2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tíz napig különféle rendezvények a megyében is

Kevesebb vidéki helyszín van jelen a Székelyföld Napok idei Maros megyei programjaiban, de Szováta örül annak, hogy idén is bekapcsolódhatott a rendezvénysorozatba.

 A város néptáncegyüttese két éve működik együtt folyamatosan a székelyudvarhelyi Seríttők együttessel, az hívta meg az idei programba a szovátaiakat a szervező Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal együtt – tudtuk meg Kiss Enikőtől, a Sirülők együttesvezetőjétől. Így a szovátai és udvarhelyi táncosok két nap alatt három bemutatkozásra kaptak alkalmat: szombaton szinte egész nap dolgozott a két csoport Szovátán, ahol este a Domokos Kázmér művelődési házban léptek közönség elé egyéni és közös koreográfiával, majd ezt követően táncházban ropták tovább. Vasárnap délben Oroszhegyen fogadta őket a helyi néptánccsoport, ott is közönség elé lépett a két városi együttes, majd este Székelyudvarhelyen is megmutathatták ügyességüket. A talpalávalót a két nap során Petres Attila, illetve Katona Péter és zenekaraik húzták. 


Szovátán sokan megtekintették a fotókiállítást a hét végén, ezen a héten pedig a vásárhelyi várban látható
(Fotó: Gligor Róbert László)



 A Kovászna Megyei Művelődési Központ által kezdeményezett Táncoló és zenélő Székelyföld programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza erdélyi hálózata, a Romániai Magyar Néptáncegyesület, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete, valamint a székelyföldi megyék kulturális intézményei, civil szervezetei és önkormányzatai támogatásával és szervezésével valósul meg, és a szervezők szerint 15 helyszínen zajlik, a tíz nap alatt egész Székelyföldön mintegy 60 népzenészt és 400 néptáncost mozgat meg. A Táncoló és zenélő Székelyföld programsorozat Szováta után másik három Maros megyei települést is bekapcsol a hét folyamán, pénteken este a mezőmadarasi kultúrotthonban lép fel a helyi Árvalányhaj és a Szatmár megyei Szamoshát néptánccsoport, a két együttes szombaton 13 órától a mezőbodoni művelődési otthonban találkozik a helyi Fénysugár néptánccsoporttal és a közönséggel, majd 20 órától a mezőbándi érdeklődőkkel és az ottani Csipkebogyó csoporttal. Mindhárom helyszínen az Üver együttes muzsikál.

 A Székelyföld Napok keretében nemcsak a néptánc toppant be Szovátára, hanem egy másfajta, örökségvédelmi kezdeményezés is. Pénteken délután a fürdőtelepi Petőfi-parkban nyílt fényképkiállítás: Épített örökségünk nyomában címmel tette közszemlére a megye értékes építészeti-tárgyi öröksége egy részét a Maros Visit Egyesület. A három napon át látható pannókat már pénteken délután sokan felkeresték, főleg a fürdőtelepen megforduló turisták. A kiállítás erre a hétre beköltözött Marosvásárhelyre, hétfő óta a várban lehet szemügyre venni a legérdekesebb fotókat. A megyeközpontból a Vártemplomot, a Bolyai téri unitárius templomot, a Teleki Tékát, az egykori városházát, a Kultúrpalotát és a zsinagógát – mint legjellemzőbb és legismertebb látnivalókat – tartották érdemesnek feltüntetni a kiállítás megalkotói, Segesvárról az Óratorony, a középkori vár utcái, épületei jelennek meg, az erdélyi nemesi építkezés gyöngyszemei sorából a gernyeszegi Teleki-, a mezőzáhi Ugron-, a marosvécsi Kemény-, a radnóti Kornis-Rákóczi-Bethlen-, a görgényszentimrei Rákóczi-Bornemissza-kastélyok köszönnek vissza. Ott láthatók a szovátai villák, Szászkézd, Székelyvécke, Magyarózd, Keresd, Nyárádszentlászló és a Bekecs-tető építészeti értékei is, míg a népi építészet remekeiből Mikháza, Jobbágytelke, Torboszló, Póka, Kibéd, Bözödújfalu, Fületelke villan elénk; a képek szerzői: Both Gyula, Rab Zoltán, Bereczki Sándor, Barabási Attila Csaba, Cseh Ilona, Kertész Katalin, Körtesi Sándor, Huszár Szilamér, Tamás András, Hochbauer Zsolt. A Maros Visit egyesület munkatársától megtudtuk: az volt a cél, hogy minél többet megmutassanak a megye ilyen jellegű örökségéből, és erre Szovátán jó alkalomnak mutatkozott a tökös hétvége, a nem hagyományos módon megszervezett tökfesztivál, hiszenSzovátán sok turista fordul meg. A járványhelyzet miatt nem került sor megnyitókra sem ott, sem Vásárhelyen, ahol ugyan az esős idő miatt kevesebb látogató várható, de vasárnap estig felkereshetők a várban a kiállítótáblák. A képanyag egy részét ismerheti már a közönség, mert megjelentek más kiállítások keretében is. Az egyesület egyrészt saját fotóanyagából dolgozva, másrészt vásárhelyi és környékbeli más fotósok fényképeit felhasználva alkotta meg ezt a kiállítást – részletezte a Népújságnak Péter Emőke, az egyesület munkatársa.

 Az elmúlt napok szovátai eseményei, mint a tökös hétvége, de a fényképkiállítás és a néptáncosok programja megszervezésében is komoly háttérmunkát vállalt a szovátai önkormányzat mellett dolgozó Pro Urbis Alapítvány is, amelynek eme tevékenységét a Bethlen Gábor Alap támogatta – értesültünk az önkormányzat munkatárásától, Kiss Jánostól.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató