Csütörtöki kimenő
Hetek óta nincs internet. A szolgáltató hebeg és habog, rövid határidőket ígér, és utána minden jó lesz, hasítani fog az internet. Addig mi fogunk széthasadozni a dühtől. Mintha egy bukásra álló kormány ígérne fűt-fát. Előbb egy-két nap türelmet kért a kedves előfizetőtől. Miután azonban az egy-két nap, sőt hét is elrepült, jobban mondva elvonszolta magát, és a helyzetnek esze ágában sem volt javulni, bejelentkezésünkre a megadott panasztelefonszámon azt közölte az udvarias tisztviselő, hogy a kábelt az Ön körzetében ellopták, átvágták, eltűnt, a helyreállítási munkálatok folyamatban vannak, kissé sem nyugodtunk meg.
Mert milyen hosszú optikai kábelt lopott el az a banda, amely a kábeleket elorozza, kimetszi, az éj leple alatt teherautóra rakva elcipeli, majd eladásából tesz busás haszonra szert? Másodsorban mekkora összegű kárról van szó, és azt végül ki fizeti meg? A szolgáltató, az előfizető? Vagy a biztosító? Amíg nincs szolgáltatás, nem vagyunk díjkötelesek? Föld alatti vagy légvezetékekről van szó? Mennyi időbe telik helyettesítésük? Van erre (elegendő) szakember, ásó, lapát, csavarkulcs, kábelfeszítő csörlő és egyéb, általam még csak nem is álmodott szakzsargon, ill. a szakszótár által megnevezett szerszám, szerkentyű, mérnöki tudás? Mit csináljunk addig is? És ha ettől a fránya internetes kapcsolattól, a világháló kivetésétől és bevonszolásától, a vele való halászattól és a várható fogástól függ valakiknek a megélhetése? Mi van akkor, ha online felületen akarunk ügyintézni? Sürgős, be kell fizetni számlákat, át kell utalni, ki kell fizetni valamit, repülőjegyet kell foglalni, vagy hotelszobát? Hogy érem el a hárombavágót, amely csak összehasonlít, a reklám szerint. Ön dönt. Szinte látom a kötelező bocsánatkéréssel kevert vállrándítást.
Úgy gondolom, a szolgáltatónak tikos, mögöttes szándékai vannak e hosszabbra sikerült kapcsolatszünettel. Senki se gondoljon valami aljas cselvetésre. Éppen ellenkezőleg. Az internetes kíváncsiskodás helyett szépen visszaszokunk a könyvekhez, lexikonokhoz, papíralapú tudáshoz. Verseket fogunk újra olvasni, valóságos újságokat és folyóiratokat fogunk böngészni. Regényeket veszünk le a polcról. Újból keletje lesz a Horizont sorozatnak, amellyel most az antikváriumok és ingyenes könyvturkálók tele vannak. Nem lessük meg a hírlapok másnapi tartalmát már az előző nap estéjén. Az alulinformáltság jótékony előnyeit élvezzük, mit sem tudunk majd távoli földrészeken vagy a Kolozsváron zajló világbonyodalmakról.
Visszatérünk azokhoz az időkhöz – egy kis múltidézés, nosztalgia soha nem árthat –, amelyek az internet bevezetése előtt valának éle-tünk keretei és eszközei. A kapcsolathiány igazi levélírásra késztet. Karácsonykor és újévkor újra küldünk üdvözlőlapokat pezsgős nyuszipoharakkal és létrás, műbehavazott kéményseprőkkel. Naplót írunk. Elfelejtjük a blogokat. Nem leszünk bloglakók.
Kimozdulunk. Napokig intézünk számlafizetést, sorba állunk az adó- és kapóhivatalokban, a tanárok az intőt ellenőrző könyvecskékbe írják, így üzennek a szülőknek, feloszlanak az alkalmi Facebook-csoportok, az emberek kezdik egymást személyesen is megismerni. Nőnek a munkahelyi hiányzások az ügyintézés csigalendületében. Mert ha a lopások tovább tartanak, akkor majd jeladó tornyokat is el fognak vinni ismeretlen nagyerejű fosztogatók (magukat erősítik a kinyert térerővel), és akkor a telefonálás sem lesz olyan mindenütt mindenkit elérhető eszköz, majd újra állhatunk sorba ötévente telefonkönyvért, és várhatunk kapcsolásra, ha legalább a vezetékes telefont megkímélik nagyságos tolvaj úrék.
Mert a javítás, az továbbra is kínosan hosszú lesz, vagy akár el is maradhat.
Mint látható, számos előnyhöz jutunk a kábellopás révén. Az emberek műveltebbek lesznek, a gyerekek nem ismerkednek meg az interneten keresztül láthatatlan pedofilekkel, a hatóságok fellélegezhetnek, mert legalább egy eszköz kiesik a tüntetésszervezés eszköztárából. Persze még ott a telefonos mozgósítás, mobilizálás, de mondom, az sem biztos, hiszen egy szép napon száz kilométeres körzetben elnémulhatnak a telefonok, a villanyvasalók bemondják az unalmast, a kávéfőzők reggelente nem sisteregnek, a tévében elszaporodnak a hangyák és a zebrák, nő az alap- és felsőfokú zaj.
Egyszóval a civilizációs függőségeink szűnnek meg, és megvalósul Jean Jacques Rousseau álma a természetbe visszatalált emberről. Ha még lesz természet, amit nem pusztítottunk el bősz kapcsolatápolás közben...
