„Rossz gyerek” szindróma
Pörög, pattog, mint akit felhúztak, akár egy nagy sebességgel száguldó autó, amelynek elromlott a kormánya és irányíthatatlanná vált. Általában ezeket a megállapításokat teszik a nehezen kezelhető gyerekről, és azonnal kész a következtetés: hiperaktív. Az így „elkönyvelt” gyerek aztán viseli magán a bélyeget, hogy antiszociális, nem való közösségbe, hátráltatja a többiek játékát, tanulását.
Pörög, pattog, mint akit felhúztak, akár egy nagy sebességgel száguldó autó, amelynek elromlott a kormánya és irányíthatatlanná vált. Általában ezeket a megállapításokat teszik a nehezen kezelhető gyerekről, és azonnal kész a következtetés: hiperaktív. Az így „elkönyvelt” gyerek aztán viseli magán a bélyeget, hogy antiszociális, nem való közösségbe, hátráltatja a többiek játékát, tanulását. „Pedig a dolog nem ilyen egyértelmű” – állítja Hajdú Ágnes fejlesztő pedagógus, aki sok hiperaktív gyerekkel foglalkozik munkája során.
– Az mindenképpen figyelemreméltó, hogy az utóbbi időben egyre több gyereket nyilvánítanak hiperaktívnak, de önmagában a túlpörgés, az „örökmozgás” még nem jelenti azt, hogy fennáll a máig vitatott tünetegyüttes, amelyet orvosi nyelven ADHD szindrómának neveznek – mondja. – A hiperaktív gyerek alapvető jellemzője a mozgásos nyugtalanság, az impulzivitás, a figyelmetlenség, amely emlékezet- és tanulási zavarokkal párosul. A hiperaktív gyereknél a túlmozgás minden esetben figyelemzavarral, koncentrációhiánnyal jár együtt.
Nem mai probléma
Nem mai témáról van szó, hiszen már az 1800-as és az 1900-as években is kutatták és leírták a hiperaktivitás főbb jellemzőit. Georg Still agyi eltérésként regisztrálta, ám a későbbiekben nem igazolódott a feltevése.
– Ma tudjuk-e, hogy mi okozza?
– Nagy erővel folynak világszerte az ezzel kapcsolatos kutatások, és a legfrissebb hírek szerint sikerült megtalálni a hiperaktivitásért felelős gént: a 16-os kromoszóma egyik enzimje lehet az okozó. Ma nem betegségként értékelik, hanem olyan állapotként, amely egy életre szól. Az elmúlt évben a Corvinus Egyetem végzett átfogó kutatást a hiperaktivitással kapcsolatban, és megállapítást nyert, hogy a 6-12 éves gyerekek körében mintegy 70 ezer eset fordul elő.
– A hiperaktív gyerek kétségtelenül „más”, mint a többi társa. Hogyan ismerhető fel ez a viselkedészavarnál súlyosabb állapot?
– Semmiképpen nem rossz gyerekről van szó. A hiperaktív gyerek „mássága” lényegében már csecsemőkorban megmutatkozik a szakember számára, de óvodás korban szinte bizonyossá válik Mégis a legtöbb hiperaktív gyereket csak az iskolában „diagnosztizálják.” Pedig a korai terápia rendkívül fontos. A hiperaktív gyerek „ingeréhsége” igen nagy. Állandóan újabb és újabb foglalatosságra van szüksége, nem köti le igazán semmi, állandóan izgalomban tartja magát, mert keresi az újabb és újabb ingereket. A baj az, hogy nem fokozott odafigyelést váltanak ki legtöbbször ezzel a magatartásukkal, hanem ellenszenvet, a környezet meg nem értését, elutasítását. Pedig ők nem tehetnek róla, hogy ilyenek. Alapjában véve szerethető, tehetséges, kreatív, segítőkész, sok ötlettel rendelkező gyerekekről van szó, akikből sok jó tulajdonság kihozható, ha értő módon közelítenek hozzájuk. A hiperaktív gyerek felnőtt korára rendszerint „kinövi” zavaró viselkedési, magatartási formáit, és hasznos tagja lesz a közösségnek, ha megfelelően foglalkoznak vele. Sokan élsportolók, művészek, üzletemberek, menedzserek lesznek, olyan hivatásban érzik otthon magukat, amelyben hasznosítani tudják kreativitásukat, mozgékonyságukat.
A fenyítés nem sokat ér
– De addig igencsak próbára teszik a család, a tágabb közösség türelmét, figyelmét.
– Ez így van. Életre szóló kihívást jelent a családnak, amelyben hiperaktív gyerek nevelkedik. Éppen ezért tanácsos minél korábban pszichológus, fejlesztő pedagógus, tehát szakember segítségét is kérni a megfelelő bánásmód kialakításához.
Legtöbben nem képesek jól „kezelni” ezt az állapotot. A hiperaktív gyerek fokozott gondosságot igényel. Olykor kapkodó, konfliktusokba keveredő, még önveszélyes is lehet az ilyen gyerek, tehát nem könnyű vele az élet. Viszont elfogadással, dicsérettel, alkotó környezet megteremtésével, rugalmas, de következetes szülői magatartással megszelídíthető, és jó mederben tartható vadsága, pörgése. A fenyítés nem sokat ér, a motiváció sokkal hasznosabb, mindig legyen célja a gyereknek, valami testhez álló hobbija, sport, zene, tánc, bármi, ami leköti, érdekli, amiben sikert ér el. A legtöbbet az intoleráns szülői és nevelői magatartás árt, a környezet állandó negatív visszajelzése inkább ront a gyerek állapotán, mintsem hogy segítene. A gyerek viselkedése a fokmérője annak, hogy megfelelően foglalkoznak-e vele.
– Hol kaphatnak tanácsot, érdemi segítséget azok a családok, amelyek hiperaktív gyereket nevelnek?
– Szakemberekkel itt, Magyarországon létrehoztunk még 2006-ban ADHD Alapítvány elnevezéssel egy segítő szervezetet a szülők kérésére. Rendszeres tréningeket, tájékoztató előadásokat tartunk a hiperaktivitás témakörében, akkreditált pedagógusképzést is szerveztünk, hogy a sajátos nevelési szükségletű gyerekek valóban megfelelő bánásmódban részesüljenek az iskolai közösségekben. Ma már több gyermekklinikán is szakrendelésen fogadják azokat, akik terápiás segítséget, esetleg gyógyszeres kezelést igényelnek.
Gyakran a környezet nem megfelelő magatartása hátráltatja éppen a hiperaktív gyerek önértékelésének javulását, önkontrollja fejlődését, szocializációs zavarai felszámolását, mert a kezelhetetlennek nyilvánított gyerekkel nem megfelelően foglalkoznak, és még hatékony pszichoterápiás segítséget sem kérnek minden esetben.
Leopold Györgyi
