Régimódi történet 2.
2012-11-06 15:20:47
- Klósz Bálint
Manapság ez a divat. Sikeres műalkotásoknak évek múltán kieszelik a folytatását. Az újrateremtés bajnoka kétségtelenül a filmszakma. Szórakoztatásomra a Rambo, Csillagok háborúja, Rocky, Harry Potter, Dallas utánérzéseknek se szeri, se száma.
Manapság ez a divat. Sikeres műalkotásoknak évek múltán kieszelik a folytatását. Az újrateremtés bajnoka kétségtelenül a filmszakma. Szórakoztatásomra a Rambo, Csillagok háborúja, Rocky, Harry Potter, Dallas utánérzéseknek se szeri, se száma. Szűkebb nyelvterületünkön a Valami Amerikát vagy az Üvegtigrist is már átsminkelve visszatapsolták. Míg közönséget vonzanak, badarság lenne fogantatásuk értelmét firtatni.
Jómagam is nyerget vetek a módira. Szabó Magda nagy sikerű oknyomozó indíttatású családregényének (címét lásd egy az egyben a homlokzaton) farvizeibe próbálnám partra juttatni jelen kis, figyelemfelkeltő szándékkal papírra vetett esszémet is, anélkül, hogy uram bocsá’, alternatívaként – XXI. századi kedvenc gyermekjáték szűkebb hazánkban – bocsátanám közprédára reflexióimat. Míg a közelmúlt magyar prózájának nagyasszonya anyai felmenői, a Jablonczay család múltját kutatja, szerénységem egy egyszerű marosvásárhelyi átlagpolgár – id. Szőcs György mészárosmester – életében, majd utóéletében vájkálok szolid tárgyi ismerettel, konklúziókat szuggerálva jelenünknek és remélhető jövőnknek egyaránt. A fent nevezett úrigyermek (az úriemberség előszobája) 16 esztendővel a kiegyezés után a nagy Monarchiában látta meg a napvilágot, a Maroson átívelő, fából ácsolt Híd-végén. Vidéken tehát, hisz akkoriban jelenlegi polgármesterünk még nem volt naprakész a metropolitán övezetre vonatkozó terveivel. A mikrorégió (Egerszeg, Szabad, Hídvég, Marosszentkirály, Náznánfalva) relatív multikulturalitásának élő példájaként a gólya a Suciu család portáján landolt vele, s emiatt ortodox rítus szerint merítették keresztvízbe is. Persze románul még mukkantani sem nagyon mukkantott, s mivel élete utolsó 19 évének résztvevő fültanúja lehettem, erre a Biblia bármilyen nyelvű változatára megesküdhetek. Korán árván maradt, és így otthonteremtésnek, családépítésnek idejekorán nekivághatott. Mindezt már névadó folyónk innenső oldalán ütötte nyélbe. Feltehetően az 1910-es népszámláláskor még a városban élő 1717 román ajkú polgártársa listáján szerepelt, akik akkor a 25517 fős városban a lakosság 6%-át tették ki. A világháborúból, amire korára való tekintettel már egy évtizede kvietált népfelkelőként nevezett be és járta végig az olaszhoni csatatereket, már Szőcs néven szignálva küldözgette haza a levlapokat, és a római katolikus tábori lelkész előtt térdelve gyónta meg eltévelyedéseit. 1903 és 1923 között, minden páratlan évben (a Trianont megelőző és közvetlenül követő – 1919, 1921 – feltöltődésre szánt esztendőket leszámítva) csecsemősírás élénkítette a Kossuth utcai porta amúgy is mozgalmas életét, úgyhogy az elkerülhetetlen tűzcsendet követően 11 személynek kellett állandóan teríteni az étkezőasztalnál. Kilenc élő gyermek (7 lány és 2 fiú) istápolása, barázdába állítása várt rá és hűséges élettársára, és a felvállalt feladatot Tati és Diszi példásan meg is oldották. A korabeli iparos családokban dívó úzusnak megfelelően mindnyájan abszolválták a mindenre feljogosító, de semmire sem kötelező iskolai ciklusokat (4 elemi+4 polgári), és ketten, az ambíció bajnokaiként – a múlt század 50-es éveiről lévén szó – az érettségi diplomát (egy kereskedelmi, egy pedagógiai) is kiharcoltak maguknak. Örök álmukat ma már mindannyian szülővárosuk ammónia szennyezte égboltja alatt alusszák, a nagy szülői sírbolt vonzáskörzetében. Az öröklétben sem kell földi megvalósításaik miatt szégyenkezniük. Átfogták, beélték a történelmi, politikai, gazdasági megrázkódtatásokban nem szűkölködő XX. századot (utóvédjük 2000-ben tért végső nyugalomra). Nevük nem merevült le lexikonok, időtárak lapjaira, mindössze – nagy költőnk szerint – „kapáltak, öltek, öleltek, tették, amit kell”. Eközben vagy ennek következtében, bár három Szőcs lány pártában maradt, a többi hat férjezett, nősült nővér, fivér 14 lélekkel szaporította 1926 és 1959 között a város akkoriban még megnyugtató többségben kitartó – a két mérföldkő között mindvégig 70% fölött népszámlált – magyarságát. Az 1961-ben elhalálozott Gyuri tata mindüket szemrevételezhette. Ketten közülük a két világháború között, ketten a gyakran elkönnyezett „négy év alatt”, hárman a berlini fegyverletétel és a párizsi békekötés közti zűrzavarban, heten (mint a gonoszok) pedig már a kommunista paradicsomban fogtak először talajt. Hét lány, hét fiú. A matúra mindegyikük CV-jében kötelező módon szerepel, heten még egyetemi szöszmötölésre is rááldoztak jó néhány szemesztert, orvosi, mérnöki, tanári, közgazdászi kompetenciákra is futotta a külvárosi gógyiból. Sajnos ez a generáció indította el azt a – ma már megfékezhetetlen – kirajzást, melynek következményei jól érzékelhetően rontják napról napra nemzetiségi mutatóinkat idehaza. Három vegyes házasság bár már figyelmeztetőként hathatott, a fennmaradó 11 anyanyelvén rebegte el „a holtomiglan-holtodiglan” másféle elkötelezettséget vállaló szövegét történelmi egyházaink (református, római katolikus) valamelyik szentélyében, ahova évek múltával 21 alkalommal kellett visszatérniük utódaikat keresztvíz alá tartandó. Egyesek exodusa még a barakkvilágban beindult, mindannyian a legnyomasztóbbnak hatóból a legvidámabb felé nyomultak, a ceauşiszta realitásból a kádári valóságba, akkor, amikor a nemzet közjogi egyesítésének gondolata még csak nyughatatlan tinédzserek agyában derengett. Árván maradt a csap és a pap, ádáz harcok árán megszerzett munkalehetőségek, elkótyavetyélődtek ingó és ingatlan vagyonok. Öten (egy érthetetlen kivétellel, családostól) lépték meg ezt a lépést, mindegyikük szeme előtt – saját bevallásaik szerint – gyermekeik tartalmasabb jövőjének biztosítása lebegett. Akkoriban még mi – kisebbségi sorsra önhibánkon kívül juttatott őshonosok – 64%-ban leledztünk a támaszponton. Hármukat a majdnem párhuzamos rendszerváltások szele fújta egy homokbuckával nyugatabbra. A többi egyszerű aritmetika, a meglévő 14 gyűrűzött galambból nyolc elszállt, hat földhöz ragadt, kettő időközben búcsút mondott az árnyékvilágnak, négyen maradtak a honban, hárman élnek Csegzi Sándor bölcs tanácsainak biztonságában (a startgépből kirobbantak 21,42 %-a).
A dédunoka.szerteszét honlapon 21 név szerepel, életkori szórásuk majdnem fél évszázadot ölel fel. Ketten közülük idejekorán már mennybe szálltak (országhatárainkon kívül), a fennmaradó 19-ből 11-en más időzónában ébrednek reggelente (zömmel az anyaországban, de van már köztük Óperencián túli reprezentáns is). Az asszimiláció által veszélyeztetett négy egyedből kettő sorsa végleg eldőlt hátrányunkra, a másik kettő opciója még az elkövetkező évek zenéje. Anyanyelvünket mindenesetre reménykeltően megtanulták. Persze nem a számunkra fenntartott kisebbségi tagozatokon. Az „eltékozoltak” az ókirályságba rekedtek, a fennmaradó hat helyben szavazhat (a polgáriak szerint szabadon választhat) ez év december 9-én. Frundára, Kerekes Károlyra, Lokodi Editre, avagy Jakab Istvánra, Portik Vilmosra, Boros Zoltánra, esetleg más odúkban várakozókra, józan megfontolása, esetleg zabolázatlan indulatai szerint. 45%-nyira sorvadt magyarságunk hasznára vagy kárára. Bárhogy is osszuk-szorozzuk, elcsatangolt véreink felelősségét nem vehetik nyakukba.
Az ötödik nemzedék (az ükök) számára még nem jelent kísértést a fentebb felsorolt nénik-bácsik politikai hovatartozása. Bár kettő közülük már „urnára érett”, a többi 17-nek még érnie kell néhány mandátumnyit. Közülük hatan az olimpiai játékok éveiben számíthatnak nagykorúsításra, 11-en a labdarúgó-világbajnokságok esztendeiben válnak majd méltóvá a voksra. Marosvásárhelyi jelenlétük se több, se kevesebb, mint három fő. 15,79%. Idős Szőcs Gyurinak minden oka meglenne rá, hogy felszálljon a sírbeli ringlispílre. Titkon reménykedem benne, hogy anyai nagyapámnak, mint ahogy az egész hosszú életében megvolt, mostanra is konzerválódott a magához való esze. Nem tesz kontrát a történelmi kerékforgásnak.
Ennyi lenne, dióhéjban, a Futrinka utca 77-ből elindult életutak 130 éves krónikája. Ki vállalja fel a szomszédos házak, utcák nagyjából hasonló kicsengésű történetének megírását? Tiszta képre, tisztánlátásra mindnyájunknak szüksége van. Egyébként minden számunkra kényelmetlen történést érdekképviselő szövetségünk nyakába varrunk.
