2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A helyi közszállítási vállalat vette át a Tudor Trans útvonalait

Amint arról előzőleg beszámoltunk, december 1-től lejárt a szállítási engedélye a Marosvásárhelyen közszállítást végző Tudor Transnak, így ideiglenes megoldásként a helyi közszállítási vállalat fedi le ezeket az útvonalakat is. Várhatóan jövő év elején versenytárgyalást írnak ki egy új szállító kiválasztására. 
A helyi közszállítási vállalat honlapján értesíti az utasokat a december 1-től életbe lépő változásokról, az itt elérhető információk szerint ekkortól az összes városi vonalra szóló bérlet a 30, 32, 10 és 30b számú járatokra is érvényes, a 19 és 20-as járatra vásárolt bérletekkel pedig a 30 és a 30b számú autóbuszokon is lehet utazni. Ugyanakkor a 10b járatra vásárolt bérlet használható a 10-es buszokon is, a 12-es járatra vásárolt bérlettel pedig a 32-es számú járműveken is lehet utazni és fordítva. 
 
A 30B többé nem érinti a Sáros utcát
A menetrend szerint ezután a 30-as járat az egyedüli, amely a Sáros, valamint a Ştefan cel Mare utcákat is érinti. A 30-as számmal ellátott járművek hétköznaponként negyedóránként, hétvégén pedig félóránként közlekednek a Jeddi úti végállomás és a Sürgősségi Kórház között. Ioan Truţă, a vállalat járatfelelőse elmondta, az útvonal tekintetében az egyedüli módosítás, hogy a 30B járatok nem érintik többé a Sáros, valamint Ştefan cel Mare utcákat, ugyanis a vállalatnak nem volt elegendő maxi-taxi típusú járműve, és keskeny utcáról lévén szó, a nagy buszok ezeken nem tudnak közlekedni. A Pandúrok sétányát, valamint a Belvedere negyedet is érintő 30B vonalon hétköznapokon fél-, hétvégén pedig óránként járnak a buszok. A Tudor és Egyesülés negyedek között közlekedő 32-es járatok munkanapokon félóránként, szombat-vasárnap pedig óránként közlekednek. 
 
Ideiglenes megoldás
Soós Zoltán helyi tanácsos, az RMDSZ-frakció vezetője lapunk érdeklődésére kifejtette, a Tudor Transnak a szerződését nem lehetett meghosszabbítani, mivel lejárt a licence, így ideiglenes megoldásként a helyi közszállítási vállalat fedi le a szóban forgó útvonalakat. A marosvásárhelyi tanács és a helyi közszállítási vállalat képviselői a múlt héten tárgyaltak az ügyben, és az a döntés született, hogy új versenytárgyalást írnak ki a Tudor Trans által eddig lefedett útvonalakra. A városi tanács decemberi ülésén kell jóváhagyja a közbeszerzés kiírását a kieső vonalakra, viszont az új szállítócég kiválasztását célzó folyamat legkevesebb hatvan-kilencven nap.
 Soós Zoltán hozzátette, városszinten probléma, hogy a helyi közszállítási vállalatnak nincsen elegendő járműve ahhoz, hogy a megfelelő járatsűrűséget biztosítani tudja, viszont várhatóan tavasszal némiképp javulhat a helyzet, ugyanis addig meg kellene érkezzenek az új autóbuszok, amelyek beszerzéséről idén nyáron döntött a helyi tanács. Ez a közbeszerzési eljárás már elindult, és márciusra várják Marosvásárhelyre az első autóbuszokat, húsz új busz kerül az utakra. 

Mezőbánd 20 perccel korábban

Család és közösség 20 perccel korábban

Hálás téma 20 perccel korábban

Techuniverzum 20 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató