Hóembertől hercegnőig
2013-10-22 15:42:57
- Nagy Székely Ildikó
Tünde semmivel sem szeretett annyira játszani, mint a színekkel. Türkiz, gyöngyház, bíbor árnyalatok kergették egymást rajzlapjain, aki rájuk tekintett, máris a vidám forgatag kellős közepében érezte magát.
Tünde semmivel sem szeretett annyira játszani, mint a színekkel. Türkiz, gyöngyház, bíbor árnyalatok kergették egymást rajzlapjain, aki rájuk tekintett, máris a vidám forgatag kellős közepében érezte magát. Egy októberi hétfő reggelén azonban elmaradt a bűvös móka. Tünde nagy, fekete leveleket festett a fehér papírra, olyanok voltak, mint valami hóban tévelygő, tenyérnyi bogarak. Az ősz szépségei – suttogták a lap felső részén sorakozó pedagógusbetűk. Tünde ezúttal rá sem hederített az előre jelzett üzenetre. Miután elkészült a levélbogarakkal, egy éjfeketébe öltözött hóembert kanyarított melléjük, még a murokorr is sötéten villogott.
– Ez mi? – hajolt padja fölé a tanító nő, és Tünde megkapta élete első elégtelenjét. De ez most cseppet sem zavarta. Anyjára gondolt, aki jövő év februárjáig egy távoli országban „építi a jövőjüket.” Legalábbis ezt mondta, amikor bejelentette szándékát, meg azt is, hogy jövő héten levágják a villanyukat és a gázt. – Vajon leszállt már a repülő? – tanakodott magában a kislány, és meg sem hallotta, hogy közben kicsengettek.
Arra a pár hónapra, amíg anyja Spanyolországban pincérkedett, Tünde egy ismerős családhoz, a nő egyik barátnőjének a szüleihez került. Nem volt rossz dolga, reggelizés közben még tévét is nézhetett. Mégsem akart szót fogadni vendéglátóinak. Rendszerint elkésett az iskolából, délutánonként tanulás helyett csak a babáit fésülgette volna, és ha nem hagyták békén, sírógörcsök törtek rá, kifulladásig zokogott. Csak vacsoraidőre nyugodott meg. Az evésben lelte minden örömét, pár héten belül fel is szedett három kilót. Idővel aztán a piros kockás abroszon túl is megtalálta a vidámság forrásait. Egyre jobban összebarátkozott a család nagy, fekete bundás kutyájával, később a mindig jókedvű, viccekből ki nem fogyó családfővel is, aki kisebb-nagyobb vitáknál mindig a pártjára állt. Lassan régi kedvenceihez, a színekhez is visszatért, és egyre szívesebben bogozta egymáshoz a betűket is. Egy nap azzal jött haza, hogy pár osztálytársával együtt őt is kiválasztották egy matekversenyre. Csak angyaljáráskor szontyolódott el egy kicsit, idegen volt neki a fenyő- és narancsillat, amiért máskor december elejétől számolta a napokat. Az anyja kezdetben minden második este telefonált, aztán heti háromra ritkult a csengetés. Egy este, a hívások órájában arra lett figyelmes, hogy a fiatal nő, akinek családja befogadta, románul vitatkozik a vonal másik végén lévő ismeretlennel. Fülelt, és megértette, hogy anyja barátnője azt hajtogatja: te mondd meg neki, idehívom. Aztán pár napig semmi sem történt. Szombat délután volt, moziból jöttek hazafelé, amikor mégis tudtára adták azt, amit a rejtélyes szóváltás óta sejtetett.
– Anya csak áprilisban jön – simogatta meg hosszú copfjait a barátnő, aztán csak lépkedtek egymás mellett némán, míg fel nem hangzott a jöttüket jelző kutyaugatás. Attól fogva valami megváltozott a lányban. Többet nem ugrott fel a telefon énekhangjára, sőt, az is előfordult, hogy korábban aludni ment, és arra kérte a házigazdákat, ne költsék fel, ha anyja keresi, másnap felmérőt írnak az iskolában, ki kell pihennie magát. Akkor sem mutatott különösebb érdeklődést, amikor anyja ajándékokkal telitömött bőröndjét begurította a kapun. Illedelmesen elköszönt a pótcsaládtól, aztán beült a ház előtt várakozó taxiba. Hetekig nem hallottak róluk. A barátnő, aki reggelenként iskolába, hétvégén moziba vitte a kislányt, egy nap furcsa üzenetet kapott.
– Megismertem valakit a neten, holnap Slatinára költözünk.
A fiatal nő elképedve tárcsázta a kívülről ismert számot.
– És mi lesz Tündével? – szegezte az asszonynak a kérdést.
– Ő ügyes, megszokja az új helyzetet. Nálatok is milyen jól bírta – hallatszott az erőltetett kacagás a vonal másik végén.
Újabb hónapok teltek el, anélkül, hogy a leánykáról hírt kapott volna a család. Egy éjszaka a barátnő virtuális csevegőjébe egy ismeretlen figura, Princess1001 kért bebocsátást. Pillanatokon belül kiderült, hogy Tünde rejtőzik a név mögött.
– Ki nem állhatok itt lenni, minden olyan furcsa. Az iskolában felét sem értem a dolgoknak, minden románul megy. Csak az a jó, amikor itt lóghatok – üzenték a táncoló szívecskék között villogó betűk.
– Feküdj le inkább. Holnap biztos korán kelsz – kérte a megtalált ismerős.
– Kit érdekel? – viháncoltak újra a rózsaszín szavak. Többet aztán nem beszéltek, csak lebegtek hangtalanul egymás megfoghatatlan jelenlétében. Hajnalodott, mire a Barbi-vonású, apró robotarc szürke, alvó ikonná változott.
