2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bemutatták a ráncfelvarrott Ford Pumát

A Ford Puma a 90-es évek végén, 2000-es évek elején egy kis méretű, sportos autó volt, amelyet kedveltek a tulajdonosok, annak ellenére, hogy nem volt benne nagy motor. Aztán a típus eltűnt, és sokáig úgy festett, nem is lesz utódja. 2019-ben megérkezett az új Puma, amely azonban köszönőviszonyban sem volt az eredetivel, ugyanis városi crossoverré alakították át. Ez a tény nagy ellenszenvet váltott ki az első generációs Pumát kedvelők körében. Most pedig, közel 5 év elteltével a Ford elérkezettnek látta az időt, hogy frissítse a típust. Ennek kapcsán több, jó és rossz hírről is be kell számolni.

Bár sokan visszásnak tartották, amit a Ford művelt a Puma névvel, a típus mégis közkedvelt lett Európában. Tudva, hogy a kontinensen a múlt évtized eleje óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az SUV-k, ez nem is meglepő. Azonban a mostani ráncfelvarrás alkalmával kivezették az 1,5 literes motort, marad az 1 literes, háromhengeres Ecoboost. Ezt nem nézik jó szemmel azok, akik a régi Pumát keresik a típusban, másrészt azok, akik egy erősebb, nem túlzottan teljesítményre kihegyezett motort keresnek. Mivel a teljesítményre kihegyezett kicsi motorok nem mindig annyira tartósak, mint az elődeik, amelyek nagyobb hengerűrtartalomból hozták ki ugyanazt a teljesítményt. Röviden szólva: a frissített Pumáról az a legrosszabb hír, hogy már nem lesz kapható 1,5 literes motorral.

Szintén a negatívabb kicsengésű hírekhez tartozik, hogy az autó belsejéből eltűnnek a fizikai klímaszabályozó gombok, e funkciók irányítása átkerül a központi kijelzőre. Ezt már sok más gyártó bevezette, de számos felhasználó nem örvend neki, mivel így nem olyan egyszerű „vakon” állítani a hőmérsékletet és a befújás helyét. Míg a fizikai gombok esetében a sofőr izommemóriájába beépültek a mozdulatok, addig a képernyőre rá kell nézni, ez pedig kényelmetlen és balesetveszélyes.

Ha a belső kijelzőnél tartunk, következzenek a jó hírek. Elsősorban az emlegetett egység 8 hüvelykről 12 hüvelykre nőtt a ráncfelvarrás következtében. Nagyobb lett a műszeregység-kijelző is, igaz, csak 12,3 hüvelykről 12,8 hüvelykre nőtt. A kijelzőkön túl a modell teljes belterét felújították. Nagyobb lett a kormány – amelyen szerencsére megmaradtak a fizikai gombok –, van hely egy telefon számára a központi kijelző alatt, valamint mozgatható a könyöktámasz.

Szoftveresen is fejlesztettek a Pumán, amely képes kábel nélkül is működtetni az Android Autót és az Apple Carplayt, továbbá megkapta a Ford új operációs rendszerét.

Kívülről nem történt olyan sok forradalmi újítás, mintha ebben a tekintetben a mérnökök óvatosabbak lettek volna. Mivel közkedvelt modellről van szó, nagy valószínűséggel tartottak attól, hogy a túl nagy változtatás a vásárlók elvesztéséhez vezethet, ezt pedig nem akarták megkockáztatni. Így a frissített Pumán a leglátványosabb változtatást a fényszórók jelentik. LED helyett Matrix LED fényszórók vannak a búrák alatt, a nappali menetfényt is átdolgozták egy kicsit.

Egy másik apróság, hogy a Ford logó a hűtőrácsra került. Ezzel a külső módosítások végére is értünk. Azonban ezek az apró változtatások is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy az autó vidámabbnak, barátságosabban tűnjön, mint amilyen eddig volt.

Van viszont még egy újdonság, amelyet még nem mutattak be, csak belengették, és alighanem ez lesz az igazi különlegesség. A Ford közleményében szerepel ugyanis egy Puma Gen-E nevet viselő változat is. Az E betű sokaknak árulkodó jel lehet, nem véletlenül. Ugyanis megérkezik a tisztán elektromos változata a Pumának. Erre a gyártó állítása szerint nem is kell sokat várni, a tervek szerint még az idén bemutatják. Erről egyelőre részletesebb információkat nem közöltek.

Év végén kivezetik Európából a Toyota GR86-ot

és a Subaru BRZ-t

A Toyota GR86 és a Subaru BRZ két relatív megfizethető, izgalmas sportautó. A két típus lényegében ugyanaz, a két márka közösen fejlesztette őket és hangolta közel a tökéletességig. Most viszont menniük kell, és amikor arról hallunk, hogy egyik vagy másik típus elhagyja Európát, vagy be sem vezetik itt, a legtöbben először a kibocsátási normákra gondolunk. Valóban, számos típusnál a szigorúbb határértékek miatt dönt úgy a gyártó, hogy nem hozza el az öreg kontinensre, de most nem ez a helyzet.
A háttérben szintén jogszabályok állnak, csakhogy ezek a biztonságra vonatkoznak. Ezek szigorodnak 2025-től, a GR86 és a BRZ pedig már nem felel meg az új követelményeknek. Természetesen lehetne őket fejleszteni, azonban nem éri meg. Patrcik Scheelen, a Lexus és a Toyota Gazoo Racing menedzsere a Motor1-nak mondta el, hogy teljesen át kellene tervezni a típusokat ahhoz, hogy eleget tegyenek a követelményeknek. Ez egyrészt nagyon drága lenne, másrészt negatívan befolyásolná a modellek menetdinamikáját. Egy sportautó esetében pedig ez az egyik legfontosabb tényező. A hírt szintén a Motor1-nak erősítette meg Jürgen Ehlenberger, a Subaru marketingszolgáltatásokért és vállalati kommunikációért felelős vezetője is.
Összességében nézve az európai újautó-piac két nagyon élvezetes típussal lesz szegényebb 2025-től. Aki pedig még szeretne magának egyet újan vásárolni, igyekeznie kell, mert egyre kevesebb ideje maradt nálunk a
modelleknek. 

Egy ideig még marad az Audi R8


Kevés kultikusabb sportautó van az Audi R8-nál. A típust 2006-ban mutatta be a német gyártó, és tőle szokatlan módon középmotorral szerelte. A korai modellekbe 4,2 literes szívó V8-as motor került, azonban az R8 a hírnevét a szintén szívó V10-es motornak köszönheti. Utóbbi a típusban is maradt egészen az életciklusa végéig. Mert bár még idén is gyártanak néhány R8-at, ez nem változtat azon, hogy a modell élete – egyelőre – véget ért.
Már régóta tudni, hogy az Audi leállítja az R8 gyártását. Ezt 2023 végére tervezték, de úgy tűnik, hogy nem kalkuláltak pontosan a gyártó szakemberei. A Motor1 hozta le nemrég a hírt, hogy továbbra is gyártják a V10-es R8-at, a hírt pedig az Audi szóvivője is megerősítette. Elmondása szerint 2019-ben hozták meg a döntést, hogy 2023 végén leállítják az R8 gyártását, de az eltelt évek alatt csúszott a céldátum. A jelenlegi tervek szerint 2024 első negyedévének a végén állítják le a gyártósorokat.
Ezzel pedig az R8 benzines utód nélkül marad. Lehet hallani róla, hogy valamikor készül egy tisztán elektromos meghajtású modell, de erről egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs. Mondjuk az is kérdéses, hogy az R8-vásárlók, a típus célközönsége venne-e a villanyos változatból. Mert bár kívülről nézve is nagyon kívánatos jármű az Audi R8, az igazán kiemelkedő benne mégiscsak a gyönyörűen éneklő V10-es motor.
És ha már a V10-nél tartunk, van még egy rossz hír. Az Audi R8 halálával a motor gyártása is megszűnik. A V10-es még a Lamborghini Huracánban volt fellelhető, azonban innen is kivezetik. 
Helyére egy V8-as kerül, hibrid rendszerrel kiegészítve.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató