Mi, marosvásárhelyiek, nem tudtuk, mi hiányzik nekünk! Hát ha nem, akkor immár tudjuk: legnagyobb szükségünk egy Adrian Păunescu-szoborra van.
Mi, marosvásárhelyiek, nem tudtuk, mi hiányzik nekünk! Hát ha nem, akkor immár tudjuk: legnagyobb szükségünk egy Adrian Păunescu-szoborra van.
Hogy nem jutott ez eddig eszébe egyetlen marosvásárhelyinek sem? Most viszont a város apraja-nagyja boldog lehet, mert akadt végre valaki, aki tudja, mit hiányolunk.
Hogy ki az illető? Az ország északkeleti részéből ideszármazott személy, a Szociáldemokrata Párt megyei titkára, akinek az a legfőbb gondja, hogy Vásárhelyen szobra legyen a gyászos emlékű diktátor egykori udvari költőjének. Ezek után valóban csak csodálkozhatunk, hogy eleddig egyetlen tősgyökeres marosvásárhelyinek sem fordult meg ilyesmi a fejében, s Moldovából kellett valakinek idejönnie, hogy Bernády városát a nem éppen magyarszeretetéről elhíresült politikus-költő szobrával „színesítse”.
Az ügyben határozattervezetet nyújtott be a városi tanácshoz és a polgármesteri hivatalhoz, amire nem kapott választ. Így aztán aláírásgyűjtést szervez a vásárhelyiek körében, bizonyítandó, hogy a város lakóinak az óhaját szégyentelenül mellőzi az önkormányzat. Hogy mi lesz az aláírásgyűjtés eredménye, szinte borítékolható, elég ugye, ha csak a párttagokat kötelezik… De nem hinném, hogy a város magyarsága túlontúl boldog lenne az ötlettől, s hanyatt-homlok rohanna aláírásával támogatni az ide csöppent kezdeményezőt.
Végül is akármit ki lehet találni, bármiért lehet akár aláírást is gyűjteni, mindenkinek szíve joga. Azt is tudjuk, illetve feltételezzük, hogy kampányfogás az egész. Különös azonban a dologban, hogy egy magát szociáldemokratának nevező személyről van szó, akit – főként, mivel jövőre indulni készül a polgármester-választáson – mindenekelőtt az kellene érdekeljen, hogyan élnek az emberek, miért kerülik el a beruházók a várost, miért az ország legdrágább vizét isszuk, hogyan lehetne munkahelyeket teremteni főleg a fiataloknak, hogy itthon maradjanak, hogyan lehetne járható utakat építeni, feloldani a zsúfolt közlekedést, hogyan lehetne civilizáltabbá tenni a várost, erősíteni a közbiztonságot, biztosítani az embereknek a megfelelő egészségügyi ellátást… Soroljam tovább?
Felesleges, csak szerettem volna tudatosítani, hogy lennének a városban a „nagy hazafi” szobránál sürgősebb, sokkal égetőbb problémák. Igaz, olyasmikkel nem sokra menne egy politikus a kampányban. Ellenben a nacionalizmus aduásza mindig „bejön”.
