Végzősként járvány idején

Ha elmarad a buli...

Izgatott nyüzsgés, osztályonként egyszínű lufik, széksorok és virágok az iskolaudvaron, utolsó oszióra, tapssal kísért oklevélosztás, hajnalig tartó buli – tavaly még ilyen forgatókönyv szerint zajlott a végzős diákok búcsúztatása. Az idei nyolcadikosok, tizenkettedikesek kicsengetését szinte észrevétlenné teszi a koronavírus-járvány, tömeges együttlétre ugyanis ezúttal nem lesz lehetőség. 

Hogyan élik meg a szokatlan helyzetet az általános iskolából ballagók, mennyire viseli meg az osztályközösségeket, hogy a nyolc – illetve az előkészítő osztályt is beleszámítva kilenc – közös év után búcsúünnep nélkül kell szétválniuk? – pár nyolcadikossal és egy iskolapszichológussal kerestük erre a választ.

Iza: Néha sírhatnékom támad, amikor arra gondolok, hogy nekünk nem lesz igazi ballagási ünnepségünk. A korábbi években mindig részt vettem a barátnőim, ismerőseim kicsengetésén, meghatott az ünnepély, a szertartás, és arra gondoltam, hogy majd az enyém is ilyen szép lesz. Az osztállyal ez az utolsó évünk, rossz érzés arra gondolni, hogy már nem lesznek közös élményeink. Az internetes tanórákon, igaz, látjuk, halljuk egymást, de az nem olyan életszerű helyzet. Csak az vigasztal, hogy a bankettet később, amikor lehetőség lesz rá, meg fogjuk tartani. A víkendtelepi vendéglőt már jó ideje lefoglaltuk, úgyhogy biztos, hogy nem marad el véglegesen a buli. 

Szabi: Furcsa érzés, talán azért is, mert ehhez hasonló helyzet még nem fordult elő. De ez van, el kell fogadni. Az online oktatást sem volt könnyű megszokni, részben a segítségünkre van, azonban nagyon eltér a hagyományos, kézzelfoghatóbb tanóráktól. Nem tudom, lesz-e lehetőségünk kárpótolni magunkat az osztálytársaimmal az elmaradt ünnepségért, egy későbbi búcsúbuliról legalábbis még nem volt szó, a szülők viszont terveznek közös fotót a végzős diákokkal.

Tamás: Nem feltétlenül szomorít el ez a helyzet, csak egy rossz érzés fog el, amiért mi nem adhatjuk meg az utánunk következőknek azt, amit hetedikesen kaptunk az akkori nyolcadikosoktól. Én amúgy örülök, hogy vége. Talán így, otthon maradva több időnk van tanulni meg gyakorolni, beoszthatjuk magunknak az időnket, és szabadabban dönthetünk arról, mennyit is ér nekünk a jövőnk. Ami a végzős bankettet illeti, most csak online lenne erre lehetőség, de ez elég furcsa lenne, és nem is volt szó ilyesmiről. Őszintén szólva én nem hiányolom az ilyesfajta búcsúztatást, és az utolsó osziórát sem, amikor észrevétlenül leszünk barátokból ellenségek, vetélytársak, legalábbis addig, amíg ki nem függesztik a felvételi eredményeket. 

Kovács Emese iskolapszichológus: Egy életszakasz lezárásakor fontos szerepük van az átmeneti rítusoknak, a lezárást, továbblépést segítő ünnepeknek. A nyolcadik osztályt elvégzők egy kicsit közelebb kerülnek a felnőttkorhoz. A veszteség feldolgozásához, amit számukra az osztály felbomlása jelenthet, szükségük lenne közösen megélt, ünnepi pillanatokra. Nem biztos, hogy ezek hiányát tudatosan átérzik, egy frusztráció viszont maradhat bennük. Persze, azokat a diákokat, akik nem érezték jól magukat egy bizonyos osztályközösségben, egyáltalán nem érinti kelllemetlenül ez a helyzet, ők értékelik, hogy több idejük marad a tanulásra, és örülnek, hogy konfliktusmentesen telnek a napjaik. A többségnek azonban hiányzik a megszokott közösség. Úgy gondolom, jó, ha az osztályfőnökök megtalálják a módját annak, hogy az osztálytársak ünnepélyes keretek között is elköszönhessenek egymástól, akár a tulajdonképpeni végzés idején, akár egy későbbi időpontban. Az interneten erre is számos ötlet kínálkozik. Készülhet például online tabló vagy videós összeállítás, amelyben a diákok elmondják, hogy mi volt jó és kevésbé jó számukra az elmúlt nyolc évben. Egy ilyen anyagon közösen lehet dolgozni, ez már önmagában is felszabadító érzés lehet. Azt is érdekes megoldásnak tartom, ha a rendelkezésre álló okoseszközök segítségével banketteznek a végzősök, a képernyők előtt, tehát valamilyen szinten együtt költik el az ünnepi menüt. Természetesen a bulit a járványügyi óvintézkedések feloldása után is meg lehet tartani. Véleményem szerint nem a forgatókönyvön van a lényeg, hanem azon, hogy a búcsúünnep ne maradjon el végérvényesen.