Pénz beszél, török tanul oroszul. Nem pont így hangzik a mondás, de a társítás pontosan tükrözi a valóságot. Ezt a turista azonnal tapasztalja, amint a gépe leszáll a török Riviéra nagyvárosa, Antalya hatalmas repülőterén. Mindenütt két felirat van, török és orosz. A hangosbemondó is így hangoskodik. A nagy medve szava ott világnyelvvé emelkedett. Nem számít, hogy a két hatalom annyit bakalódott egymással, sőt a 16–20. század között 16 pusztító orosz–török háború is zajlott, most felhőtlen a szerelem. Az érzelmekbe persze az anyagiak jelentősen belejátszanak. De így megy ez máshol is. Szerencsére minket még oroszra is tanítottak az iskolában, hamar felfrissült a tudásunk, és egy héten át mindvégig ezen a nyelven értekezhettünk a legkönnyebben Alanyában és mindenütt a mesés kis-ázsiai tengerparton. A szállodánkat is mintegy kilencven százalékban ruszkik töltötték meg, mint kiderült, mi ketten voltunk románok, jött is azonnal a vendéglátók boldog „Hagi, Hagi!” kiáltása, majd hallva beszédünket, látva nevünket, a még boldogabb „Attila, Attila pasa!” barátkozás. Ez a falakon kívül is, általában a bazárok környékén többször megismétlődött, más-más kort és dimenziókat idézve. Az oroszok mellett nyilván nehéz labdába rúgni, ők lehengerlik a pompás üdülőtelepek sokszínű népességét. Ne gondoljon milliárdosokra, kedves olvasó, azok más körökben lubickolnak, de a jelek szerint Oroszország szélesebb rétegeinek is bőven van pénze, költik is korlátlanul, a törökök pedig ezt kellő módon honorálják. Illendő azonban helyesbítenem a jegyzetnyitó mondást, vagyis: Pénz beszél, kutya ugat. Honnan annyi kutya? Az oszmánok kedvenc állata a macska. Ez a kedves, hízelgőn kiszámíthatatlan, fondorlatos négylábú kifogyhatatlan mennyiségben tölti be az utcákat, tereket, parkokat, udvarokat, strandokat, mindent. Többnyire lustálkodnak, elnyúlva mórikálnak, szépek, sokfélék, a magyar „psz, psz, picus!”-ra nem reagálnak. Egyáltalán, a törököknél mindenből sok van. Luxusszállodákból, üzletekből, áruból, árusokból, kiváló utakból, látványból, szépségből, giccsből, kínálatból, a nyaralókat vonzó érdekességből, kedvességből, előzékenységből, kényelmi kellékekből. A Riviérájuk felveszi a versenyt a nyugati városokkal. Számtalan mecset, minaret is van, nem hiányoznak a muszlim világ jellemzői, a csador, a hidzsáb, a fejkendő, de a fiatal lányok nagy hányada a lemodernebb nagyvilági divatcikkektől és a sminktől se riad vissza. Ahogy a hely, az életvitel, az életszervezés és -felfogás, a munkához való hozzáállás megnyilvánul, az arra utal, hogy évtizedekkel előttünk járnak. Persze nem ismerem a vidéki, falusi körülményeket, nem általánosíthatok. De úgy dolgoznak, hogy a véget nem érő tengerparti üdülőtelepeken két szezon között óriási hotelkomplexumokat tudnak felhúzni, hat hónap alatt közel egy kilométeres viaduktot képesek felépíteni. Tanulhatnánk tőlük sok mindent. Azt is, hogy a kevésbé rendhagyó adottságaikat, nem csak egyedi természeti kincseiket is fel tudják futtatni, vonzóvá képesek tenni az ott nyaralók számára. Így az európai ember azt is hajlandó elnézni, hogy éppen az elalvás pillanatában vagy álmában, az éj elején vagy hajnalban zavarja meg a szomszédos minaret csúcsáról érkező, hangszórón felerősített, éles müezzinhang. Végül is miért bosszantana jobban, mint a mulatók, a diszkók DJ-jeinek harsánysága, a szórakozó fiatalok rikoltozása? A vízparti szabadság nem feltétlenül az alvásról szól. Ezt immár azok is tudhatják, akik nálunk, Erdélyben is a török tévésorozatok, szappanoperák szenvedélyes nézőivé váltak. A szállodai tévécsatornák is sűrűn sugározzák az érzelemdús telenovellákat. Hazafelé a repülőn el is határoztam, a kínálat színesítése érdekében én is küldök nekik itthonról egy jó sorozatra való forgatókönyvet. Klasszikus regényadaptáció. Címe: A Noszty fiú mecsete Tóth Marival. Görüsürüz! Viszontlátásra, Alanya!
