2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

December 3-án, csütörtökön illusztris vendégeket fogadtak a nemrég megnyílt Petry látványműhelyben és múzeumben.

Fotó: Petry cég


December 3-án, csütörtökön illusztris vendégeket fogadtak a nemrég megnyílt Petry látványműhelyben és múzeumben. Többéves szakmai kapcsolat alapján a hagyományos disznóvágások időszakában felkeresi a céget a magyarországi gasztronómiai szövetség, illetve a magyar gasztronómiai válogatott tagjai, akik – mint többször elmondták – tapasztalatcserére jönnek el Erdélybe, hiszen sok esetben a versenyeken nemcsak az anyaországi receptek alapján készítik el termékeiket, hanem gyakran merítenek az erdélyi ízvilágból is. Természetesen a vendéglátóknak is van mit tanulniuk a világot látott szakácsoktól. 
Az idén Petri Katalin (Békés Megyei Kormányhivatal népegészségügyi osztálya), dr. Csarnai József (Gyulahús Kft. marketing közgazdásza), Hunyadvári József (Nemzeti díjas vőfély), Petrina Sándor (Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete), Lőrincz Máté (Gyula város képviselője) és Hajduk Zoltán (gasztro-nómiai nagykövet) látogatták meg a Petry céget. 
A magyarországi vendégek a látványműhelyben megkóstolhatták a hagyományos Petry ízesítés alapján készült finomságokat. A műhely rendeltetésének megfelelően, egyedi receptek szerint, különleges kolbászkészítési bemutatót is tartottak. Közben szó esett a tradicionális termékek népszerűsítéséről, forgalmazásáról is, hiszen a vendégeknek ebben már nagyobb tapasztalatuk van. Mint ismeretes, a Fehér Asztal Lovagrendnek a Petry család is tagja, ezért a gasztronómiai szövetség követelményeinek eleget téve a cég azon igyekszik, hogy továbbra is az erdélyi magyar konyha eredeti receptjei szerint készítsék el a felvágottakat. A kóstolást szakmai eszmecsere követte. 
Mivel a látogatás „a régi barátság felelevenítése is”, Hajduk Zoltán gasztronómiai nagykövet igazi meglepetést szerzett Suba Ferencnek, a Petry cég fejlesztési igazgatójának, akinek a látványműhelyben a magyar labdarúgó-válogatott tagjai által aláírt mezt nyújtott át. 

Mezőbánd 16 perccel korábban

Család és közösség 16 perccel korábban

Hálás téma 16 perccel korábban

Techuniverzum 16 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató