonban a típus még az előzetesen elképzelt eladásokat sem tudta teljesíteni, emiatt döntöttek az ár lefaragása mellett. 
A Pure, a Touring és a Grand Touring felszereltségek árát csökkentették. Az alapkivitelezésűnek számító Pure 7500 dollárral kerül kevesebbe, ezzel a csökkentéssel pedig már olcsóbb lett, mint a nagy konkurensnek számító Tesla Model S. De a legtöbbet mégiscsak a Touring ára esett, kerek 8000 dollárt, ami így már „csekély” 79.400 dollárért hazavihető. 
Érdekesség, hogy a Grand Touring ára ezekhez képest keveset esett, csak 1000 dollárt, így nagyon magas maradt, egész pontosan 111.400 dollár.
A csúcskivitelezésűnek számító Shappire változat árát nem csökkentette a gyártó. Az 1234 lóerős modell maradt negyedmillió dolláron. Hogyha figyelembe vesszük a különböző gyártók eladási adatait, még az sem kizárható, hogy éppen ebből fog a legtöbb fogyni, annak ellenére is, hogy csillagászati árcédula tartozik hozzá.
Összességében nézve a mostani árcsökkentések és a vártnál kisebb kereslet miatt nem kell annyira félteni a Lucidot, hiszen hamarosan kapható lesz a második modelljük, és nem is olyan régen látott napvilágot egy lesifotó, amelyen a gyártó pick-upja látható.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató