„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”

Nincs megrendítőbb annál, mint amikor valaki életét adja barátaiért. Történhet ez felfoghatatlanul egyszerűen, emléke, üzenete azonban mindig magasztos, felemelő marad. Ettől kezdve a leghétköznapibb dolgok is erről beszélnek: a napfelkelte, egy kézfogás, falat kenyér, korty bor. Az élet úrvacsora lesz.

Az úrvacsora a keresztyén egyház sajátos, páratlanul gazdag tartalommal töltött sákramentuma (szentsége). Krisztus golgotai áldozatának tényszerűségét hirdeti, és annak áldásait közli velünk. „Szent lakoma”, ahol a vendéglátó maga az Isten Báránya, aki halált, kárhozatot legyőző Úrként kínálja megváltó áldozatának drága jegyeit hitünk erősítésére, reménységünk élesztésére és szeretetben való elköteleződésünkre. 

 Az úrvacsora, az eucharisztia – görög eredetű szó, (egyik) jelentése: hálaadás – kiinduló eseménye az utolsó vacsora. Jézus Krisztus együtt van tanítványaival „azon az éjszakán, amelyen elárultatott”. Tudja, hogy nemsokára vállalnia kell a kereszt megaláztatását, kínját, rettenetes magányát. Erről előzőleg három alkalommal is beszél a tanítványainak. Aztán felgyorsulnak az események, és a besűrűsödő idő elérkezik a kegyelem, a megváltás eleve elrendelt, örök üdv-esetének (vö. bűneset), az ígéretek megvalósulásának nagy fordulópontjához. A bűnt eltörlő, életet szerző áldozat bemutatásának az alkalma jött el. Jézus maga válik a megváltás történetévé. Abban is, ahogyan veszi a kenyeret, a poharat. 

Amit Jézus tesz, az az ószövetségi páska átértelmezése. Valójában a páska megünneplésére gyűlnek össze a tanítványok, de a régi, az egyiptomi szabadulásra emlékeztető szertartásból a megváltásról szóló élő bizonyságtétel lesz. „Ez az én testem”, és „e pohár az újszövetség az én vérem által”. Misztikus átlényegülésről szóló kijelentés ez, vagy egy nagyon reális, hús-vér áldozat hiteles, kézzelfogható módon kifejezésre juttatott, egyszer s mindenkorra érvényes kihirdetése? Hit nélküli, tudálékos, okoskodó vizsgálatunkra Jézus szavainak lelki jelentéstartalma, akár a hullámfüggvény a fizika világában, összeomlik, és a szemmel látható elemek puszta valóságának az állapotába zuhan vissza. Az úrvacsorában a kettő együtt van jelen: a külső jegyek és a belső, lelki üzenet, az egyik erősítvén a másikat. A kereszthalál tényszerűségét hirdető szent jegyek a megváltás mennyei áldását rejtik magukban: mi pedig „mind testestől, mind lelkestől” részesülhetünk benne.

Az úrvacsora mindenképpen Krisztusról szól, az ő megfeszíttetésének üzenetét és annak bizonyságait (régi református szóhasználatban: zálogait) foglalja magában. Jézus a tanítványainak osztja ki először. Mindenik tanítvány részesül belőle. Júdás, az áruló is. Az áldozat megváltó hatása mindenkire kiterjed. Annak áldásköréből csak magunk zárhatjuk ki magunkat. A Krisztus parancsa az, hogy az ő követői visszajöveteléig gyakorolják ezt a szeretetvacsorát. Az ő emlékezetére és az ő jelenlétében. Úrvacsorázó énekünk szavaival: „hirdetvén az Úr halálát, Uram, neked adunk hálát”.

Az úrvacsora hitünk legmélyebb misztériumát fejezi ki: nemcsak tanít, nemcsak ábrázol, hanem részeltet, táplál. A Heidelbergi Káté (1563-ban megjelent, népszerű református hitvallás) is hangsúlyozza: értem megtöretett, értem kiontatott. A történetben én is benne vagyok. Alább az úrvacsora néhány személyes hasznát soroljuk fel.

1) Emlékeztet: le nem tagadható módon felidézi a Krisztus kereszthalálát. A kenyér és bor valóságos elemek, Krisztus Urunk, Isten Fia a legvalóságosabb módon szenvedett: teste megtöretett, vére kiontatott. Sokatmondó, hogy ezek a jegyek nem relikviák, amiket gondosan őrzünk, áhítatosan szemlélünk, hanem elfogyasztható élelemreprezentánsok, amik testünket erősítik, beépülnek szervezetünkbe. Krisztus ekképpen táplál, ad erőt a szerinte való életre, szeretete így válik lelkünk „alkotóelemévé”. A szó nagyon konkrét és mélyen átvitt értelmében: Krisztusból táplálkozunk.

2) Hirdeti a bűnbocsánatot. Az úrvacsora a megbékélés, a hála lakomája is: azt juttatja kifejezésre, azt ünnepeljük meg benne, hogy szabadok vagyunk, az ítélet rettegése nélkül élhetünk, mert Krisztus eleget tett minden bűnadósságunkért. Öröm fakad ebből. 

3) Krisztushoz és jótéteményeihez kapcsol, akár a keresztség. A keresztség a kegyelmi szövetségkötés aktusa, az úrvacsora annak újból és újból történő megerősítése, hogy a kegyelemben, amelybe befogadtattam, álljak meg, növekedjem. Ha Krisztus önmagával táplál – „akit befogadsz, azzá hasonló leszel” –, akkor az ő természete kap erőre, bontakozik ki bennem. Ez az imitatio Christi folyamata.

4) Megerősít a kísértések között. Az úrvacsora, ahogy a régiek nevezték, lelki evés, manducatio spiritualis. Ahogy a kenyér és bor vitán felül táplálják és erősítik testemet a munkára, a földi feladatok végzésére, úgy erősít, vigasztal engem Krisztus elégtételt szerző szeretete, jósága, kegyelme a lelki harcokban, küzdelmekben. A csüggedésben reménység, vigasz számomra. 

5) Közösséget teremt. Az Isten Igéjét hallgató, Krisztus áldozatának jegyeiben részesülő, a Lélek vezetésére figyelő közösség a communio sanctorum. „Egy kenyérből, egy pohárból csak testvérek osztoznak.” Egy asztal, egy Úr, egy család. Ennek kiábrázolása és valóságos átélése történik meg az úrvacsorában. Nyilván, sok emberi gyarlóság van jelen az úrvacsorázó hívek társaságában is. A korintusi keresztyének között, akiknek Pál az úrvacsorával kapcsolatban nagyon részletes útmutatást ad (az úrvacsorázás során felolvasott alapige a hozzájuk címzett első levélből származik), ez az áhítatos, ünnepi esemény lakmározássá fajult, vagy a szegények képmutató megkülönböztetésére szolgáltatott alkalmat. Mégis, ez a szent találkozás a megváltó szeretetnek a különböző gondolkozású, irányultságú embereket egyesítő hatalmáról szól. 

6) Az üdvösség ígéretét teszi élővé a szívemben. Az úrvacsorában nemcsak a bűnbocsánat kegyelmében részesülök: egyúttal az üdvösség ígéretét is kapom. Krisztus nemcsak ideig-óráig akar megváltóm lenni, hanem örökre. A keresztség feltámadás utáni rendelése Krisztusnak, az úrvacsora halála előtti, de ez utóbbi is húsvéti tartalmú üzenetet hordoz magában. Az Úrnak halálát hirdessétek, amíg ő – az önmagát feláldozó Krisztus, aki harmadnapra feltámad, felmegy a mennybe – ismét eljön. 

7) Hitvallás, miként a keresztség is. A szent jegyeket hit által elfogadva megvallom hitemet a bűneimet magára vevő Jézus Krisztusban, az egyedüli Üdvözítőben, odatartozásomat az ő anyaszentegyházához, a benne hívők seregéhez, és élő reménységemet, hogy a nekem szerezett váltságban ő megőriz engem itt és az örökkévalóságban. 

 A reformátusoknál konfirmált egyháztagok vehetnek úrvacsorát. Azt tartjuk: tudnunk kell, hogy mi a háttere ennek a cselekménynek, miről szól, milyen ígéretet hordoz. 

 Híveink körében az úrvacsora – sajnos – mellőzött sákramentummá lett. Sokan nem élnek vele: lelki közömbösség vagy hamis bűn- és kegyelemértelmezés miatt. Vannak, akik egy unalmas szertartást látnak az egészben. A kiüresedett, reflexeiből élő egyház felé is kritika ez. Másrészt az is igaz, hogy a (poszt)modern világ nagy forgatagában sok lelki kincset hagyunk a földre esni – nem csak az úrvacsorára gondolok –, amik nélkül sokkal szegényebb, sivárabb az életünk. Mások azt mondják: nem érdemlem meg. Talán az egyház ítélkező magatartása, gyakorlata is hozzájárult ennek a gondolkodásmódnak az elterjedéséhez. Az úrvacsora épp azoknak való, akik úgy érzik: nem érdemlem meg, kegyelemre szoruló ember vagyok. 

 Mégis fennáll a kérdés – utalva a szereztetési ige figyelmeztetésére –, hogy ki a méltatlan? Ingmar Bergman Úrvacsora című filmje egy jórészt hívek nélkül maradt, hitében haldokló gyülekezetet mutat be, ahol az úrvacsora képmutató, fáradt rutinnal gyakorolt, gépies szertartás csupán. Pedig az úrvacsorának belső élménnyé (nem baj, ha külsőképpen is ünnepélyes), erőforrássá kell lennie. Méltatlanná akkor válok tehát, ha a hitnek ezt a drága ajándékát hit nélkül akarom elvenni. Nem lehet a szeretet, az áldozat jegyeiben részesülni – lelkiképpen semmi esetre sem – gyűlölködő szívvel. A jegyek közönségesek, de szent az, amire/akire utalnak. Egy kortárs vallomás szerint: „az úrvacsorában, hasonlóan ahhoz az emberhez, aki régóta koplal, és végül táplálékhoz jut, valósággal megújulok testben és lélekben, hálával telik meg a szívem: van kenyér, van kegyelem”. 

 Ismeretes, hogy az egyház története során elkeseredett viták zajlottak arról, hogy miként lehet értelmezni Jézus jelenlétét az úrvacsora jegyeiben, éppen az Igére hivatkozva. A transzszubsztancia elve szerint az úrvacsora kenyere és bora szó szerint átlényegül Krisztus testévé és vérévé. A konszubsztancia tana abból indul ki, hogy a feltámadott Krisztus mennyre és földre kiterjedő hatalma révén mindenütt jelen van, így az úrvacsora kenyerében és borában is. A szimbolikus magyarázat szerint a kenyér és a bor az úrvacsorában csak jelképei Krisztus testének és vérének, és ennek a sákramentumnak csak az a rendeltetése, hogy Krisztus halálára, a vele való közösségre és az ebből fakadó kötelességeinkre emlékeztessen. 

 A református álláspont azt hangsúlyozza, hogy bár az úrvacsora jegyei nem változnak át Jézus testévé és vérévé, mindazáltal az élő, megdicsőült Krisztus valóságosan jelen van az úrvacsora ünneplésében, és velünk közösségre lép. Ez a valóságos jelenlét – amit Kálvin nyomán real presentiá-nak nevezzük – az Ige és a Szentlélek által történik. Jézus Krisztusnak a Szentlélek általi valóságos jelenléte teremti meg azt a vele való titokzatos egyesülést (unio mystica cum Christo) és áldozata gyümölcseiben való részesedést. 

 A lényeg nem az értelmezési különbségekben van, hanem abban, hogy az úrvacsora Krisztusra, élő Urunkra irányítja figyelmünket, aki drága áron váltott meg minket. A vele való találkozás hit általi megélése ez, a megváltás tudatában, a szeretetnek egymásért végzett szolgálatban való megerősödés. Mindezt Krisztus kínálja nekünk: vegyétek, egyétek.

Domahidi Béla

 

Az oldalt szerkeszti Ötvös József lelkipásztor