2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Az osztály kikacagta – holott ha engedik, eldünnyögi: micsoda pompázatos dolog farsangnak lenni. A farsang házról házra jár, és megtréfálja a forró kályha körül melegedő asszonyokat, lányokat.

– Komám, az álmok nem hazudnak! – jelentette ki Petőfi után szabadon, az egyik helyi tévében, a népi hagyomány felújítója. És elmesélt egy sztorit. Mikor megkérdezte a tanító néni, hogy mi leszünk, ha nagy leszünk, Dezsőke visszaszippantotta az orrocskájából kilógó gyertyát, előbb azt mondta volna szíve szerint: cséplőgép, de meggondolta magát és végül azt bökte ki: farsang. Az osztály kikacagta – holott ha engedik, eldünnyögi: micsoda pompázatos dolog farsangnak lenni. A farsang házról házra jár, és megtréfálja a forró kályha körül melegedő asszonyokat, lányokat. A hátszőrállítgató riogatásért hálából megkínálják fánkkal, fahéjjal fűszerezett mézes forralt borral – és ha csepeg az orra, mint Dezsőkének éppen, hát még szépen kivarrott zsebkendővel is kiszolgálják.

Amikor sok évvel később Dezsőke falufelelős lett Ciberefalván, eltökélte, hogy megvalósítja gyerekkori vágyát. Némileg zavaró körülménynek számított azonban, hogy a farsangot senki sem látta megszületni, mégis, évente: konok kitartással – mindenfelé eltemetik. Senki sem tudja, hol lappang az esztendő többi hónapjában. Honnan kerül elő vízkereszt táján, és hová tűnik el, miután nagy pompával, még hamvazószerda előtt, húshagyókedden, Konc király és Cibere vajda életre-halálra menő küzdelme után nagy csinnadrattával elparentálják. Csak az a bizonyos, hogy mindeközben az emberek mindenféle húsos, zsíros és egyéb egészségtelen ételt zabálnak, fánkkal tömik a bendőjüket, s teleisszák magukat pálinkával-borral, azután pedig – átesve a ló másik oldalára – negyven napon át, húsvétig álszent pofával böjtölnek. Vagy legalábbis úgy tesznek, mintha száraz babon, tört fuszulykán tengődnének. (Miután a halat nálunkfelé szinte mindenki mélységesen utálja.)

Hiába siratják el minden valamirevaló faluban, a farsangnak semmiféle temetőben nincsen sírja. Valószínű hát, hogy elégetése után feltámad. Feléled a hamvaiból, akár a főnixmadár.

Amikor idáig jutott az elmélkedésben Dezsőke, vagyis Dezső úr, Ciberefalva vezető felelőse, a homlokára ütött gyengéden:

– Megvan! Nem temetni kell a farsangot, hanem feltámasztani. És persze, ügyesen megünnepelni a feltámadását!

Sajátos transzszilvanikumként tehát, farsangfarkán, Erdélynek ebben a sarkában, Ciberefalván: farsangtámasztó ünnepet tartanak.

Az írott és elektronikus sajtó kapva kap az újdonságon. A farsangtámasztás napján úgy néz ki a falu, mintha laknának is benne. Holott éppen két hete kísérték ki az utolsó lakost, Vénminya Mihály bát az elárvult temetőbe. A távolba szakadt örökösök örömest engedték át az ingatlant és a portán lévő ingóságokat a „közösségnek” – amelyet egyetlen személy, a falufelelős Dezső úr képvisel. Ő viszont ott is él Ciberefalván – mint a Cibere Panzió boldog tulajdonosa, a falu szántóterületének szorgos bérlője, az állatfarm birtokosa – és immár a hagyományok merész újítója.

A farsangtámasztásra hagyományőrzők helyett hagyományfejlesztő csoport érkezik a megyei forrásközségközpontból, és a jóváhagyott trend szerint történik minden. Úgy megy a feltámasztás, mint a marikacsapás (Dezső úr nyelvi bravúrja). Lehet, hogy a farsang eredetileg: férfiú – ám a Dezső úr olvasatában nem más, mint a saját, bájos, tenyeres-talpas felesége, Trézsi. (Akinek egy valamivel korábbi elődje még a kutyafejű tatárok kényére is hatott anno.) Cifra áncúgba bújtatva, kicicomázva, kinyalva-kifalva, fején menyasszonyi pártával, slájerben emelkedik ki a havas udvar közepére kitett óriási káposztáshordóból. Kis kövér kacsójában fényes tálca, arról pedig kaláccsal s köményes pálinkával kínálja a köréje sereglő csodalátó társaságot: az álpapot, a műkántort, a „keresztszülőket”, a szájtáti bámészkodókat, végül pedig magát a székely harisnyás vőlegényt, aki persze nem más, mint Dezső úr, a Trézsi férje. A feltámasztást mindjárt követi a keresztelés, majd a házasságkötés tréfás ceremóniája, utána pedig hetedhét országra szóló lakodalom, annak minden helyi sajátosságával.

Így kerek a farsang Ciberefalván, nyilatkozza a médiának Dezső úr. A Cibere Panzió tömve magyarországi vendéggel, ők képezik voltaképpen a násznépet. Kissé elképednek, amikor Dezső úr vőlegényből hirtelen násznaggyá „lényegülve”: ajándékozásra szólítja fel őket. De nincs mese, nuku kivételezés! A lakatlan falu derék vezére korondi káposztafőző fazékkal jár körbe, minden vendégnek kikiáltja a nevét, elveszi s megszámolja a pénzt, hangosan közli az összeget, és csípős kommentárt is fűz hozzá, ilyesfélét: – Adhatott volna többet is a sokmilliós svájci kölcsönből! – amit aztán mesterkélt vidámsággal fogad a ‘célszemély’; de újfent zsebbe kell nyúlnia, az adományt ki kell egészítenie, ha nem kíván szégyenben maradni. Mindenkinek perkálni kell.

A hatás óriási. A képernyőkön (Erdélyi Magyar Televízió, Duna Televízió, Duna World – öt kontinens, egy nemzet) mindenütt a Ciberefalvi feltámadás című népi show fut, hatalmas sikerrel.

Kerekasztal-beszélgetések zajlanak határon innen és túl, forradalmi megújulásról szól a közbeszéd. Dezsőt meg már úgy mutogatják, mint a bákóiak a medvét. Illetve úgy is, mint a kultúra új magyar lovagját – akinek pedig Trézsi asszony a boldogságos lovaginája.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató