Kádár Anna második önéletrajzi könyve

*Fotó: Bartus Levente

Egy templomépítés kötetbe örökített története

A kommunizmus lélekromboló „aranykorában”, annak talán legsötétebb utolsó évtizedében a marosvásárhelyi Tartományi Építkezési Trösztnél dolgozó Kádár Anna arról álmodott, hogy a helyi alsóvárosi református gyülekezetnek új lelki otthona születik. Az imádságos életnek erre a hajlékára utal címében, és erről mesél első fejezetében Anna néni második önéletrajzi kötete, A mi templomunk.

A Juventus Kiadó gondozásában tavaly publikált első művet, az Emlékeim kufferét követő – a gyermekévek után a felnőttkor évtizedeit átfogó – könyvet november 26-án, szerda délután adventre hangoló istentisztelet keretében mutatták be a 34 éve megvalósult álom helyszínén, a Ludas utcai templomban.

Az egyházközség lelkipásztora, Imreh Jenő szolgálata nyitotta meg az ünnepi együttlétet, amelyen alapigeként a Tudjátok az utat! (János 14:4) jézusi biztatás hangzott el. Az igehirdetés szép összhangot alkotott az áldás után kezdődő könyvbemutatóval, hiszen Kádár Anna valóban tudta az utat, amelyen a nyolcvanas évek második felében tétovázás nélkül indult el. 

Aki a történelmet befolyásolni tudta

– Nemcsak a gyülekezet számára, hanem számunkra is rendkívüli alkalom, hogy itt mutathatjuk be először a könyvet. A kötet szerzője, Kádár Anna ezer szállal kötődik ehhez a templomhoz, hiszen abban az időben, amikor a hetvenes-nyolcvanas években a Ceaușescu-rendszer templomrombolási politikája tombolt, és Bukarestben tízesével bontották le a román ortodox templomokat, néhány bátor, kitartó személynek köszönhetően Marosvásárhelyen magyar református templomot építettek – foglalta össze a pillanat jelentőségét Szucher Ervin, a Juventus Kiadó vezetője, majd a továbbiakban azt is elárulta, hogy a Ludas utcai templom létrejöttének története a könyv fő fejezete. 

– A cím arra utal, hogy Kádár Anna, annak dacára, hogy nem ennek a gyülekezetnek a tagja, a magáénak érzi ezt a templomot és akár a gyülekezetet is. Ő az az ember, akinek nem volt szüksége semmilyen jelentős tisztségre, nem volt ő sem igazgató, sem párttitkár, mégis nemcsak megélni, hanem befolyásolni is tudta a történelmet – hangsúlyozta Szucher Ervin, a kötetben szintén megörökített vásárhelyi fekete márciusra, illetve 1989 decemberére, majd a nyolcvanas évekre téve utalást, amikor Kádár Anna Király Károly és csapata bizalmi embereként fontos üzeneteket szállított az anyaországban élő íróknak, köztük Illyés Gyulának és Czine Mihálynak. A templomépítésben is ő volt a „kovász”, az összekötő szál a tröszt és az adományozók között, ez az istenháza ugyanis nyugati adományból születhetett meg. Az építkezésben óriási szerepe volt az akkori lelkésznek, a néhai Bustya Dezsőnek is – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiaknak a szerzőnek adta át a szót.

– Köszönöm a jó Istennek, hogy megengedte, hogy ebben a korban itt ülhessek, és mesélhessek az életemről, amiben párhuzamosan haladtak a politikai helyzettel, a munkahelyemmel és a családommal kapcsolatos események – mondta Kádár Anna, akit első kötetének visszhangja, a minden oldalról érkező „folytassad, van még miről írni” biztatás ültetett újra íróasztal elé. 

– Olvassák olyan szeretettel ezt a könyvet, amilyen szeretettel én megírtam – tette hozzá a szerző, majd Szucher Ervin kérésére a kötetben megörökített templomépítés előzményeiről mesélt.

Egy élet főműve

– Egy romladozó imaház állt ennek a templomnak a helyén, amit mindenképpen templomként kellett volna újjáépíteni, erre azonban nem volt lehetőség abban az időben, engedélyt sem adtak rá. Az egyházközség papi lakása a Hosszú utcában volt, és az ottani magánházakkal együtt bekerült a tömbházépítést szolgáló bontási tervbe. Az ingatlan helyett a város új parókiát kellett volna biztosítson a lelkésznek. Nagy segítségünkre volt a megyei néptanács beruházási osztályáról Burkhárdt Árpád építészmérnök, aki a háttérben a Vártemplom gondnokaként is tevékenykedett. Ő azonnal továbbította a templomépítési kérvényünket a felső szerveknek, a válasz azonban egyértelműen elutasító volt. Ceaușescu az építkezési vállalatoknak, így nekünk is adott valutatervet. Az első munkánk a dicsőszentmártoni zsidó temető bekerítése volt, ezt azonban csekély anyagi ráfordítással meg lehetett oldani. Ott volt nekünk egy 250 ezer dolláros valutaterv, amivel valamit kezdeni kellett. Magyarországon élő református lelkész nagybátyám, Szabó Sándor nagyon sokat segítette az erdélyieket, és gyakran jött Marosvásárhelyre. Amikor itt járt, mindig leültünk beszélgetni nt. Csiha Kálmán esperessel és feleségével, Emesével, aki szintén református lelkész volt, és ilyenkor mindig szóba került az alsóvárosi gyülekezet helyzete. Mivel a felső szervek miatt a templomépítés szóba sem jöhetett, azt a címet találtuk ki az építkezésnek, hogy Reconstruirea casei parohiale și a casei de rugăciuni, azaz A parókia és az imaház újjáépítése. Erre már megkaptuk az engedélyt torony nélkül, ami 1991-ben épült meg. A nagybátyámnak megvoltak a kapcsolatai a holland egyházzal és a református egyház svájci központjával. Így kaptunk a svájciaktól 262 ezer frankot, a hollandoktól pedig egy 80 ezer guldenes csekket és egy elektromos orgonát. A felajánlott összeg elég volt ahhoz, hogy a tervezőiroda két kitűnő tervezőmérnöke, dr. Szekeres Gerő és felesége megtervezzék az épületet. Így sikerült létrehozni ezt a csodálatos templomot és a hozzá tartozó parókiát – zárta visszaemlékezését a szerző.

– Lehet-e ezt élete legnagyobb megvalósításának nevezni? – tudakolta a kiadó.

– Nagyon komoly beosztásom volt az építkezési trösztnél, de mindent összevetve: igen, lehet. Hiszen nagyon sokat harcoltunk az engedélyek megszerzéséért, a munkálat elindításáért – válaszolta Kádár Anna. 

A továbbiakban Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános egy meglepetéssel kedveskedett a szerzőnek: Kádár Anna kötete címével azonos, kimondottan e jeles alkalomra írt szonettjét olvasta fel. Ezt követően Imreh Jenő lelkipásztor kedvcsinálóként a könyv elolvasásához az alsóvárosi gyülekezet presbitériumi jegyzőkönyvéből ismertetett a kezdeti időkről szóló részleteket. A templomi együttlét utolsó mozzanataként Szekeres Gerő osztotta meg a gyülekezettel az építkezéssel kapcsolatos emlékeit, majd Kádár Anna az előtérben dedikálta könyvét mindazoknak, akik A mi templomunkkal tértek haza.