2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tudományos kutatással foglalkozó diákok vetélkedője

Érdekes, színes, az erdélyi magyar diákok széles körű érdeklődését, a jelenségek mélyebb értelmezésének a vállalását és munkájuk eredményének a magabiztos bemutatását kínálta az idei TUDEK, a Tudományos Diákkörök 22. Erdélyi Konferenciája. 

A kutatási tervek szekció díjazottjai     

Fotó: Kádár Botond

A rendezvény házigazdája, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum dicséretes színvonalon tett eleget a feladatnak, amellyel a rendezvény időpontja előtt mindössze másfél hónappal bízták meg. Ez idő alatt sikerült a verseny központi és szervezőbizottságát az esemény fontosságához méltó szakemberekből összeállítani. A vetélkedő mellett a szervezők gondoskodtak a kevés szabadidő értékes eltöltéséről is, a diákok meglátogatták a Bolyai-műhelyt, a Teleki Tékát, és megtekinthették a Stúdió Színházban a Móricz Zsigmond Árvácska című kisregényéből készült előadást. A műsorfüzetben pedig a vendéglátó iskola részletes történetéről és a tanintézmény névadójának, Bolyai Farkasnak az életéről és munkásságáról olvashattak. 

Az idei vetélkedőn 13 erdélyi középiskola diákjai mérték össze tudományos érdeklődésük eredményét hat szekcióban. Teljesítményüket egyetemi oktatók, kutatóintézetek munkatársai értékelték díjakkal és dicsérettel. Az élet- és műszaki tudományok szekció volt a legnépesebb, amelyben tíz tudományos dolgozatot mutattak be.

De térjünk vissza a Bolyai iskola kellemes hangulatú, szép díszterméhez, ahol Forgó Éva-Erika, a vendéglátó iskola műsorvezető tanára mutatta be március 9-én, szombaton reggel a verseny központi bizottságának vezetőségét.

A felújított iskolában a házigazdák nevében Hajdú Zoltán igazgató köszöntötte a résztvevőket, és nagy örömmel szólt arról, hogy vannak olyan kreatív és elhivatott erdélyi magyar diákok, akik kutatással foglalkoznak egy olyan időszakban, amikor nagyon nehéz lépést tartani az e téren zajló folyamatokkal. De megéri. „A tudományos kutatásokban való részvétel a tudásszerzés mellett komoly értékeket és képességeket is fejleszt: a kritikus gondolkodást, a problémamegoldást, a csapatmunkát.” Az igazi tanulás pedig akkor történik, amikor valamit felfedezünk – fogalmazott az igazgató, aki a diákok mellett köszönetet mondott a diákokat felkészítő tanároknak és mindazoknak, akik segítettek előkészíteni és megszervezni a rendezvényt: Jakab Éva-Tünde aligazgató mellett kollégák egész sorának köszönte meg a befektetett munkát.

A kutatás folyamatának fejlődéséről szólva dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE szenátusának elnöke összehasonlította a saját kutatói pályájának nehézségeit a mai fiatalok rendelkezésére álló lehetőségekkel: – Számítsatok arra, hogy lesz személyes asszisztensetek, a mesterséges intelligencia, ami mindig mindenre választ próbál adni, és készüljetek erre az új életre. Kívánom, hogy szeretettel és élvezettel tegyétek mindazt, amit eddig tettetek, és éljétek ki magatokat abban, hogy kutatni jó dolog, élvezetet és hasznot hoz.

A román állam által támogatott 22. TUDEK alkalmával, amely a Tudományos Diákkörök 24. Kárpát-medencei Konferenciájának a regionális fóruma, üdvözölte a jelenlévőket és köszönetet mondott a zsűrizés feladatát vállaló szakembereknek, az időt, energiát és fáradságot nem kímélő felkészítő tanároknak és a lelkes diákoknak Fodor József, a Pedagógusok Házának igazgatója. 

– A TUDEK az a tudományos verseny, amelyben megadatik a lehetőség, hogy a diák saját kutatásán keresztül olyan tudást és gondolkodást sajátíthasson el, amely az iskolapadból elérhetetlen, és amelynek célja felkelteni az érdeklődést a tudományos gondolkodás és a kutatás iránt… A vetélkedő változatos szekciói jelzésértékűen utalnak a tudomány szerteágazó, sokszínű voltára, és bizonyítják, hogy a tudomány több, mint az ismeretek tárháza bizonyos területen: jellegzetes, kritikus gondolkodásmód is… A vetélkedő pedig példa arra is, hogy a tudomány és az előadó-művészet kéz a kézben jár, mindkettőnek meggyőzőerővel kell bírnia a siker érdekében – tanácsolta a diákoknak, és Karikó Katalin szavaiból kiindulva arra buzdította őket, hogy legyenek kíváncsiak, és cselekedjenek jót. 

A Kutató Diákok Országos Szövetségének részéről Győri Tessza Regina elnök – akit a szövetség vezetőségének tagjai kísértek el a rendezvényre – mondott biztató szavakat a versenyző diákoknak a szervezet mottójának reményében, amely arról szól, hogy mindannyian megtalálják a helyüket. 

A továbbiakban a műsorvezető a hat versenykategória értékelő bizottságának elnökét és tagjait, valamint a szekciófelelős tanárokat mutatta be, majd a diákok a kijelölt termekbe vonultak, ahol elkezdődött a dolgozatok bemutatása és értékelése. 


A délutáni díjkiosztó ünnepség kezdetén Forró-Bathó Eszter Anna Színház az egész világ… fellép és lelép Thália – A marosvásárhelyi színjátszás nehézségei a két világháború között című, 2022-ben első helyezést és nagydíjat nyert dolgozatát mutatta be. 

Az ünnepségen a Bolyai iskola tánccsoportja küküllőmenti táncokkal szórakoztatta a közönséget. A IX., X. és XI. osztályos diákokból álló, kiválóan táncoló csoportot Kiss Kriszta és Asztalos Milán oktatók, a koreográfia készítői vezetik. 

A néptánc után következett a várva várt díjkiosztás, amit megelőzött dr. Dávid László egyetemi tanár, a versenybizottság elnökének, Fodor József ügyvezető elnöknek és a Kutató Diákok Országos Szövetségét képviselő Peti Soma Józsefnek a kiértékelője. 

– Érdekes nap volt – vonta le a következtetést dr. Dávid László, akinek sikerült mind a hat szekció – élet- és műszaki tudományok; történelem, helytörténet és néprajz; irodalom, nyelvészet, műelemzés; pszichológia és pedagógia; humán és társadalomtudományok; kutatási tervek – munkájába betekinteni, és a látottak, hallottak alapján a fiatalos lendületet, az interdiszciplináris tematikát, a lelkes, elkötelezett munkát értékelte.

– Emlékezetes és motiváló élmény volt a több mint félszáz diák által végzett alázatos és kemény munkába betekinteni, amely az elkötelezettségről tanúskodik, és kaput nyit a világ felé – értékelte a vetélkedőt a kutató diákok képviselője. 

Fodor József ügyvezető elnök is gratulált a befektetett hatalmas munkáért és annak bemutatásáért olyan módon, hogy mások is megértsék. Köszönetet mondott a felkészítő tanároknak, a szülőknek, a zsűritagoknak, hiszen nem volt könnyű olyan döntést hozni, amellyel mindenki elégedett lehetett, és bátorság kellett ahhoz, hogy a legjobb munkákat kiválasszák, és a résztvevőknek tanácsot adjanak a továbblépésre. 

Az ügyvezető elnök beszámolt az Oktatási Minisztérium által biztosított díjakról (300–1000 lej értékben) és arról is, hogy szekciónként a diákok 25 százaléka juthat tovább a Kárpát-medencei döntőre. 

A kiemelkedően jó teljesítményeket értékelték a versenybizottsági elnökök is, majd ismertették a nyertesek nevét, akik a színpadon átvették a díjukat. 

A legtöbb dolgozattal (13) a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai jelentkeztek, hat dolgozatnak az irányítója dr. Deák Ferenc Loránd tanár volt, a második leggyakrabban szerepelő iskola a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a nyolc dolgozat közül hatnak az irányítója Nagy Egon, akik minden elismerést megérdemelnek. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumot négy diák képviselte, Ludescher Janka, dr. Borsos Szabolcs tanítványa első díjat kapott a humán és társadalomtudományok szekcióban Mutasd a For You-d, megmondom: ki vagy! című dolgozatával, és csoportjából ő megy tovább a Kárpát-medencei szakaszra. Négyen szerepeltek az élet- és műszaki tudományok szekcióban, ahol Szilágyi Zsuzsanna Tímea, aki József Éva tanítványa, és akinek Kelemen Krisztina segített tanácsaival, dicséretben részesült Mikroglia sejtcsoportosulások felismerése patkányagyszeleteken című dolgozatával.

Versenyen kívül kapott dicséretet egy hetedik osztályos fiú, Novák Andor a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceumból, aki Gergely Katalin tanítványaként a hangyák életéről mutatott be érdekes, értékes dolgozatot, és szakszerűen válaszolt minden feltett kérdésre. 

Tanulságos, érdekes vetélkedő volt. Remélhetőleg azok a diákok, akik eljutottak a határon túli szakaszra, jól szerepelnek a Kárpát-medencei vetélkedőn is. 

Gondban a zsűri

 XXII. TUDEK díjazottjai

Irodalom, nyelvészet, műelemzés 

1. díj: Színésznő női szerepben, Deák Helga Ajnácska, kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző, felkészítő tanár dr. Deák Ferenc Loránd.

2. díj: Kisváros kis embereinek mentalitása, Bartók Anita és Majlát Ivett-Rebeka, kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző, felkészítő tanár dr. Deák Ferenc Lóránd.

3. díj: Túlélni a rendszerben: trauma és gyermeki lét Dragomán György Máglya és Fehér király című regényében, Fülöp Hanna és Máté Zselyke, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, felkészítő tanárok: Fodor Brigitta és Nagy Egon.

Dicséret: Megvédhet a buborék a levélhullástól? Kovács Hunor, kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium, felkészítő tanár dr. Rancz Teréz.

Humán és társadalomtudományok 

1.díj: Mutasd a For You-d, megmondom: ki vagy! Ludescher Janka, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, felkészítő tanár dr. Borsos Szabolcs.

2. díj: Miért szeretnek a fiatalok krimit olvasni? Akácos Szende-Bernadett és Kiss Réka, Bod Péter Tanítóképző, Kézdivásárhely, felkészítő tanár Deák Magdolna.

3. díj: Szociális média és eszközhasználat a művészeti oktatásban, szerző: Vargyas Regina, Nagy István Művészeti Középiskola, Csíkszereda, felkészítő tanár Részeg Ildikó. 

Dicséret: „Look what you made me do”– Taylor Swift, szerző: Gudor Eszter, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, felkészítő tanár Nagy Egon. 

Pszichológia és pedagógia 

1.díj: Néptánc a színpadon túl, avagy a néptánc hatása a kamaszok önbizalmára, Csata Dorottya, Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár, felkészítő tanár Erdei Ildikó.

2. díj: Reál és humán osztályok közötti intellektuális különbség a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, Ambrus Torzsa Krisztián, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, felkészítő tanár Gergely Katalin.

3. díj: Két család között, Bod Péter Tanítóképző, Kézdivásárhely, felkészítő tanár Deák Magdolna. 

Dicséret: Szupererő a szülőtípusokban: az érzelmi intelligencia kulisszatitka, Czerék Helga és Szász Nóra, Bod Péter Tanítóképző, Kézdivásárhely, felkészítő tanár Kertész Andrea.

Élet- és műszaki tudományok

1.díj: Miniműhold, Tesnádi Tamás és Váradi Ákos, Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár Ghevald Júlia.

2. díj: Custom Sign Language Translator (C.S.L.T.,) Benedek Jenő-Obed és Lukács Egon-Sebestyén, Apáczai Csere János Elmélet Líceum, Kolozsvár, irányítótanár Ghevald Júlia.

3. díj: Növényi olajok kémiai és fizikai paramétereinek meghatározása, avagy érdemes-e drága olajat venni?, Lovász András Máté, Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, felkészítő tanár dr. Gál Emese, Manaszesz Eszter.

Dicséret: Endogén kockázatok a nagykárolyi régióban, Drágos Rolland Gabriel, Nagykárolyi Elméleti Líceum, felkészítő tanár Menţiu Gabriella.

Dicséret: Mikroglia sejtcsoportosulások patkányagyszeleteken, Szilágyi Zsuzsanna Tímea, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, felkészítő tanár József Éva, Kelemen Krisztina. 

Történelem, helytörténet, néprajz

1.díj: Szakrális könyvek használata a 19-20. századi Homoródalmáson, Kenyeres Mátyás, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, felkészítő tanár Csonta Noémi-Kriszta.

2. díj: A temesvári háromnyelvű színház múltja és jelene. Oláh Anna, Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár, felkészítő tanár Fodor Enikő.

3.díj: Kettős identitás felmutatása a román–magyar vegyes házasságban élők évfordulós szokásaiban, Ciuraru Daniela, Bod Péter Tanítóképző, Kézdivásárhely.

Dicséret: Történetek és szemléletváltások: a cserkészet múltja, jelene és jövője, Kerekes Dóra, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, felkészítő tanár dr. Deák Ferenc Loránd. 

Kutatási tervek 

1.díj: Napelemes technológiával működő hordozható víztisztító rendszer túrázók számára, Pénzes Botond Mátyás, Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanár Benedek Orsolya Zsuzsa. 

2.díj: A BGK-s digitális bennszülöttek és olvasási szokásaik, Varga Áron, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, felkészítő tanár Fodor Brigitta.

3 díj: Szentkereszty Stephanie, Bardocz Hunor és Várza Deák Júlia, Bod Péter Tanítóképző. Kézdivásárhely, felkészítő tanár Pál-Varga Ilona. 

Dicséret: A 21 század embere: „homo dependens”, Gábor Farkas Ferenc, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, felkészítő tanár Nagy Egon. 

Különdíj: Hangyák házikedvencként, Novák Andor, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, felkészítő tanár Gergely Katalin. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató