2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Interjú Demény Péterrel pár utcányi távolságból

– Járvány előtt is úgy vélekedhetett az olvasóközönség, hogy az egyik legtermékenyebb és legfáradhatatlanabb írónk vagy, aki valamilyen formában azonnal lereagálja a körülöttünk zajló életjelenségeket, de amióta az emberek nagy hányada beszorult a falak közé,  és te magad is, biztos azt mondják rólad, hogy ilyen tekintetben utolérhetetlen vagy. Van olyan nap, hogy Ivan Karamazov többször is újabb írással jelentkezik a világhálón. Ihletője a koronavírus, illetve egy-egy költő, tollforgató, netalán valamelyik közismert írásműve. Minek nevezed ezeket? Paródiának? Stílustörténeti erőpróbának? Élvezetes játéknak? 

– Kapásból paródiának neveztem őket, de rá kell jönnöm, hogy nem mindig tudok rekeszizomgörcsöket okozni, ezért olykor már travesztiának nevezem. Nem is kötelező folyton röhögni: például Puskin nevében szép verset írtam, kacagás nélkül. De persze élvezetes játék a számomra valóban, és a visszajelzések is igazolják, meg a magam fokmérője is, hogy gyakran „betalálok”. 

– Előre kigondolt terv szerint válogatsz, vagy véletlenszerűen?

– Véletlenszerűen. Az első néhány csak eszembe jutott, együtt is közöltem őket, ahogy még sokáig. Aztán „lelassultam”, most már keresnem kell a fejemben, és akkor külön közlök egy-egy szerzőt.

– Véget nem érőnek tűnik ez a sorozat. Meddig folytatod? Könyv lesz belőle?

– Nem tudom, meddig folytatom – ameddig tart az olvasottságom és az igényem arra, hogy folytassam. Közben valahol bizonyára érik egy másik ötlet, és az kiszorítja ezt. Meg Könczey Elemér már rajzolja a kötetet, mely a kolozsvári Ábel Kiadónál fog megjelenni, és ha megjelenik, akkor valószínűleg értelmetlennek érzem, hogy folytassam.

– Nem azonos súlyú, rangú költők, írók késztettek parodisztikus megnyilatkozásra. Műfaji megkötésekre sem voltál tekintettel. Slágerek is megújultak karanténos Karamazov-módon. Nem vált emiatt támadhatóvá a vállalkozásod?

– Bizonyára azzá vált, de számomra a sláger örök szerelem. Alexandru Paleologu mondta, hogy aki nem tudja, hogy Mozart és Strauss egyenrangú, csak más lépcsőházban élnek, az sznob. Más kérdés, hogy fogok válogatni, mert bizonyos „beöltözéseket” nem érzek sikerültnek. Majd kiderül.

– Az sem megkerülhető, hogy nem egyforma szintűek e humorra kihegyezett, egymást követő rövid írások. Az ember nem írhat folyamatosan remekműveket. Ezt figyelembe vetted, amikor belekezdtél a sorozatba?

– Nem akarok folyton remekműveket írni. Illetve szeretnék, de egy ilyen sorozatnak nem azzal az elánnal lódulok neki. Szeretem, mert az enyém, és mert üdének érzem, később azonban eltávolodom az egyes fricskáktól.

– Az internetes közlésnek köszönhetően azonnali a visszajelzés. Sokan követnek. Erre számítottál?

– Bizonyos értelemben igen, hiszen van már egy „rajongói klubom”. Azt is megszoktam, hogy mondjuk Esterházyra többen reagálnak, mint másra, akit kevesebben ismernek. Többen írogatják, hogy alig várják a kötetet. 

– Akik figyelnek rád, azt is láthatják, hogy nem csak írsz, olvasol is. Igyekszel napirenden lenni lehetőleg mindennel, ami az életünkben fontos, az irodalomtól a színházig, a vizuális művészetektől a filmig, a szellemiektől a politikáig sok dologra kiterjed a figyelmed, nem szeretnél lemaradni semmiről. Ez is tükröződik a különböző lapokban sűrűn megjelenő verseidben, esszéidben, kritikáidban, recenzióidban, jegyzeteidben. A rádiós szerepléseidet sem adtad föl, a műfordítás is izgat. Tudtommal köteteken is dolgozol. Az ilyesmire mondják egyesek, hogy ez az ember felaprózza magát. Ez nem fordult meg a fejedben?

– Megfordult, a barátaim is figyelmeztetnek rá. Bizonyos dolgokat azonban eleve játéknak, könnyűnek szánok, másfelől a „komolyabb” dolgaimat sem tudnám megírni másképp. Én – én vagyok; aki szeret, az azt az embert szereti, aki éppen ilyen, amilyen.

– És a regény? A dráma? A nagy lélegzetű munkák, amelyekre egy ilyen kényszerkivonulás a mindennapokból jó alkalmat, netán lökést adhat az írónak? Ezzel nem számoltál?

– Több drámát nem írok, a romániai magyar színházaknak nem valók a kortárs szerzők, csak miután sikeresek lettek. Persze nem tudom, hogy lehetnének sikeresek, ha be sem mutatják őket. Egy regényen dolgozom már, az első változata megvan, most gyalulok. De még messze vagyok attól, hogy a szekrényt összeszereljem.

– Azon kevesek közé tartozol a magyar írók közül, akik románul is írnak, így szólítva meg a többségi olvasótábort. Olyan kihívás ez, amire feltétlenül válaszolnod kell?

– Úgy érzem, igen, feltétlenül. Ebben a régióban legalább annyi előítélet van, mint amennyi lehetőség. Már nem áltatom magam azzal, hogy lebontom őket, és a Korona-változatoknak azért örültem, mert elfordították a fejemet a hírektől, bizonyos dolgokra azonban mindenképpen reagálnom kell, el kell mondanom, hogy én hogy látom őket.

– A világjárvány elleni védekezés eltávolította egymástól az embereket. A távolságtartás magasabb szintre emelte a virtualitást. Az összefogás, a szolidaritás az online térben egyre erőteljesebb és változatosabb. Mind többen hangolódnak rá. Te régóta felismerted, mekkora jelentősége van a digitális szférának, hosszú ideje ki is használod a benne rejlő lehetőségeket. Hogy gondolod, ha elmúlik a járvány, visszaáll minden a régi szokásrendbe, vagy valami új van születőben, változásokkal kell szembenéznünk?   

– Azt látom, hogy a járvány – közös tapasztalat. Korábban mindenkinek volt egy álma, egy élménye vagy egy emléke, amelyik sehol nem érintkezett a másikéval. A sorsok természetesen továbbra is különböznek, de a járványról már senkinek nem kell elmagyarázni, mit jelent, ahogy például a forradalommal vagy az 1989 előtti időszakkal már sok információra szorulnak sokan. Esélyt kaptunk, hogy ne menjünk el egymás mellett, és távolról ne a semmibe nézzünk, hanem egymás szemébe.

Demény Péter a könyvvásáron 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató