2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vagy a földönkívüliekét, ami manapság annyira divatos a katasztrófafilmek és álizgalmak vetítővászonhősei körében. 

Vagy a földönkívüliekét, ami manapság annyira divatos a katasztrófafilmek és álizgalmak vetítővászonhősei körében. Vélhetően népes nézősereg is csámcsog rajtuk, mert az utánjátszó kereskedelmiek előszeretettel tűzik műsorra és kötik orrunkra, szemünkre és szemüvegünkre.
Mielőtt azonban erre a kérdésre felelni tudnánk (akarnánk), kegyeskednénk, fel kell tennünk egy sor(ozat) legalább ugyanilyen fajsúlyú kérdést, melyeknek megválaszolása után nyugodtan nézhetünk szembe a címben felpöckölt talánnyal.
Persze felelhetünk erre a kérdésre a régi és klasszikus, ámbátor morbid és cinikus viccel is, tudod, az, amelyikben lábujjhegyen, fehér lepelben, szorosan zárt sorokban megyünk a stb. felé. Aki pedig nem ismerné, mert akkoriban még nem szuszogott, amikor ez a vicc járta Erdély- és Európa-szerte, az kérdezze meg apját, anyját, tanárát, tanítóját, óvóhelyépítőjét vagy keresse elő a fentírt szerzőnek a testvéröccsével közösen összeállított urbánus folklórgyűjteményét. (Alig palástolt önreklám.)
Hogy szómat ne feledjem, tehát előbb arra kell felelnünk, hogyan éljük át az óvodai csínytevés után következő óvónői jelentést, és miket fognak mondani rég (reggel óta) nem látott szüleink, apánk, anyánk, nevelőszüleink, nagymamánk, amíg jóságosan kötegetve elteszi a málnalekvárt. (Vagy barackdzsemet.) 
Aztán milyen művészi kifogással éljük át/túl/keresztül a kiégetett zsebet, amit cigarettánk ejtett vadonatúj télikabátunkon, tavaszi felöltőnkön, ha az ember csak 12 éves? Mit mondjunk majd kedveset és szépet, midőn a szívünkbe belenyilall a félsz és a frász, illetve a várható jutalmazás súlyosbító feltételekkel megterhelve?
Hogyan mondjuk el nekik, hogy megbuktunk kilencedikben rajzból és ábrázoló kémiából vagy mi a fenéből, hogy elvágtak tizedikben hat tantárgyból, és hiányzásaink száma hetven körül mozog, mert mérhetetlenül szerelmesek vagyunk/voltunk/leszünk Pinkerton Mimibe, az X-lábú madonnába, és eladtuk a karóránkat, csakhogy virágot vehessünk és hímzett díszzsebkendőt Demeter Józsa kézimunka-szaküzletéből a Széchenyi tér 52. sz. alatt? (Nyilván, a helyszínek és a nevek behelyettesíthetők, megtöbbszörözhetők, a tételek megváltoztathatók és lophatók is.)
Miként élhetnők túl, viszonylag kisebb megrázkódtatás nélkül, azt a fájdalmas döntést, amelynek folyományaként nem vettek fel az egyetemre, a főiskolára, a barbizoni festőiskolába, a moszkvai balettintézetbe, Princetonba, a katonai alreáliskolába vagy seregszakácsnak Mátyás király fekete seregébe, alkalmatlannak talált egy sorozóbizottság, így nem mehettünk harcolni a demokratikus erők oldalán, háta megé, lába alá Koreába, Vietnamba, az iraki sivatagba, Pearl Har-bourba és más felkapott bombavidám helyekre?
Mi módon úszható meg komolyabb sérülések nélkül egy nagytakarítás, lakásfelújítás, csőrepedés és annak helyrerondítása? A fogfájás, a hosszas gyaloglás, a lépcsőmászás miként múlik el?
Van-e reális esélyünk átélni egy-két komolyabb munkahelyi konfliktust hang- és vérnyomás-emelkedés, verekedés, köpdösődés, feljelentés, rágalmazás és becsületsértés nélkül? Előléptetést, kitüntetést, fizetésemelést seggnyalás, megalkuvás nélkül?
Hogyan kell kellemesen (?!!) túlélni a szocializmust, diktatúrát gerincferdülés, ideg-összeroppanás nélkül? Hogyan állhatunk ellen a Kelet, Nyugat, Dél és Észak (hogy csak a kardinális és érseki pontokat említsem) csábításának, és helyben maradni hetven-nyolcvan évig?
Hogyan őrizhető meg az emlékezet, a hallás és látás, a tapasztalás, a szellemi frissesség, ami a túlélést értelmessé, elviselhetővé teszi?
És akkor még semmit sem szóltam a szeretetről, ami talán jobb és erősebb, mint a címben feltett veszedelem. 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató