2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rég nem látott visszahívás a Toyotánál

A Toyotának, hiába a globálisan legnagyobb autógyártó, vannak gondjai bizonyos alkatrészekkel. A márka eddigi legnagyobb visszahívása a Takata légzsákokhoz kapcsolódik, amelyeknek a hibája miatt mintegy 2,7 millió autót kellett visszahívni. Természetesen nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű akciója, ugyanis a személygépjárművek összetett termékek, így számos alkatrész hibás lehet bennük, azonban egyértelműen a légzsákokhoz kötődik toronymagasan a legnagyobb visszahívás.

Azt lehetne – jogosan – gondolni, hogy a japán autógyártó óriás tanult a hibájából, és azóta kétszer is leellenőrzi, hogy minden rendben van-e a légzsákokkal. A gyakorlat viszont rácáfol az elméletre, ugyanis nemrégiben a Reuters közölte, hogy a Toyota a légzsákok esetleges meghibásodása miatt világszerte 1,12 millió autót kénytelen visszahívni. Azonban a gond most más. A Takata esetében az volt a probléma, hogy a légzsák túl nagy erővel robbant ki a helyéről baleset esetén, ezzel pedig nem egy esetben súlyos sérüléseket okozott a gépjárműben ülő személyeknek, sőt arra is volt példa, hogy a légzsák túlzottan erőteljes kirobbanása miatt egyesek életüket veszítették. Most éppen az ellenkezője a gond. Egy érzékelő esetleges meghibásodása miatt ugyanis nem biztos, hogy balesetkor kinyílik a légzsák.

A visszahívási kampányban a 2020 és 2022 között gyártott autók érintettek, elsősorban Camryk, Corollák, RAV4-esek, Highlanderek, Siennák, továbbá a Lexus márkán belül az ES250, az ES300H, az ES350 és az RX. Valamelyest megnyugtathatja az európai tulajdonosokat, hogy az érintett 1,12 millió típusból több mint egymillió az Egyesült Államokban van forgalomban.

A hibás alkatrész az úgynevezett occupant classification system, az OCS részét képezi. Ez a rendszer felel azért, hogy „kitalálja”, milyen ember ülhet az adott ülésben. Például gyermekek vagy alacsonyabb felnőttek esetében az imént említett rendszer megakadályozza a légzsákok kinyílását, mivel az akár sérülést is okozhat az utasoknak, vagyis pont az ellenkezőjét éri el a kívánt hatásnak.

A gyártó ígérete szerint a szervizekben megvizsgálják az autók kérdéses érzékelőit, és szükség esetén kicserélik őket. A Toyota tervei szerint februártól kezdik el értesíteni a tulajdonosokat a visszahívásról.

Ami az OCS rendszer ezen érzékelőjét illeti, egy érdekes egység, ami a gyakorlatban is sokat segíthetne, ha megfelelően működne. Viszont úgy fest, hogy koránt sincs még teljesen kész ez a rendszer, ezt pedig nem csak a mostani, közel rekordméretű visszahívás igazolja. Ugyanis a Reuters arra is rávilágított a cikkében, hogy 2022 júliusában 3500 RAV4-est hívott vissza a Toyota, mivel bizonyos belső alkatrészek közti interferencia miatt előfordulhatott, hogy a rendszer rosszul azonosította az utast – illetve annak méretét. Nem tudni, hogy a másfél évvel ezelőtti visszahívást megelőzte-e valamilyen szerencsétlenség, viszont ezek a példák mutatják, hogy hiába jó  egy kezdeményezés, ha nem működik megfelelően.

A Volvo S90-ben is vége a belső égésű hajtásnak

Az autógyártók az elektrifikáció útját választották. Egyesek sajnálkoznak, ugyanis azon a véleményen vannak, hogy eltűnik az autókból az igazi hangulat. Mi tagadás, az örömautózáshoz ténylegesen hozzájárult a motorhang. Csakhogy korántsem mindegy, hogy milyen motorról beszélünk. Tagadhatatlan, hogy egy 2 literes dízel az esetek többségében nagyon megbízható, keveset fogyaszt, és a szervizköltségei sem olyan magasak, viszont ezzel együtt a hangja sem kiemelkedő, ahogyan egy sima négyhengeres, soros benzinesnek sem. Ezek esetében pedig borítékolható, hogy a jövendőbeli tulajdonosok többsége sem bánja annyira, hogy a belső égésű motor helyett elektromos hajtáslánc kerül majd az autóba. A V8 és a nagy lökettérfogatú autók esetében más a helyzet, azokat valóban lehet „gyászolni”, hiszen sok már nem fog készülni belőlük.
Viszont ami a mindennapi autókat illeti, látni kell, hogy nem ördögtől való az elektromos hajtás. Nem szennyezi a levegőt, továbbá, hogyha megújuló energiát tudunk tölteni bele, akkor ténylegesen zölden közlekedhetünk vele, és a legyártással felvett „karbonhitel” is hamarabb megtérül. Nagy valószínűséggel ezért, valamint a flottaátlag csökkentése érdekében dönthetett úgy a Volvo vezetősége, hogy a következő S90 már tisztán elektromos hajtású lesz. Az egykori svéd, jelenleg kínai márka esetében nem titok az sem, hogy egy ideje megígérték, hogy bővíteni fogják az elektromos autó modellpalettáját. Ennek értelmében folyamatosan vezetik ki a belső égésű motorral szerelt típusokat, ebben a folyamatban nem az S90 az első láncszem. Például az utolsó dízelmotorral szerelt Volvo ez év első hónapjaiban fog legördülni a gyártósorról.
Ha az egykori svéd márka elektromos palettáját nézzük, jelenleg nem dúskál a modellekben. Ott van a C40 Recharge, ami lényegében az egyetlen jelenleg is kapható villanyautója. Viszont a tervek szerint hamarosan érkezik az EX30 és az EX90 páros, továbbá a vállalat első kisbuszára sem kell már sokat várni, az ígéretek szerint ugyanis 2025-ben megérkezhet az EM90 nevű típus. Most pedig közelebb kerültünk a villanyszedánhoz is.
Az Autocar brit autós szaklap beszámolója szerint nemsokára végső búcsút inthetünk a benzines S90-nek is, az utód már tisztán villanyhajtású lesz. Jelenleg az elektrifikált változat még fejlesztés alatt van, és a szaklap szerint a készülő modell V551 kódnéven fut, viszont aligha marad ez az elnevezés a végső változat estében. A lap információi szerint az elektromos S90 piaci neve ES90 lesz, ami egyszerre utal az elektromos hajtásra és a nagy múltú típusra.
Szintén az Autocar információi szerint a modell a Volvo új SPA-2-es platformjára fog épülni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy készül belőle egy- és kétmotoros változat is. További adatok a típus kapcsán a kínai Volvo intranetből szivárogtak ki. Ezek alapján sejteni lehet, hogy az autóban egy 111 kWh-s akkumulátor kap helyet, amivel a gyártó szerint az elméleti hatótáv 600 kilométer körül alakul. Ami az ES90 méreteit illeti, kicsi egészen biztosan nem lesz, mivel a hossza egy milliméter híján 5 méter, a magassága 1,54 méter, míg a szélessége 1,95 méter.
A Volvo villanyosítási hírei közé tartozik, hogy nagy valószínűséggel nem az S90 az egyetlen, amiből a közeljövőben végleg eltávolítják a belső égésű motort. Korábbi hírek szerint az XC60 is erre a sorsra juthat 2025-ben. Az érdekesség az, hogy egyrészt a V90-ről nem érkezett ilyen hír, bár a gyártó igazgatója nemrégiben dobta fel az ötletet, hogy ideje lenne egy rendes elektromos kombit készíteni, nem kizárt, hogy éppen a V90-re gondolt. Másfelől pedig szintén különös, hogy a gyártó az egyik legkelendőbb modellpárosát, az S60-at és a V60-at nem tervezi villanyosítani, azaz eddig nem érkezett semmilyen hír ezzel kapcsolatban. Látva a Volvo ambiciózus villanyosítási törekvéseit, egyáltalán nem kizárt, hogy a háttérben készítik az utóbb említett két típus villanyosítási terveit, és a hamarosan ezeket is belengetik a közvéleménynek. Összességében nézve, a Volvo tényleg komolyan veszi az elektromos átállást, és ha ilyen tempóban halad, már az évtized vége előtt teljesen el fog köszönni a benzingőztől.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató