Tompa Miklós Társulat – 75

A színház élt, él és élni fog. Közhelynek is elcsépelt, de a kijelentés ez esetben is rátapint a lényegre. Ráadásul az is jó benne, hogy egyik igeidő sem fontosabb a másiknál. Az eltelt 75 év bizonyosság a mindegyre újabb nevet és státust kapó egykori Székely Színház, a mai marosvásárhelyi Nemzeti életében, a jelent ismét sikeres bemutatóval tette jól érzékelhetővé a jubiláló Tompa Miklós Társulat, az pedig, ahogy a letaglózó járványos körülmények és a társadalmi zűrzavar közepette ilyen példás lelkesedéssel és igényesen dolgozik a csapat, a jövőre nézve is biztató garanciának vélhető. 

Háromnegyed évszázada Lehár-operettel, A mosoly országával nyitott Thália újonnan létrehozott hivatalos hajléka, a mostani március 10-én Egy római tragédia került színre. Ne tessék megriadni, egyáltalán nem tragikus. Paul és Franz von Schöntan 19. századi közkedvelt bohózata, A szabin nők elrablása nyomán maiasítva vitte színre a Keresztes – Szabó – Demény – Apostolache összetételű, összeforrott alkotócsapat. Zenés vígjáték, sokat nevetünk rajta, még ha olykor kesernyés is a mosolyunk. Főleg, amikor a színházak, a színészek, színházcsinálók jelenkori valós helyzete is terítékre kerül.

Mindenki nagy lendülettel és felszabadultan komédiázik, csillog-villog, énekel, táncol, rohangál, ugrál, tör, zúz, rombol, adja önmagát, vagy ellenkezőleg, egész mást mutat önmagából, mint amit megszoktunk tőle. Nyilván itt most a színészekről van szó, akik közül többen remekelnek, sőt zenélnek is! Fontos a muzsika és az énekszó, ez is viszi az előadást, ha nem éppen a hiánya hat a produkció teremtette légkörre. Persze ez is nyújtja az időtartamot. Baj lesz, ha a pandémia miatt a hatóságok még előbbre hozzák az esti takarodót, a nézőket nem lehet arra kárhoztatni, hogy a kijárási tilalom megszegéséért büntessék. Vagy rövidítik tehát a szabin nők elrablását, vagy korábban kezdik. De ez csak amolyan szőrszálhasogatás részemről. Én például ott véget is vetnék a zenének, mi több, a színjátéknak is, ahol a színigazgató fejére szórják mindazt a mocskot és bűnlajstromot, amivel egyesek vagy inkább sokan az utóbbi időben Thália bizonyos köreit illették hivatalosan vagy csak majdnem úgy, a direktor pedig hosszú szünet, néma tűnődés után elénekli sirámait. Csúcs ez a jelenet, rendkívül hatásos a többpercesnek érzékelhető, kitartó csend, utána pedig a szívből jövő lírai dal. Persze akkor elmaradna a záró nagy kalamajka s az előadás végi mulatós hacacáré, amelyre mindig biztos bejön a taps. Nem egyszerű kicentizni az ilyesmit.

Csapatról beszéltem, nem tudható pontosan, hogy ki és mennyit tett a szöveghez, mennyiben szerző a rendező Keresztes Attila, illetve a fordító és dramaturg Szabó Réka meg a többiek. Igen, úgy képzelem, hogy mindenben súlya van a csapatmunkának, sokan járulhattak hozzá hasznos ötletekkel a sikerhez. A dalszövegeknél ez bizonyára egyértelműbb, ott a költő Demény Péter bizonyára a maga ura volt, mint ahogy a zeneszerző Zeno Apostolache Kiss markáns kézjegye sem kérdőjelezhető meg. Kellően dallamos, fülbemászó, ritmusadó és atmoszférateremtő, változatos és énekelhető a muzsikája, jól lendíti az előadást, amikor szükséges, hangerőben is lüktet. Bár arra is figyelni kellene, hogy mindig érthető legyen a dalszöveg. A színészek bátran énekelnek, néha talán túl bátran is, de ez nem dalszínház, a közönség nem számít énekfenoménekre. Annál lezserebben mozognak, komédiáznak, parodizálnak a szereplők. Akár állatok képében is. Elemükben vannak a színpadon, Huszár Kató ötletes, multifunkcionális díszlete nagyszerűen segíti a filmszerűen pergő eseménysorokat, a poénok, gagek kijátszását. Nemkülönben a Lokodi Aletta tervezte jelmezek. De egy ilyen rögtönzött jegyzetben mindenre nem lehet kitérni, főleg a színészek rövidülnek meg emiatt. Pedig ők igazán mindent megtesznek azért, hogy élvezetes, szórakoztató legyen a produkció. A szakkritika majd biztos részletesen kitér a teljesítményükre. Lesz mit dicsérni, szakmailag is figyelemre méltóan alakítanak, még ha mutatkoznak is egyenetlenségek a játékban, és a nézők is úgy érezhetik, ismét emlékezetükbe zárhatnak több szerethetően esendő emberi figurát.

Tompa Miklós Társulat, kívánunk mindnyájuknak további szép, felejthetetlen éveket!