2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A minap terjedt el a hír, miszerint a koronavírus-járvány alatt valakik több európai parlamenti képviselő irodájából értékes tárgyakat loptak el. A lopássorozat majdnem száz EP-képviselőt érintett. Az történt, hogy az elmúlt hat hétben – miután David Sassoli, az EP elnöke a koronavírus-válság miatt elrendelte a brüsszeli központ lezárását, és arra kérte a képviselőket, hogy otthon dolgozzanak –, a lezárt irodákból asztali számítógépek, laptopok tűntek el, és készpénz is. Legkevesebb 50 laptopnak, táblagépnek és egyéb eszköznek veszett nyoma. Erről azonban nem tájékoztatta az EP-tagokat a biztonsági szolgálat.

 Az Európai Parlament szóvivője szerint az első esetet még áprilisban jelentették, azt viszont nem tudni, hogy azóta miért nem derült még ki semmi az ügyről. Annyi biztos, hogy az ajtózárakon nem találtak külsérelmi nyomokat… Közben kiderült, hogy az elmúlt években is történtek hasonló esetek. A mostani helyzet egyesek szerint világosan bizonyítja, hogy nem a vendégek, hanem a karbantartó személyzet körében kellene intézkedni. Voltak, akik a három évvel ezelőtt a nyári szünetben történt lopás után teljes kivizsgálást kértek, ám a nyomozással akkor sem jutott semmire az Európai Parlament biztonsági szolgálata, annak ellenére, hogy minden folyosó be van kamerázva, és az irodaépületekbe belépőket egyesével regisztrálják.

A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy már áprilisban észrevették a lopásokat. A DG Safe, a parlament biztonsági szolgálata (azóta is) keresi a tolvajokat, szorosan együttműködve a brüsszeli rendőrséggel.

Az ügy pikantériája, hogy az Európai Parlament évi 23 millió eurót fordít az épületei biztonságára. A biztonsági szolgálatnak 756 tagja van, ennek ellenére máig nem tudja senki: ki vihette el az 50 laptopot és tabletet az EP épületéből. 

Ezek után kérdés: mi értelme egyrészt ekkora szolgálatot fenntartani, másrészt pedig – ahogy az egyik osztrák képviselő mondta –, ha ilyen gyenge az irodák védelme, akkor mi a garancia arra, hogy oda lehallgatóeszközöket nem helyeznek el? 

Több képviselő szerint az Európai Parlament személyzete között kell keresni a tetteseket, mert az épület be van kamerázva, a vendégeket pedig gondosan regisztrálják.

Mit őriz tehát a több mint 700 biztonsági? Miért fizetik az eurómilliókat? Bűnös összefonódások legmagasabb szinten? Drága „biztonság”!

Hogy vinné el a fekete mentő! 21 órával korábban

Erről jut eszembe 21 órával korábban

Rollernagyi 21 órával korábban

Közönségszolgálat 21 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 21 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 21 órával korábban

Hírek, rendezvények 21 órával korábban

4keréken 21 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató