2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A sors iróniája az volna, ha a politikai vihart kavart alkotmánybírósági döntés első áldozata Liviu Dragnea lenne. 

A sors iróniája az volna, ha a politikai vihart kavart alkotmánybírósági döntés első áldozata Liviu Dragnea lenne. Meg is érdemelné. Bajban vagyok a minősítésekkel, mert a terebélyesedő morális válságban egyre gorombább jelzők jutnak eszembe. A Szociáldemokrata Párt elnökéről – nem is olyan régen többre tartottam – a legenyhébb, amit most mondhatok, hogy jellemtelen. S nem azért, mert nem mutatott hajlandóságot arra, hogy az Alkotmánybíróság egyértelmű megállapításaiból minden egyéb vizsgálódás nélkül levonja a legkézenfekvőbb következtetéseket. Nem ezért. Ennél súlyosabbat írok a számlájára. Az igazságügyi miniszter még a fő államügyész és a Korrupcióellenes Ügyészség kormányügyekbe kontárkodásának vizsgálatával sem végzett, Dragnea máris azt találta mondani, hogy ha tisztességes (cinstit) lesz az átvilágítás, ő feltétlenül támogatja. Ez a mondat nem jelent mást, mint azt, hogy a pártvezető saját kormánya miniszterével szemben járt el erkölcstelenül, amikor nem a bizalmát, hanem a bizalmatlanságát fejezte ki. Tegyem hozzá, teljesen megalapozatlanul, hiszen a miniszter egyetlen megnyilvánulásával sem adott okot erre. Később a pártvezető egyenesen nevetségessé tette magát, egyszer azzal, hogy a miniszteri konklúzióra rálicitálva jelentette ki: „mi nem váltunk le senkit”. Ezután meg azzal, hogy látva a párton belüli felhördülést, újabb kaméleoni fordulattal elégedetlenségét fejezte ki az átvilágítás eredménye miatt. Felsorakozva az észszerűtlenségekben következetes Klaus Johannis mellé. Mert az elnök is kitett magáért. A főállamügyészséget és a DNA-t elmarasztaló alkotmánybírósági döntést hasznosnak tartotta, hogy „a jövőben hasonlók ne forduljanak elő”. A maga számára pedig azzal zárta rövidre az ügyet, hogy változatlanul nem egyszerűen elégedett, hanem „nagyon elégedett” (foarte mulţumit) az alkotmánysértésen kapott intézmények és vezetőik munkájával. Amivel, szerintem, elég „érettnek” bizonyult legalább egy ideiglenes felfüggesztésre… 
Ami nem fog megtörténni, mert egy ilyen ügylet mindjárt elakadna Liviu Dragneánál. Ki hallott olyant, hogy holló a hollónak kivájja a szemét! Ilyesmi legfeljebb akkor eshet meg, ha ugyanazon a dögön kellene osztozzanak. Ez az eshetőség nem látszik valószínűnek a közeljövőben. Az események fonala egyelőre tekervényesen, mondhatni ökörhúgyosan halad a valamikori végkifejlet felé. Már a miniszteri vizsgálódás során tapasztalhattuk, hogy ami a gyalogpolgárnak egyértelmű, a politikai gyurmában akár értelmetlenné is formálódhat: nem érhetik be a törvénytelen hivatali visszaélés meg az alkotmánysértés megállapításával, hanem beúszik a képbe a degenerált társadalmakban főbenjáró szempont, a célszerűség. Persze ez is degenerált módon, képtelenségről képtelenségre. Elég, ha a miniszter által beígért sajtótájékoztató napjára gondolunk, amikor a gyarmatügyi nagykövet sietve kereste fel az igazságügyi minisztert, ahol, természetesen, nem esett szó személyi kérdésekről… Erre persze mi, gyalogpolgárok, jót röhögtünk. Megtehetjük mindegyre, hiszen mi nem a látszatok színpadán, hanem a nézőtéren ülünk…
Na de nézzünk a jövőbe, ahol továbbra sem az erkölcs, az igazság, hanem a már jelzett célszerűség marad a vezérlő gondolat, aminek a magyarázatával azonban adós maradt a miniszter. Egyebekben precíz és kimerítő volt, még azt is sikerült végül megértetnie, hogy az Alkotmánybíróság (AB) személyre szóló konzekvenciákat egyetlen esetben, az elnök esetleges alkotmánysértésekor vonhat le. Ezért szól a mostani döntése intézményekről és nem vezetőik visszaéléseiről.
A klasszikusnak mondható kérdés most már: ki tudja, hol kezdődik a jelen, ki tudja, hol ér véget a múlt? Erre Klaus Johannistól nem várhatunk választ, mert számára a múlt-jelen-jövő csupán az idő egysíkú dimenziója. Szerinte az AB döntése kizárólag a szóban forgó intézmények jövőbeni tevékenységére vonatkoztatható. Így senkit sem menesztenek. Itt-ott óvatosabban, vagy kevésbé óvatos érveléssel még a szerecsenmosdatás szándéka is felbukkan. 
Csakhogy: mi lesz a reflexekkel, a talán évtizedesnél is hosszabb tapasztalat nyomán szerzett rutinnal? S mi van/lesz a „rutin” áldozataival? Akik, például az elnök, vagy Liviu Dragnea, a múltat szívesen a feledés homályába utalnák, azt is jelentené egyben, hogy a két érintett vezető ügyészt ostobának gondolják, akik puszta véletlen folytán estek az alkotmánysértés bűnébe. Szánalmas végkifejlet lenne. A beidegződéseken a miniszter által elképzelt átfogó törvényalkotási/módosítási szándék sem változtathat. De a politikusok kényszeres reflexeiken sem, hogy az igazságszolgáltatást a saját alkalmi érdekeikhez igazítgassák!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató