Nehéz tél vár minden pénztelen polgárra, aki lakásában bátorkodik számítógépet, DVD-lejátszót rejtegetni, régi festményeken, netán szépanyja egykori gyöngysoraiba zárva őrzi az elmúlt időt.
Nehéz tél vár minden pénztelen polgárra, aki lakásában bátorkodik számítógépet, DVD-lejátszót rejtegetni, régi festményeken, netán szépanyja egykori gyöngysoraiba zárva őrzi az elmúlt időt. A fűtéstámogatásra való jogosultság feltételeinek szigorításáról szóló kormányrendelet nem először lát nyilvánosságot, idén azonban a múlt évinél szigorúbb ellenőrzéseket helyeznek kilátásba az illetékesek. Ígéretük szerint hatvan százalékban mindenképpen „lefüleltetnek” – az államgazdák szokásos szűklátókörűségéről tanúskodó – listán szereplő „luxuscikkek” tulajdonosai, a pár tíz lejért füllentésre vetemedő kisjövedelműek. Így lesz-e vagy sem, ki tudja, az azonban egyértelmű, hogy mind az ellenőrzöttek, mint az ellenőrzők számára megalázó helyzetet teremt az intézkedés. De akárhogy is zajlik majd a vagyonmustra, a támogatás feltételeire vonatkozó idei rendeletnek köszönhetően így is, úgy is sokan inthetnek búcsút a – segélynek csak nagy jóindulattal nevezhető – összegecskének, ami nincstelenségben mégis egy zsák arannyal is felér.
Egy 2010-es szociológiai felmérés szerint a megkérdezettek 74 százaléka tavaly nehezebb anyagi körülmények között élt, mint egy évvel korábban, a romániai háztartások 46 százalékában a havi költségek kifizetésére sem futotta, a lakosság egyharmadának a legszükségesebb kiadásokra sem jutott a családi költségvetésből. Ilyen helyzetben a felső emeletekről lehajigált aprópénz is fontos szerepet játszhat a fennmaradásban. Kétségtelen, hogy mindig voltak – és lesznek is – olyanok, akik jogtalanul állnak sorba állami alamizsnáért, de az ilyen esetek ritkítására tett igyekezetben nem kellene még jobban megnyomorítani azokat, akikre amúgy is nagy súly nehezedik. Egy – talán éppen segélycsomagban kapott – számítógép vagy egy parányi udvar miatt megvonni a fűtéstámogatást enyhén szólva megdöbbentő. Egy olyan országban pedig, ahol mindig a szegényebb húzza a rövidebbet, elkerülhetetlen a morális válság. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az államvezetésnek legfeljebb etikai, de nem törvény által előírt kötelessége támogatásokkal „melegíteni” a rászorulók mindennapjait. A felelősség mégis az övé, az elmúlt évek intézkedéseivel ugyanis sikerült kitermelnie azt a társadalmi réteget, amely tisztességes munkával is képtelen önerőből fenntartani magát. Ennek belátásához azonban olyan képességek szükségeltetnének, amelyekből az illetékeseknek egy hangyányi sem jutott.
