2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Népújság  július 23-i és július 29-i számában Józsa András közölt egy nagyon érdekes és jól dokumentált írást „Hol ebédelt utoljára Petőfi Sándor?” címmel. Figyelemfelkeltő, hogy Toldalagi Róza grófnő, Toldalagi Zsigmond unokájának visszaemlékezése 2000-ben jelent meg Budapesten, és van benne egy rész, amelyben a grófnő arra emlékszik, hogy Petőfi Sándor néhány nappal a végzetes fehéregyházi csata előtt náluk ebédelt.

A Toldalagi-kastély és park Koronkán Petőfi idejében. Greguss János rajza. Étkezett volna itt Petőfi Sándor?



A Népújság  július 23-i és július 29-i számában Józsa András közölt egy nagyon érdekes és jól dokumentált írást „Hol ebédelt utoljára Petőfi Sándor?” címmel. Figyelemfelkeltő, hogy Toldalagi Róza grófnő, Toldalagi Zsigmond unokájának visszaemlékezése 2000-ben jelent meg Budapesten, és van benne egy rész, amelyben a grófnő arra emlékszik, hogy Petőfi Sándor néhány nappal a végzetes fehéregyházi csata előtt náluk ebédelt. Kérdés, hogy ez az ebéd Koronkán vagy Marosvásárhelyen történt-e? Elgondolkodtató, hogy Petőfi Sándornak ez a látogatása nincs megemlítve Dávid Gyula és Mikó Imre Petőfi Erdélyben c. monográfiájában.
„Toldalagi Róza grófnő, későbbi Schleinitz báróné memoárjai. (Schleinitz báró osztrák nagykövet volt Törökországban.)

1847-ben már hallani lehetett a forradalom előhangjait. Sokat politizáltak, bizonyos címszavak, mint Pecsovics, császáriak, Kazinczy, Kossuth-pártiak, a gyerekszobába is behatoltak. 1848 március 14. és 15. eseményei azonban teljesen megleptek bennünket. Nyitányként beverték az ablakainkat. Apám akkor főtiszt volt és kormányhű, Vásárhelyen neki szólt az első tüntetés. Nekünk, lányoknak – én tizennégy éves voltam akkor – nagy mulatság volt mindez, eszünkbe se jutott, hogy féljünk. Később, amikor az idők komolyabbra fordultak, anyám sokat aggódott és félt. Mi gyerekek azonban még oktondiak voltunk és könnyelműek, és nem ismertük fel a helyzet komolyságát. Annyira viharos, olyan fordulatos idők voltak azok, hogy már nem emlékszem világosan az események sorrendjére. Annyi bizonyos, hogy a szabadságnak a hazafias történetírás által olyannyira magasztalt hősei, mint Kossuth és mások, közelről szemlélve nem voltak olyan tiszták és nagyok, amilyennek rajzolják őket. Egyedül Bem tábornok volt olyan, amilyennek ábrázolják, bátor, derék katona, kicsinyes és másodlagos érdekektől mentes. – A háborús időkből két érdekes személyiség él még élénken az emlékezetemben: Anastasius Grün és Petőfi, mind a ketten nálunk voltak elszállásolva. Anastasius Grün tizennégy bajtársával, fantasztikus egyenruhájuk volt, kalábriai kalap, sötét kabát trikolór vállszalaggal; vidám, szellemes fiatal férfi szinte valamennyi; Grün volt a legidősebb, bátor harcosok egytől-egyig, akik közmegbecsülésnek örvendtek. Petőfi három vagy négy nappal azelőtt járt nálunk ebédre, hogy a segesvári csatában elesett. Érdekes ember volt ő is. Atilláját a katonákétól eltérő módon, nyitva viselte, inggallérját visszahajtotta, hosszú haja volt. Orra tömpe, arca nem magyar arc; nagyon élénk és vidám volt. Szerencsétlennek fogalma sem volt, hogy hamarosan meg kell halnia.”
Minket az érdekelt, hogy történelmileg és fizikailag lehetséges volt-e, hogy 1849. július 27-28. körül Petőfi Sándor Toldalagiéknál ebédelt volna Marosvásárhelyen vagy Koronkán. És a válasz igenlő! Petőfi Sándor életének utolsó tizennégy napja a következő volt, ahogy Dávid Gyula és Mikó Imre könyve megadja: Kolozsvár, Torda (július 20.), Kercsed (július 22.), Marosvásárhely (július 22.), Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Bereck, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Szászrégen, Marosvásárhely, Kelementelke, Székelykeresztúr, Héjjasfalva, Fehéregyháza. Tehát Marosvásárhelyen július 22-én (vagy 23-án) ebédelhetett  Toldalagiéknál Petőfi Sándor. Véleményem szerint 1849. július 22-én vacsorázhatott, vagy július 23-án reggelizhetett Toldalagiéknál. A memoárban leírtak csak annyi pontosítást igényelnek, hogy nem három vagy négy nappal, hanem nyolc-kilenc nappal a segesvári csata előtt ebédelhetett Petőfi Sándor Toldalagiéknál.
A szubjektivitások figyelembevételével is Toldalagi Róza grófnő visszaemlékezése igen értékes információkat tartalmaz. Visszaemlékezésében a grófnő leírja az emlékeit Bolyai Farkasról is, és ebben megemlíti, hogy Bolyai János párbajra hívta az édesapját. A Bolyai-kutatók szerint Bolyai János nem hívhatta párbajra az apját, mert ezt tiltotta a katonatisztekre vonatkozó szabályzat, és Bolyai János matematikai precizitással betartotta azt. Viszont Bolyai Farkas jellemzése igen élethű. Biztos, hogy Bolyai Farkas szívből és őszintén tisztelte a Toldalagi grófokat, és még inkább megerősíti e sorok írójának azt a véleményét, hogy Bolyai Farkas elfogadta az akkori politikai rendet, és nem akart azon változtatni. Konzervatív és reálpolitikus volt. A Toldalagiak is Habsburg-pártiak voltak, ahogy a Bolyaiak is. A visszaemlékező nagyapját, Toldalagi Zsigmondot Szentbenedeken meglátogatta Kazinczy Ferenc is erdélyi útján. (Lásd Kazinczy Ferenc: Eredeti Munkái, II. kötet, Budán, A’ Magyar Kir. Egyetem Betűivel, 1839, Erdélyi levelek, VI. levél, pp. 208-210.)   
Nem vagyok illetékes abban, hogy bemutassam a Toldalagi családot, Imreh István történészprofesszor nagyon sok könyvében, tanulmányában, cikkében [2, 3] kimerítően bemutatta a Toldalagi családnak Erdély történelmében betöltött szerepét. Toldalagi Róza grófnő visszaemlékezése sok adatot tartalmaz, érdemes ezeket Marosvásárhely múltjának fókuszából is átgondolni.

Irodalom
    1. Józsa András: Hol ebédelt utoljára Petőfi Sándor? Népújság, 2011. július 23., július 29.
    2. Dávid Gyula–Mikó Imre: Petőfi Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972
    3. Imreh István: A jobbágyi munkaerő felhasználása a Toldalagi-birtokon (1789-1792) in Magyar Történeti Tanulmányok, KLTE, Debrecen, 1967 (Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae, Series Historica VI.), pp. 71-100.
    4. Imreh István: A koronkai székely szabadrendiek és a Toldalagiak pere, in Erdélyi eleink emlékezete (1550-1850), Budapest, Teleki László Alapítvány, Budapest, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999, pp. 231-263.
    5. Koncz József: A marosvásárhelyi evang. reform. kollegium története. Marosvásárhelyt, 1896. Ev. Ref. Kollégium. 774 p. (új kiad.: Mentor, Marosvásárhely, 2006
    6. Teleki–Bolyai Könyvtár, Bolyai-gyűjtemény. Bolyai Farkas kéziratai
    7. Toldalagi Róza: Emlékek – in 2000, IRODALMI ÉS TÁRSADALMI HAVILAP. Tizenkettedik évfolyam, hetedik-nyolcadik szám. 2000. július-augusztus.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató