Kaotikus, tűzoltásra berendezkedett mezőgazdálkodás

• 2013-08-26 15:00:07

• Vajda György

Dr. Kelemen Atillával, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagjával beszélgettünk.

Dr. Kelemen Atilla

Küszöbön az őszi betakarítás. S míg a szakértők szerint az idén jó mezőgazdasági évet zárunk, a gazdák arról panaszkodnak, hogy nehezen tudják értékesíteni a terményt, mivel nincs kialakulva egy értékesítési hálózat, a behozott mezőgazdasági áru továbbra is előnytelen versenyhelyzetet teremt, ugyanakkor a terménypiac alacsony kereslete, ára miatt – annak ellenére, hogy az ország nemzetgazdaságának jelentős része kell legyen – továbbra sem éri meg mezőgazdasággal foglalkozni. Mindezekről a gondokról dr. Kelemen Atillával, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagjával beszélgettünk.

– Több éve ilyenkor, az őszi betakarítás táján tapasztaljuk, az a paradox helyzet alakul ki, hogy míg például kiváló a búzatermés, a kenyér ára mégsem csökken, s tulajdonképpen a termelők sincsenek tisztességesen megfizetve. Mi az oka ennek?

– Sajnos a romániai mezőgazdaság még mindig leginkább az Úristenre van bízva, mint a szaktárcára. Hiányzik az egységes, koherens, áttekinthető agrárpolitika, de legszívesebben agrárpolitikákról beszélnék. De visszatérve a példára, valóban, az idén kiváló a szalmásgabona-termés, bőségesen megteltek a raktárak. Ennek ellenére a gazdák abba a bizonytalan helyzetbe kerülhetnek, hogy a termést igen alacsony áron értékesíthetik, mert úgy reagált a piac a nagy többletre, hogy felére estek a felvásárlási árak. Ebben az esetben a szakmai szövetségeknek kellene erélyesen fellépniük, hogy előre leszögezett árakat harcoljanak ki az átvevő cégekkel. Sajnos minden évben azt kell tapasztalni, hogy míg a felvásárlási ár csökken, a kenyér ára változatlan marad, holott ezt is olcsóbban kellene eladni. Az egész értékesítési láncban mindig a közvetítők nyernek, mert a gazdáktól olcsón vásárolják fel a búzát, az ostor pedig a vásárlón csattan.

– Mit ért „agrárpolitikákon”?

– Azt kell tapasztaljuk, hogy 1989 után a mezőgazdasági minisztérium soha nem készült fel arra, hogy a gazdáknak olyan programokat fogalmazzon meg, amelyek reális eligazítást nyújtanak. Minden kormány meghatározza az agrárpolitikáját, aztán uniós támogatással vagy anélkül, ahogy az isten adja, úgy lesz vagy nem termés, és mindig az értékesítésnél adódnak gondok. Az a felfogás, hogy a mezőgazdász úgyis megél valahogy. De ez nem reális agrárpolitika. A hektáronkénti földalapú segítség tulajdonképpen szociális és nem agrártámogatás. Azért kellene nálunk inkább agrárpolitikákról beszélni, mert nem biztos, hogy ugyanazt kell támogatni mondjuk a Román-alföldön, mint a Bánságban, Közép-Erdélyben, vagy Észak-Moldvában. Változatossá kell tenni a rendszert, hiszen például Erdélyben hangsúlyozottabban fel kellene karolni az állattenyésztést, de lehet, hogy Mára-marosban és Észak-Moldvá-ban a szőlőtermesztésbe kellene befektetni, délen a szalmásgabonákra kellene odafigyelni stb. Így tehát a különböző tájegységekre, régiókra kellene kidolgozni az agrárpolitikákat.

– Említette, hogy nagyon gyengék a szakmai szervezetek, és fontosnak tartja az összefogást bizonyos szakterületen, ugyanakkor a tapasztalat azt igazolja, hogy a gazdák még mindig tartózkodnak a volt tsz-re emlékeztető szövetkezéstől.

– Tulajdonképpen a terméktanácsokat kellene talpra állítani. Valóban, az 1989 előtti időszak annyira elvette a gazdák kedvét a szövetkezéstől, hogy bármilyen szövetkezés erre emlékezteti őket, de ez hibás felfogás, mert összefogás nélkül nem lehet értékesíteni a termékeket. A világ más országaiban a terméktanácsok tárgyalják meg az agrárpolitikát a kormánnyal, ők alakítják ki a számukra megfelelő támogatási és egyéb rendszert. A romániai mezőgazdaság olyan, mint egy kormányos nélküli hajó. Mindegyre átalakítják a rendszert, aztán valahogy mégis működésképtelen, irányítatlan marad. Létrehoztuk az agrárkamarákat, felszámoltuk a mezőgazdasági igazgatóságokat, a feladatkörök nem tisztázódtak. Kevés a mezőgazdasági kifizetési ügynökség. Az európai gyakorlat szerint egy APIA-ügynök legtöbb 250 gazdával tartja a kapcsolatot, nálunk egy emberre 800 jut. Így nem lehet hatékonyan dolgozni. Javasoltuk, hogy a mezőgazdasági szaktanácsadó hivatalok hálózatára építsük fel az agrárkamarákat. Ennek az lett az eredménye, hogy az utóbbit elsorvasztották, áthelyezték a megyei tanácsokhoz. Volt egy kialakított országos rendszer, amelyet az RMDSZ is támogatott, de ez megszűnt, helyébe nem lett más… Holott az ország bruttó nemzeti össztermékének a 65-70%-át adhatná a mezőgazdaság, mint ahogy a két világháború közötti időszakban. Nem kell szégyellni azt, hogy Románia agrárország, hiszen akár komoly beszállítói is lehetnénk Európának.

– Mindezt igazolja az is, hogy tüntetni készül a zöldség- és gyümölcstermesztők országos szervezete. Elindult ugyan egy olyan támogatási program, ami a begyűjtő- értékesítő központok létesítését támogatná, aztán valahogy ez is megszűnt. Az exporttal és a nagybani áruházakkal nehezen tudják felvenni a versenyt, erre a kialakult helyzetre szeretnék felhívni a figyelmet.

– Valóban uniós program lett volna erre, de valami miatt erről is lemaradtunk, s így a zöldség- és gyümölcstermesztők ki vannak szolgáltatva a piacnak. Spanyolországban például a szakmai szervezetek ösztönzésére a kormány kidolgozott egy „paradicsom-programot”, ami lehetővé tette, hogy a termelőtől a raktározásig és az értékesítésig kialakuljon egy működő és piacképes rendszer. S mára Spanyolország Európa egyik legnagyobb paradicsomexportáló országa lett. A zöldség- és gyümölcstermesztő vidékeken hűtőházhálózatot kell kiépíteni, mivel ez garanciát, biztonságot adhat a gazdának, hogy a terményt nem csak akkor tudja értékesíteni, amikor begyűjtötte, és telítődött a piac, hanem amikor igény van rá, és megnő a kereslet, így nagyobb árat is felszámolhat érte. Az értékesítés másik célpontjai lehetnének a konzervgyárak, melyek igazi nagy felvásárlóként dolgozzák fel a terményt, és „hosszú távon” értékesítik. De amint korábban említettem, a dombvidékeken lehet, hogy nem a hűtőházak megépítését kellene támogatni, hanem a korszerű istállók felhúzását vagy a bortermelést stb. Sajnos a mindenkori parlamentben levő politikai pártok képviselői elfelejtik, hogy a szavazatok 65-70%-a vidékről származik, ezért felelősséggel tartoznak, s ez valós agrárpolitikákban kellene megnyilvánuljon a gazdák és ország érdekében.