Kohnt, az abszolút civilt, mindjárt az első héten az első vonalba küldik az I. vil. háb. idején. Rögtön erős kartácstűzbe kerülnek.
Kohnt, az abszolút civilt, mindjárt az első héten az első vonalba küldik az I. vil. háb. idején. Rögtön erős kartácstűzbe kerülnek. Kohn kidugja fejét a lövészárokból és átkiált az ellenséges vonalak felé:
– Hé, ide ne lőjenek, itt emberek vannak!
Ez jutott eszembe azonnal, amikor megpillantottam, sőt másodfogzásom maradékával megkíséreltem beleharapni abba a kiflibe, amit a jóságos és gondoskodó iskola nyújt gyermeinknek, unokáinknak, nevelt és neveletlen utódainknak Marosvásárhely szabad királyi városában.
Itt azonban gépkezelő kezemre csapott a felsőbb énem, cenzorom, a tudat, és jelezte, már rég nincs szó szabad királyi városról (ezt a múlttal való intenzív foglalkozás átkának tudhatom be), és egyáltalán nem az iskola felelős ezért az ehetetlen pékmerényletért.
Itt most egy kisebb köztörténeti (rög)eszmefuttatás következik. Egykor, amikor én jártam az iskolába (nem nagy kedvvel, de naponta), szó sem volt tejről és kifliről. Sőt még az uzsonnánkat is elszedték az erősebb, szegény sorsú, annál erőszakosabb vasgyúrók, akik utóbb itt-ott különböző árkon és bokron túl vagy az árokban végezték, nem önhibájukból és nem átkaink súlya alatt. Úgy hozta az élet. (Kisbetűvel.) Szóval a szocializmusban elő nem fordulhatott ilyesmi. Egyenlők voltunk, és a párt legfőbb gondja jólétünk felvirágoztatása volt. Minden jól ment volna, csak az volt a baj, hogy a szocializmust emberekkel kellett felépíteni, és ez roppant zavaró, hiszen az emberek sokfélék, válogatósak, igényeik voltak, és végül hálátlanul meg is döntötték az emberközpontú embertelenséget.
Szóval, szólt a cenzor, a kifli és a tej a megyei tanács gondoskodásából került serdületlen vagy serdültebb ifjúságunk kezébe. Gyomrába csak olykor. Ma már nem törődnek azzal, hogy valaki laktózérzékeny és hogy a túlzott szénhidrátbevitel elhízáshoz vezet. Bezzeg a szocializmusban, akkor mindenre gondoltak, az volt a tudományosan megtervezett központi táprendszer diadalútja!
Tehát közbeszerzés útján, ahogyan a törvény rendelkezik, s a korrupciót hivatalból üldöző szervek félelemkeltése megszabja a módozatot: meghirdetik minden évben – esetleg több-évente (attól függően, milyen történelmi régiségű antik kiflit kívánnak az ifjúságnak szánni) a pályázatot: Jóemberek, panem et circenses (kenyeret és cirkuszt), helyesebben lactem (lactis, lactis szótári alak) kell, versenyezzetek, kérünk árajánlatokat. A cirkusz olykor elmarad, olykor bejön, ha a hoppon maradt pályázó perel, pöröl, rágalmaz, igazáért acsarog-ácsorog.
A pályázat lezárásakor felbontják a beérkezett ajánlatokat, és a legolcsóbbat (nem a legelőnyösebbet, nem is a legjobbat vagy a legegészségesebbet) választják. Szó nincs arról, hogy keresztanyám sütödéje és tehenei nyernének. Rokonság, komaság kizárva. Sőt a megyei és helyi termelők sem jönnek szóba, ami ugye a péksütemények frissességének esetében azért számít, előnyösebb, mintha Rimnikul Vilcsáról/Julcsáról vagy Vilniusból, sőt teszem azt, Washingtonból szállítanák, hogy csak a V-nél és rokonánál, a dábeljuhnál maradjunk.
Márpedig ez történt. Serdült és serdületlen, kicsiny és nagyocska gyermekeink azért kapnak száraz, botkeménységű és bajvívásra kiválóan alkalmas kiflit, mert a megyei tanács közbeszerzési bizottsága vagy a tanfityegőség, a magát atyaúristennek képzelő valamely hatalmi szerv ezt választotta ki, ez volt a legkecsegtetőbb. A döntéshozók közül senki nem próbálta ki két héttel a pályázati eredmények közzététele után a kérdéses pékárut.
A beérkező panaszokat, ha voltak/vannak/lesznek, hatvan nap alatt fogják kivizsgálni, ha ráér a tisztviselő. A kiküldött próbaember, a magas jutalmat remélő egyed e halált megvető próbatétel kiállásáért.
Hallom, Borboly Csabát azért büntette meg a DiNózAurus, mert ugyanezekre a termékekre csak Hargita belterületén hirdetett közbeszerzést, és ezzel kizárta a nemes és egyenlő versengésből a nyugat-afrikai lapótyasütőket, a szaharai napon érlelt kenyérkelesztményeket és a kínai rizslisztből kemencéző mandarinokat. Pedig azok is versenghettek volna Hargita megyéért, és akkor még semmit sem szóltunk a nyereg alatt pirított kenyérről, amivel az urál-altáji népek szolgálhattak volna a történelmi rokonság-szomszédság címén. Nem is beszélve a szamojéd fakéregből sütött frissss cukiságokról.
