2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

4 keréken

Nem a méret a lényeg, legalábbis az infotainment kijelzőknél

Az autóiparban évek óta hódít az SUV mint formavilág, ezzel egy időben a beltérben pedig egyre nagyobbak lesznek a különféle kijelzők is. Ezalatt pedig nemcsak a középső kijelzőre kell gondolni, hiszen napjainkban már egyáltalán nem számít ritkának az sem, hogy az egykor analóg óracsoport is átalakult digitálissá, illetve már az anyósülésen ülőnek is külön kijelzője van. Olyan, mintha kialakult volna egy verseny, hogy melyik gyártó tud nagyobb kijelzőt beépíteni a járműbe, valamint ki tud több digitális megjelenítési felületet szétszórni az autóban. 

Ehhez képest meglepetésként hathat a Hyundai designfőnökének, SangYup Leenek az a nyilatkozata, miszerint az infotainment kijelzők esetében nem a méret a lényeg.

A kijelzők kritikusai gyakran említik azt, hogy míg a fizikai gombok elhelyezését és vakon történő használatát a sofőrök gyorsan megtanulják, addig az infotainment kijelzőknél (amelyek működtetik a képi és hangrendszereket) nemegyszer egy funkció előhívásához több almenübe is be kell lépni, ami azt is jelenti, hogy a vezető hosszabb ideig le kell vegye a tekintetét az útról, ami igencsak balesetveszélyes. Egy másik gyakori kritika a kijelzők kapcsán, hogy míg a telefon használata tilos a járművezető számára, addig a kijelzőket nyugodtan nyomogathatja, sőt nem egy esetben kell is nyomogassa, csakhogy mindkettő ugyanolyan balesetveszélyes lehet.

A Hyundai designfőnöke is tisztában van ezekkel a tényekkel, és elmondása szerint a dél-koreai gyártónál már dolgoznak egy új infotainment kijelzőn, ami nagyobb lesz, mint a jelenleg használt 12 hüvelykes egységek. De ezzel együtt sem készülnek akkora kijelzővel, ami az egész műszerfalat beborítaná, mint például a Mercedes-Benz Hyperscreenje vagy éppen a Tesla megoldása. A designfőnök szerint nem az az elsődleges szempont számukra, hogy mindenáron nagyobb legyen a kijelző, hanem sokkal inkább az, hogy eltalálják az arányokat, meglátása szerint a megfelelő méret a legfontosabb, hiszen ez a záloga annak, hogy a kijelző könnyen olvasható legyen. SangYup Lee az Autocarnak azt is elmondta, hogy a Hyundai esetében a nagyobb 

képernyők nem hozzák magukkal a fizikai gombok halálát, mivel a dél-koreai márka számára fontos, hogy a biztonsági eszközök és a gyakran használt funkciók továbbra is könnyen és gyorsan hozzáférhetőek legyen a felhasználók számára. 

A designfőnök azzal kapcsolatban nem közölt információt, hogy mikorra várhatók az új generációs, nagyobb infotainment kijelzők.


Közel 150 ezer elektromos autót hív vissza a Hyundai

Miközben fejlesztik az infotainment kijelzőket, komolyabb problémába is ütköztek a Hyundainál, igaz, ez nem szoftveres gond, annál sokkal súlyosabb. Lényegében arról van szó, hogy a dél-koreai gyártó és az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági szervezete, az NHTSA közösen bejelentette, hogy a Hyundai több mint 145 ezer elektromos autót kénytelen visszahívni, mivel azoknak elmehet az ereje menet közben, ez pedig kimondottan balesetveszélyes!

A problémát az okozza, hogy a beépített töltésvezérlő hibásan működik egyes autóknál. A belső égésű motorral szerelt gépjárművek esetében a 12V-os, vagyis az indítóakkumulátor töltését a generátor végzi, a villanyautók esetében viszont nincs belső égésű motor, amire lehetne egy generátort, alternátort szerelni, így egy teljesen más megoldásról beszélünk, az egyetlen közös pont, hogy hajtáslánctól függetlenül mindkettőben van indítóakkumulátor, amit  tölteni kell. Erre a feladatra a tisztán elektromos meghajtással rendelkező autóknál kifejlesztettek egy külön modult, ami képes visszatáplálni az áramot a 12V-os akkumulátorba. Ez az a modul, ami meghibásodhat a Hyundai elektromos autóiban. Amennyiben az indítóakkumulátor lemerül, a gépjármű vészüzemmódba kapcsolhat, aminek egyik következménye, hogy elmegy az ereje, akár menet közben is. Ez hatványozottan veszélyes helyzetet teremthet például előzés közben. Amúgy a jelenség nem új keletű a Hyundainál, korábban ugyanezen oknál fogva már visszahívtak 100.000 autót.

A mostani visszahívás során a Hyundai megvizsgálja az érintett autók töltésvezérlő egységét, továbbá egy biztosítékot, amely szinten meghibásodhatott. Ezeken túlmenően frissítik a vezérlőegység szoftverét is. Természetesen mindezt ingyen, elvégre gyári hibáról van szó. A mostani visszahívási kampányban öt típus érintett: a Romániában is kapható Hyundai Ioniq 5 és Ioniq 6, továbbá a Genesis GV60, GV70 és G80. Az említett modellek esetében azoknál jelentkezhet a probléma, amelyek a 2023-as, 2024-es és 2025-ös modellévhez tartoznak. A visszahívás jelenleg csak az Egyesült Államokban forgalomba helyezett típusokra vonatkozik, viszont, ha valakinek olyan autója van, ami szerepel a felsorolásban, akkor érdemes lehet elmenni egy márkaszervizbe és megérdeklődni, hogy szükség van-e valamilyen beavatkozásra.

A visszahívás kapcsán fontos megjegyezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy rossz lenne egy autó! Hibák minden gyártónál megtörténhetnek, a visszahívás pedig azt jelzi, hogy az adott márka ezekért vállalja is a felelősséget. Lehet, hogy kellemetlen egy pluszút a szervizbe, esetleg az, hogy egy, legfeljebb két napig autó nélkül marad az ember, de mennyivel kellemetlenebb lenne egy baleset, ami egy olyan hibából fakad, amiért a gyártó nem vállalta a felelősséget, arról nem is beszélve, ha a tulajdonos kellene fizesse a javítást, szintén azért, mert az adott márka nem ismeri el, hogy ők hibáztak? Tehát ne írjunk le egy autógyártót azért, mert visszahívási kampányt hirdet, hanem nézzük abból a szemszögből, hogy beismeri, hogy hibázott és ezt akarja kijavítani. Jelen állás szerint nem érkezett bejelentés balesetről a Hyundai esetében, ami a fent említett hibához lenne köthető.


Amerikában is szerencsét próbál a Cupra

A Cupra név mögött (a Seat sportos almárkája) több évtizedes múlt áll, ezzel szemben a Cupra önálló márkaként csak 2018-ban jött létre, viszont így is fényesebb jövő elé néz, mint maga a Seat. Olyannyira fényesnek ígérkezik ez a jövő, hogy a márka szerencsét fog próbálni a tengerentúlon, 2030-ban megjelenik az Egyesült Államok piacán is, adta hírül a Businesswire.

A terjeszkedést a márka az európai sikerekkel magyarázza, továbbá azzal, hogy jó eredményeket ért el Mexikóban és Törökországban is, illetve 2022 óta jelen van Ausztráliában is. Wayne Griffiths, a Cupra vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy a cég nagyon tiszteli az amerikai piacot, és meglátása szerint az ottani sikerhez elengedhetetlen, hogy erős forgalmazási és kiskereskedelmi stratégiával rendelkezzen. Az igazgató azt is elmondta a nyilvánosságnak, hogy megbeszéléseket folytatnak a Penske Automotive Grouppal, amely – véleményük szerint – a legjobb értékesítési hálózattal rendelkezik, így egy kiváló lehetőség a márka számára abból a szempontból, hogy az amerikai autórajongók megismerjék.

Ugyanakkor a következő évtizedtől nem lesznek jelen a teljes amerikai piacon, csak néhány kulcsfontosságúnak megítélt államban. A tervek szerint belső égésű, plug-in, konnektoros, hibrid és tisztán elektromos autókat is kínálni fognak, továbbá legalább egy modelljüket az Egyesült Államokban fogják gyártani. Az amerikai terjeszkedés mellett pedig Európára is figyelnek, szeptember elején mutatták be a Cupra Terramart, amely Győrben készül, és amelynek első példányai november végén gördültek le a gyártósorról.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató