A költészet ünnepe volt

• 2011-04-12 07:32:41

• Molnos Ferenc

Könyv és olvasó egymásra találásához nincs külön megjelölhető, ajánlható helyszín. Bárhol megtörténhet, ahol az ember élete zajlik. Autóbuszon, konyhaasztalnál, fürdőkádban, szénapadláson, mezei bokor árnyékában, az utcán járva, iskolai órán a pad alatt, katonaságnál őrségben, az esztergapad mellett, szénaszárítás apró pihenőiben, kórházi ágyon és még annyi más helyen és tevékenység közben olvastam már könyvet, mert megbabonázott, és rávett arra, hogy tegyek félre minden mást, és elsősorban vele foglalkozzam.
           Ezernyi alkalom adódhat, hogy valahol összetalálkozzanak és szemet vessenek egymásra. Tulajdonképpen a könyv szokta kiválasztani az olvasóit, akik olykor gyanútlanul kerülnek a közelébe, talán nem is tudnak róla, hogy ők akkor éppen olvasók, és egyáltalán nem számítanak arra, hogy esetleg pillanatok alatt el fogják csábítani őket. Ám megesik, hogy az olvasó keresi a találkozást. Olykor pontosan tudja, kit keres, máskor meg a vadász izgalmával próbálja megtalálni és becserkészni a még ismeretlen zsákmányt. Ilyenkor könyvesbol-tokba, könyvtárakba, antikváriumokba tér be, könyvbemutatókra megy el, hogy esélyt adjon magának egy izgalmas találkozóra. Bárhogy is történik, végül a vadászból vad lesz, a könyv fogja elejteni őt. A kapcsolat mindig egy kis incselkedéssel szokott kezdődni, amikor a könyv úgy néz rá, hogy ő már nem tud közömbös arccal továbbmenni, meg kell állnia, szóba kell elegyednie vele. Egy kis faggatózás után döbben rá: nem lehet itt szó néhány perces vagy néhány órás szórakozásról, ez a könyv annál sokkal többet akar tőle. Akkor már hiába rugaszkodik, hiába kapálózik, nem menekülhet.
           Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor a marosvásárhelyi Bernády Házban a 111 vers a Sóvidékről című antológiát április 6-án bemutatták a – főként Sóvidékről ide szakadt – marosvásárhelyi olvasóközönségnek. A könyv azzal a nem is titkolt szándékkal érkezett találkozójára az olvasókkal, hogy meghódítsa őket. A „kerítő” szerepét a Súrlott Grádics irodalmi kör vezetője, Bölöni Domokos vállalta fel.
           – Ha összeadjuk születési évünk utolsó két tagját az életkorunkkal, meglepő módon mindnyájunknak a 111-es összeg jön ki. Nem tudom, miért, de éppen annyi jön ki. Hát nem különös? – próbált besegíteni a varázslathoz a bevezetőjében, amikor bemutatta a találkozó meghívottjait: Katona Éva színművésznőt, az antológia szerkesztőjét, H. Szabó Gyulát, a Kriterion könyvkiadó igazgatóját, Tófalvi Zoltánt, az előszó íróját valamint Király Lászlót, Ambrus Lajost, Páll Lajost, Ráduly Jánost és Fülöp Kálmánt, akik a kötet szerzői közül megjelentek.
           A 111 vers a Sóvidékről: antológiasorozat része, amelyet Katona Éva kezdeményezett és indított el évekkel ezelőtt egy kolozsvári válogatással, mondta el H. Szabó Gyula, akinek tapasztalata szerint nagyobb sikere van az olvasók között az antológiáknak, mint az egyéni versköteteknek.
           A Sóvidék költőiről és a Sóvidékről mint a költészet tárgyáról Tófalvi Zoltán értekezett.
           – Kiváló kötetet vehetnek a kezükbe – mondta. – Egységes a válogatás. Nem kellett kétszáz évekre visszamenni. A kötet költői Áprily Lajos és Cs. Szabó László kivételével valamennyien a huszadik században születtek. Színes, érdekes világ.
           A korondi születésű Olajos Domokost említi, aki a kolozsvári Újság szerkesztőjeként már 1920-ban Magyar írók kincsesháza címmel negyvenöt költőt és prózaírót felvonultató antológiával először próbálkozott egyetlen kötetben bemutatni az erdélyi alkotókat.
           – Lám, az antológia iránti igény már akkor megfogalmazódott, amikor még előszele sem volt annak, hogy alig négy évtized múlva az egy főre eső költők számát tekintve a Sóvidék az országos elsők között lesz. A 111 vers a Sóvidékről címet viselő és Katona Éva színművésznő gondos válogatásában 2010-ben megjelent antológia már-már törvényszerűen „előírja” a pontos földrajzi betájolást: a Székelyföld jelenleg Hargita és Maros megye határán lévő kisrégióját nevezik Sóvidéknek. A Korond-pataka és a Kis-Küküllő völgyében elterülő Alsó- és Felsősófalva, Atyha, Illyésmező, Korond, Parajd, Siklód, Sóvárad, Szolokma, Szováta, a fővárosnyi kiterjedésű Békástanya, Fenyőkút, Pálpataka tanyabokrok tartoznak ide. Nevét a honfoglalástól kezdve művelt sóbányáiról kapta. Az előbb felsorolt településeket Sóvidék gyűjtőnéven, eddigi ismereteink szerint, 1659-ben egy határfelosztás kapcsán említik először. Történelmét is a sóba, a sóért írták – hallottuk Tófalvi Zoltántól. – Katona Éva kivételes érdeme: válogatásával bebizonyította, hogy a Sóvidék nemcsak Erdély, a magyar nyelvterület egyik szeretni, imádni való tájegysége, hanem költői ihletforrás is.
           Katona Éva válogatásában a Korondon immár két évtizede rendszeresen megjelenő Hazanéző folyóiratban napvilágot látott versek kerültek a gyűjteménybe. Így aztán kimaradtak a Sóvidékhez kötődő, ott született vagy ott élő költők alkotásai, akik eddig még nem közöltek a Hazanézőben.
           Katona Éva néhány verset olvasott fel az általa összeállított antológiából, a jelen lévő költők saját verseikből mondtak el egypárat. Április 6. a költészet ünnepe volt a Bernády Házban. Végezetül legyen itt két idézet. Azt hiszem, költészetről és a Sóvidékről szólnak.
           „Szidjátok a költőiteket – mert nem mondják ki / Mert kimondják. / Mert hallgatnak. / (…) Szidjátok őket – és nyugodjatok meg. / Nincs mit tenni – térjetek házatokba. / Éjszaka, mikor nincs segítség. / Megszűnik a világ. / Üljetek le, / szemközt egy fehér papírlappal. / Ha túlélitek – / költők ti vagytok magatok.” (Király László: Költők múzeuma)
          „Csak a szülőföldről, jóban / és rosszban, örömben és bánatban: / hogy legyen, ahonnan elmenni, / legyen, ahová visszatérni, / értelme legyen itt maradni… Ahol / egymásra találunk: az legyen!” (Ambrus Lajos: Anyaföld, szerelem) A kötetet Páll Lajos festőművész, költő szép grafikái illusztrálják.