2024. december 28., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

…amikor eszembe jutott, hogy én a kilencvenes évek derekán találkoztam személyesen Soros Györggyel, akit a minap egy közéleti szereplő legyuribácsizott és otthon marasztalt Amerikában.

A tavaszról szándékoztam írni. Az enyhe szellőről és a szeszélyes időjárásról, rügyek duzzadásáról, napsütésről és az év ígéretéről, miféle termésre számíthatnak a gazdák és a visszaigényelt és meg is művelt földek gazdái – mintha az én jóslatomtól függene a mezei gazdaság állapota –, szóval valami lírai bazsalygás következett volna, mely mind a gyanútlan fogyasztóközönség nyakába – olykor tudatába – zúdult volna, amikor hirtelen zorddá vált az idő, hóviharok tomboltak tőlünk délre és nyugatra, Oroszországban választások vannak, a tavasznak (arrafelé) se híre, se hamva, hiába fütyörésznek reggelente a rigónak tetsző madarak ligetes negyedünkben. Ők legalább honiak, nem mennek el telente munkát vállalni a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, hogy aztán tavasszal visszajöjjenek, és egész évben az örök tavasz honáról ficserésszenek a nem költöző irigy honos madárfajtáknak. Ugyanis égi kerítés nincs. Jönnek és mennek.
Mondom, a tavaszról akartam írni, amikor elvesztettem a személyi tárcámat egy taxiból kiszállva – ha buszon utaztam volna, akkor talán soha vissza nem kapom, így viszont megkerült, mert városunk egyetlen afgán származású bérautó-vezetője hozta vissza, és tört magyarsággal adta át, jelenlétében meg kellett számolnom a benne rejtező piculát, meg a különféle hűség- és hűtlenségi kártyák teljes sorozatát az ásztól a royal-quintig.
Ráadásul elromlott a számítógépem, megtelt a C, holott én csakis a D-ben dolgozom, D osztályos voltam egész életemben, és rengeteg D-vitamint is szedtem (vö. csukamájolaj), oda mentem a menthetőt, de a vírusok előtt végső soron nincs kerítés, és Murphy első törvénye is működik, hát: ami elromolhat, az el is romlik. Úgyhogy el kellett vinnem barátomhoz, aki néhány óra alatt talpra is állította (nyilvános köszönet érte), amikor…
…amikor eszembe jutott, hogy én a kilencvenes évek derekán találkoztam személyesen Soros Györggyel, akit a minap egy közéleti szereplő legyuribácsizott és otthon marasztalt Amerikában. Na de Gyuri bácsi nem éppen az az otthonülő fajta volt, legalábbis a kelet-európai kikelet utáni időszakban, hanem alapítványokat hozott létre mérhetetlen vagyonából. Csak gyakorló demagógok szeretik azt állítani, hogy nem tiszta módszerekkel szerezte valamely milliárdos a vagyonát. Tudjuk, eddig is tudtuk, mindazok, akik még tanultunk vulgármarxizmusból egy kevés polgazdot. Azt viszont már elfelejtették hozzátenni a közmarxisták, hogy ebből a vagyonból alapíttattak a híres képtárak, galériák, gyűjtemények az Eszterházyaktól Pierpont-Morganékig, a 
Rothschildoktól a Rockefellerekig.
És ebből a milliárdos vagyonból látták el, szerelték fel a romániai magyar és nem magyar alapítványokat (önszerveződéseket) az első 386-os vagy 486-os számítógépekkel. Kolozsvárott is működött egy részlege a romániai Soros-alapítványnak, ahol minden hónapban vaskos feladatfüzetet kaptunk kézbe, amelyet át kellett tanulmányozni és az abba foglalt kéréseket el kellett előbb egyénileg, majd kollektív döntéssel bírálni. Ezekben az években, még a múlt század végóráiban jutottak „kalkulátorhoz” a csíkcsobotfalvi öntevékeny csobbanók, a marosalhegyi micellatársak egyesülete és a biharkágyai népi kátyúápolók társulása, a hátszegi magyar szegecselők és a szatmármacskási hímzőkör tagjai. Akkor mindenki hálát rebegett.
És ebből következett a tavaszhelyettesítő monológomban az, hogy a „mi nem leszünk bevándorlóország” jelszó nem éppen állja meg a helyét, hiszen a magyarok Magyarországa a történelem folyamán bevándorlókat befogadó ország volt, kezdve Árpáddal és a hét vezérrel, akik igazából minden törvényes keretegyezmény nélkül lépték át a nem túl erős kerítést, több helyről nyomultak be a mai országnál nagyobb területre és honfoglalták el. (Én is bevándorló – sajnos névtelen – ősökkel dicsekedhetem a 18. század közepéről.) 
És hogy mennyire bevándorlóország volt közép-kelet-európai térségünk, a Hungária magna, arra tessék elővenni, ha még megtalálható, egy budapesti telefonkönyvet, vagy megnézni egy magyar iskola érettségizőinek tablóját. A családnevek árulkodnak: cseh, oláh, török, tatár, német, rác, tót, horvát, orosz, frank, nem is szólva német és szlovák, szerb és olasz hangzású nevekről, olimpiai bajnokokról, akik kínai létükre nyertek magyar aranyérmet a téli olimpián. És akkor még nem is szóltam az ötszörös olimpikon Mohamed Aidáról. Bennszülött bevándorló-leszármazottról.
Bízni kell abban, amit úgy hívnak: asszimilációs erő (vagy asszimilációs tehetetlenségi nyomaték), és ami 1100 év alatt jól-rosszul, de győzedelmeskedett. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató