Marosvásárhelyen, Erdély egyik legnevesebb szellemi fellegvárában, „a Múzsák lakóhelyén” – miként Csokonai írta Marosvásárhelyi gondolatok című versében – méltón szeretnénk megemlékezni, e jubileumi esztendőben Kazinczy Ferencről születésének (1759. október 27.) 260. évfordulóján. Múltunk, történelmünk, anyanyelvünk, szülőföldünk és szellemi nagyjaink sorsa iránti aggodalmunkat, illetve ragaszkodásunkat, kimondva vagy kimondatlanul, magunkban hordozzuk, mint kagyló az igazgyöngyöt.
Most, a megváltozott politikai konstellációban mi is, erdélyi magyarok beszélhetünk – szabadon? – saját múltunkról, történelmünkről, kultúránkról.
Nemzeti kultúránknak, hiteles történelmi múltunknak, szülőföldünk ősi hagyományainak őrzését és az ifjú nemzedékkel való megismertetését életcélomnak tartom. Bár közhelyes: szeretem szülőföldemet, és büszkeséggel tölt el szülővárosom szellemi örökségének gazdagsága. Ezért fáj nemzeti örökségünk, valós kulturális értékeink „kallódása”, elhomályosítása a sötét és viharos idők mesterséges ködében… Én hiszek az irodalom, a kultúra nemzetmegtartó erejében és közös történelmi múltunk nemzettudatot erősítő, közösségformáló hatásában.
Ezért célom emlékezni és emlékeztetni. Nekünk feledni nem lehet, nem szabad! Sütő András figyelmeztető szavai visszhangzanak fülemben: „A feledés maga a pusztulás.”
A múlt és jelen metszésvonalában, a körülöttünk zajló társadalmi-kulturális változások közepette hinni szeretném, hogy szükség van kulturális gyökereink felmutatására. Mert a gyökér az élet feltétele! Úgy vélem, axióma a nagy Széchenyi figyelmeztetése: „Nyelvében él a nemzet!” Elgondolkodtató az erdélyi írónak, Kemény Zsigmondnak a megállapítása: „Széchenyi előde Kazinczy volt.”
Kazinczy fordításai, ahogy Ő nevezte, EGYVELEG ÍRÁSAI – Széphalom, Abaújban, 1808.
A 260 éve született irodalomszervező, prózaíró, irodalomkritikus, költő, festőművész, nyelvész és műfordító, a nyelvújítási mozgalom vezéralakja, Kazinczy Ferenc intelme örök érvényű: „A szép tettek közösek mindazokkal, akiknek szívében a jónak érzése nem idegen.” Mi, a marosvásárhelyi kultúra munkásai, e kultúrkörben élve évről évre megidézzük nagy szellemi őseinket, akik kikövezték a magyar kultúra és tudományosság göröngyös útját. Nem feledkezhetünk meg arról, aki a felvilágosodás eszméit következetesen képviselve kultúraszervező tevékenységével az összmagyar nemzeti művelődést szolgálta.
Hegedüs Géza ezt írta róla: „Kazinczy Ferenc azért tartozik a világosság nemzedékéhez, mert akkor indul, és annak az egyik jellegzetes alakja, és mert éppen ő az, aki továbbviszi a felvilágosodás eszmevilágát és hevületét, hogy a sötétség évtizedeiben a legeslegfőbb ösztönzőjeként, megérve még a reformkor kezdetét is, összekötő kapocsként vehessük tudomásul a 18. század újító szelleme és a 19. század romantikája között. Kazinczy még Bessenyeitől, az erdélyi származású Báróczi Sándortól kapta az ösztönzést, és Kisfaludy Károlyon, Kölcseyn keresztül Vörösmarty nemzedékének is ösztönzője lett.” (A magyar irodalom arcképcsarnoka, Trezor Kiadó, Bp., 1995 -126. old.) Toldy Ferenc Nekrológjában így méltatta: „Ő vala ama lángoszlop, melyből a legnagyobbak is ihletet vettek.”
Valóban a legnagyobbakat megihlette, más tollforgatók – mint Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc és az erdélyi Bölöni Farkas Sándor – biztatást, buzdítást kaptak irodalmi tevékenységük folytatására.
Kazinczy 50 éven át – 1780–1831 között – aktív résztvevője volt a magyar szellemi életnek, ebből 30 éven keresztül meghatározó szerepet játszott, azaz irányítója volt. Munkásságának első szakaszában – Bessenyei által bátorítva – lázas fordítói tevékenységet folytatott: Lessing, Goethe, Schiller, Moliere, S. Gessner, valamint Shakespeare műveit tette át magyar nyelvre. Úgy vélte, fordításai révén hajlékonyabbá teheti nyelvünket és csiszolhatja a stílust. 1791-ben Bécsben az erdélyi Báróczi Sándor testőr-író előadásait hallgatta, akit őszintén csodált. „Édes szólása csudálgatásában” elmerülve, számára egész életét meghatározó példává magasztosult. Mesterének tekintette, aki a nyelv és kultúra új, magasabb szintjének megteremtésére ill. megújításának kimunkálására biztatta.
Ugyancsak Bécsben ismerte meg 1793-ban a Marosvásárhelyről érkezett gr. Teleki Domokost, Teleki Sámuelnek, Erdély kancellárjának rendkívül sokoldalúan képzett fiát, aki éppen első magyar nyelvű földrajzi leírásához gyűjtötte az anyagot. Barátság szövődött közöttük, együtt utaztak Kassára. 1796-ban, amikor már a kufsteini börtönben szenvedett, Teleki így emlékezett vissza: „K. F. úrral (a cenzúra miatt nem írhatta ki nevét), ezzel a Musák szövetséges barátyával egy társaságba Kassára indultunk” – Egynehány hazai utazások leírása, Tót és Horváth Országok rövid esméretével egygyütt, kiadattott G.T.D. által, nyomtattatott Bétsben MDCCXCVI.
A fiatal tanfelügyelő, aki hatévi működése alatt több mint 200 új magyar iskolát szervezett, nem lett hűtlen az irodalomhoz sem. Így ismerte meg Kassán az erdélyi származású Baróti Szabó Dávidot, akit B. Sz. D. halálára írt versében „gazdám, barátom…” metaforákkal illetett. Batsányi János bevonásával ők hárman Kassán elindítják 1787-ben Magyarország legelső szépirodalmi folyóiratát, a Kassai Magyar Múzeumot, mely rövidesen megszűnt a két szerkesztő, Kazinczy és Batsányi közti elvi ellentétek miatt.
Kazinczy 1790-ben új folyóiratot indított Orpheus címen. Ezt az álnevet használta a szabadkőművesek titkos társaságában, amelynek ekkor már tagja volt. „Olyan tábort akart Kazinczy az Orpheus mögött és mellett tudni, amely a nemzetiesedés, az ízlésfejlesztés és a felvilágosult ismeretterjesztés céljait elősegítheti” – állapítja meg Fried István Az érzékeny neoklasszicista című tanulmányában. Kazinczy tehát nemcsak az új eszméket, gondolatokat, hanem új költői műfajokat és formakultúrát is népszerűsített nagyszámú írótársaihoz címzett leveleiben. Maradiságtól mentes, korszerű, új ízlésformálásra törekedett, a felvilágosult ismeretek mellett. És ekkor, 1783-ban értesült a Marosvásárhelyen Aranka György által létrehozott első tudós társaságról magyar földön, azaz a Magyar Nyelvmívelő Társaságról. Levélben üdvözli ezt a jeles megvalósítást, azt írja: „Én megmakacsítottam magamat, kicsikarni a superstitio kezéből a véres tört, irtóztató képéről lekaparni az álorcát.” Kitartást és sikeres munkálkodást kíván a Társaságnak.
Az ifjú Kazinczy érdeklődése és igazság-szeretete miatt a jakobinus mozgalom felé sodródott. A Martinovics-mozgalom leleplezése során őt is letartóztatták. Majd a halálos ítéletet súlyos várfogságra változtatták. Fogságom naplója című önéletírásában beszámol testi-lelki szenvedésekkel tele börtönéveiről, a kétezer-háromszáznyolcvanhét nap fájó történéseiről. 1801 nyarán szabadult. Igen megható olvasmány Márai Sándor Mágia című írásműve, amely Kazinczy Munkács várából való szabadulását örökíti meg.
A Teleki Könyvtár címere mellett látható gr. Teleki Sámuel saját kezű beírása: Sam. Teleki ex dono auctoris.
A sötét és gyötrelmes börtönévek után azonnal hozzáfogott, hogy felpezsdítse az irodalmi életet. Széles körű levelezésével kapcsolatot teremtett az írókkal és az írók között. (21 vaskos kötetben adták ki leveleit.) Mindennapi, fárasztó, de kitartó erőfeszítéssel munkálkodott a magyar kultúra egységes nyelvének kialakításán és terjesztésén. Kazinczy 7 éves fogságából hazatérve a vélt szellemi szabadság (bár akkor még nem jelentett „függetlenséget”!) birtokában felismerte, hogy az adott körülmények között a nyelvművelést olyan nemzeti mozgalommá lehet fejleszteni, amely nagy hatással lehet a közgondolkodás alakítására.
Tekintélye évről évre nőtt, hatása egyre nagyobb lett, s a század első évtizedeiben ő az irodalmi közvélemény legfőbb irányítója, szellemi-vezére. Barátai gyakran meglátogatták széphalmi otthonában, hogy elmélyültebben értekezzenek a magyar kulturális élet állapotáról és távlatairól. Wesselényi Miklós 1805-ben tett látogatásakor meghívta egy hosszabb erdélyi látogatásra, Kazinczy pedig felkérte születendő első gyermeke keresztapjául. 1805 őszén sikerült Erdély természeti szépségeit megcsodálnia a Zsibóra, Wesselényi Miklóshoz tett látogatásakor. De ő régóta vágyott Erdélyt alaposabban megismerni és erdélyi barátait felkeresni, velük elbeszélgetni, ezért éveken át tervezte egy hosszabb erdélyi utazását.
Kazinczy nagyon szeretett utazgatni, új emberekkel, új tájakkal, érdekes szokásokkal megismerkedni. Már ifjúkorában sokfelé járt, és élményeit megörökítette úti levelekben. „A levél lehetővé tette a regényeknél súlyosabb mondandó kifejeződését is, az érvelés és a leírás, a személyesség és a tárgyiasítás, az érzékletes előadás és az elvonatkoztatás megfelelő arányainak felismerésével” – állítja Szauder József irodalomtörténész.
Útleírásai közül legértékesebb az Erdélyi levelek. Számunkra, erdélyiek számára meg különösképpen becsesek! 26 levelét Dessewffy József grófhoz címezte. Ő maga is legeredetibb és legsikeresebb írásának tekintette, amelyet élete végéig javítgatott, készítgette kiadásra, azonban az állandó pénzhiány és váratlan halála (1831) megakadályozta nagy terve megvalósításában. Így műve csak 1839-ben jelent meg nyomtatásban.
Az író barátai meghívására 1816 nyarán indult Erdélybe négyes fogaton, legnagyobb gyermeke, Eugénia nevű lánya társaságában, két kocsisával. Élményekben gazdag három hónapot töltött Erdélyben 1816. június 11-e és szeptember 10-e között. Az Előbeszéd után a Bevezetésben részletesen beszámol Erdély történelméről, és élvezetes formában mutatja be az egykori Erdélyt festői tájaival, különös népeivel, kitérve életmódjukra, szokásaikra. Csodálattal írt virágzó művelődési életéről és arról, hogy az erdélyiek hagyománytisztelete nem akadály, hanem serkentő erőforrás a kor nagy ideáinak megvalósításához. A szemléletes leírásokat, történelmi és kultúrtörténeti ismertetőket az író érzelmi, személyes vallomásai egészítik ki.
A II. levélben írja a Királyhágó magasából letekintő író: „Hah, melly rezzentő pillanat! Előttem fekvék egész Erdély. És bár eléggé érezhetőleg ültethetném szavakba, amit láttam! De a tájfestés szóval és nem ecsettel, mindig sikertelen…”
III. levelében ezt írta. „Erdélynek szabad dicsekedni, van mivel.”
IV. levele a Kolozsváron tett látogatását örökíti meg és az ottani személyiségekkel, barátaival – br. Wesselényi Miklóssal, Bölöni Farkas Sándorral, Döbrentei Gáborral, gr. Gyulai Lajossal és Cserey Farkassal – való találkozást.
Az V. levél marosvásárhelyi látogatásáról szól. Egy-egy radnóti és marosugrai megálló, azaz baráti látogatás után 1816. július 25-én érkezett városunkba. Kolozsváron élő barátja, Döbrentei Gábor is elkísérte Marosvásárhelyre. Így kezdi levelét:
„Marosvásárhelyt
Hanyatlik a nap, midőn Vásárhelyt egy hegynek nyugotra fekvő oldalán megpillantánk. A kies táj… valamiben hasonlít a Kassáéhoz. Cancellárius gr. Teleki Sámuelnek háza, hol könyvei tartatnak… s a református kollégium, távolabb a várbeli nagy templom messzire kitündökölnek a szőlős hegy oldalából nagyságuk miatt.”
Mivel hosszú évek óta vágyott a Teleki Tékát látni, erdélyi barátaihoz többször fordult levélben információkat kérni a könyvtárról. Most végre elérkezett az alkalom, hogy személyesen is megismerje. Első útja a tékába vezetett, mely a kultúra és tudományosság fellegvára. Levelében részletesen beszámol a Teleki Tékában tett látogatásáról: „A kancellárius épületében rövid folyosó viszen az előszoba ajtajához, mely felette ezen sorok olvastatnak: MUSIS PATRIIS GRATISQUE POSTERIS D.D. SAMUEL S. R. I. COMES TELEKI.
A bibliotéka hajóját galéria veszi körül… A könyvek nem állanak a hajóban, hanem a hajót mind a négy oldala felől körülölelő felső és alsó karban, sárga rézből font drót ajtók zárják el a könyveket, hogy címjei látathassanak, de a kincs a meglopás veszélyének kitéve ne legyen… Az oszlopfalak közti ürességen túli ablakok örökösen zártak… Aki az ajtón belép szemben látja a kancellárius képét, a szent István nagy-kereszteseinek innepi öltözékében: a kép igen hív és szépen van festve.”
A könyvtár pontos leírását folytatva, részletezi az értékes könyvek beszerzésének módját: „… a gróf maga fogott a kincs gyűjtéséhez 1759-ben, midőn Bázelbe, Párizsba, Hollandiába… tanulás végett ment ki, s vásárlásaiban az a kívánság vezeté, hogy oly könyveket szerezhessen a hazának, melyek a legjobbak, vagy ritkaságuk miatt is becsesek, és amelyeket nagy áruk miatt magányos bibliotékában hiába keresnének.”
„Hitvese osztozni akara férjének érdemében, s a magyar könyvek a grófné szerzeményei. …az ásványok pedig fioknak, a meghalt Domokosnak köszönik lételöket. (Itt jegyezném meg: Teleki Domokos író és tudós, a Jénai Minerológiai Társaság első elnöke, a marosvásárhelyi Magyar Nyelvmívelő Társaság fő támogatója 26 évesen, 1798-ban elhunyt. Ő jól ismerte, barátja volt, akivel Bécsben többször találkozott, és együtt utaztak Kassára.)
A könyvek száma az nap, melyen én itt valék, 36.096 kötet, de naponként szaporodik száma. …Katalógusainak három kötetei (Teleki Sámuel maga írta – tőlem) már kijöttek, s nem sokára a negyedik is sajtó alá megyen.” A leírás folytatódik.
Közismert Kazinczy könyvgyűjtő szenvedélye, bár anyagi gondjai miatt többször is arra kényszerült, hogy értékes könyveiből sokat eladjon, de továbbra sem mondott le a könyvek gyűjtéséről. És amikor 1802-ben értesült a marosvásárhelyi Teleki Téka megnyitásáról a nagyközönség előtt, azonnal a könyvtár anyagának gazdagítására gondolt. Deé Nagy Anikó Gondolatok a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Tanulmányok, előadások, cikkek (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007) című tanulmánykötetében ezt írja: „Maga Kazinczy említette 1802 augusztusában kelt levelében az ajándékozási szándékot: Az én könyveim közt kettő van, amiről azt merem hinni, hogy az Excellenciád hazafiúi lélekkel állított Bibliothekájának öregbítésére lehetne. Esedezem Excellenciádnál, méltóztassék ajándékomat elfogadni, s érezze, mint örvendek, hogy azt nyújthatom…” 248. old. Ebből is kitűnik, hogy Kazinczy Ferenc egyike azoknak a kor szellemi nagyjainak, akik szívükön viselték a Teleki Téka állományának gyarapítását.
Marosvásárhely, 2019 szeptemberében
Buksa Éva-Mária ny. tanár
Bibliográfia:
Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Erdélyi Múzeum Egyesület kiadó, Kolozsvár, 1997
Deé Nagy Anikó: Gondolatok a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Tanulmányok, előadások, cikkek. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007
Fried István: Az érzékeny neoklasszicista.Vizsgálódások Kazinczy Ferenc körül. Kazinczy Ferenc Társaság, Sátoraljaújhely-Szeged, 1996
Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka.Trezor Kiadó, Budapest, 1995
Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Erdélyi ritkaságok. 16. Szerkeszti dr. Jancsó
Elemér. Bevezetéssel ellátta dr. Kristóf György egyetemi tanár. Minerva nyomda, Kolozsvár, 1944
Kazinczy Ferenc levele Teleki Sámuelnek. Érsemlyén, 1802. augusztus 6. Közli Biás István, 1907
Kazinczy Ferenc levele Teleki Sámuelnek. Széphalom, 1817. február 8. Közli Gulyás Károly, 1910
Kristóf György: Kazinczy és Erdély. Előszó az Erdélyi levelek 1944-es kiadásához. Művelődés közművelődési folyóirat – Kolozsvár, 2008/1.
Új magyar irodalmi lexikon. Főszerkesztő Péter Szauder László, Akadémiai Kiadó, 1994
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
