Növekvőben a kastélyláz. Na, azért ne vessem el a sulykot, lázról még nincs szó.
Növekvőben a kastélyláz. Na, azért ne vessem el a sulykot, lázról még nincs szó. Franciaországban, netán Csehországban beszélhetünk ilyesmiről, nálunk inkább azt mondhatjuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a kastélyok, várak, udvarházak iránt. A sikeres kastélynapok jól jelzik ezt, illetve találóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy az ilyenszerű rendezvényeknek is köszönhető mostoha sorsú műemlékeink népszerűsége. Ne tévesszen meg senkit a többes szám első személy használata, tudjuk, a kastélyok egy részét visszaszolgáltatták jogos tulajdonosaiknak, de mind népesebb azoknak a tábora, akik úgy érzik, kulturális örökségként nekik is felelősségük tenni valamit, hogy ezek a pusztulásra kárhoztatott, megviselt épületek régi fényüket visszanyerve sugározzák be környéküket, és vonzzák az érdeklődőket. Persze a Loire menti pompával, gazdagsággal sosem vetekedhetünk, oda a világ minden tájáról évente sok millió turista látogat ámulni, bámulni, és tesz lehetővé hatalmas idegenforgalmi bevételeket, miközben az állam is alaposan felkarolja az ügyet. De önmagunkkal versenyezhetünk, megpróbálhatjuk legalább azt a szintet elérni, ami volt, mielőtt az elnyomó rendszer 1949-ben egyik pillanatról a másikra földönfutóvá nem tette a nagybirtokosokat, arisztokratákat. Ez sem könnyű. A román államgépezet nem vethető össze a franciával, nemcsak anyagi lehetőségei, de a szándékai se jelzik, hogy ilyen téren különösebben lehetne számítani rá. Így hát maradunk azzal, amivel a visszaszolgáltatásban részesült családok, személyek és a kulturális javakért felelősséget érző civil szervezetek szerény körülmények közt próbálkoznak. Ez kevés a boldoguláshoz, de nem semmi. Ahogy Kálmán Attila marosvásárhelyi történész pár esztendeje kijelentette, „a kastélyokat csak a szeretet mentheti meg”. Sajnos a mondat és valóságtartalma kifordítható: CSAK a szeretet nem mentheti meg a kastélyokat. Erről a napokban az a kéttucatnyi fiatal is meggyőződhetett, akik a PONT csoport kezdeményezésére Marosvécsen a Kastély Erdélyben program keretében egy héten át a III. Kastély Formula táborban próbáltak eredeti, életképes ötleteket kiagyalni a Kemény-kastély fenntartható fejlesztésére. Ennél nyilván jóval többre van szükség, annál is inkább, mivel nem csupán egyetlen ilyen létesítménnyel van dolgunk, bár nagyságát, jelentőségét, sajátosságait tekintve ez kiemelt figyelmet érdemel. Csak megyénkben 35 kastély és kúria vár a felújításra, felfuttatásra. Komoly szám, még loire-i összehasonlításban is, persze a minőségi mutatókat ez esetben hanyagoljuk. Négy épületnek már csak a romjai vannak meg, mások gyenge vagy tűrhető állapotban vannak, azok, amelyek vendéglátásra rendezkedtek be, éppenséggel meg is újultak. De a döntő hányad slágerbe foglalható: „nincs egyebem, csak a remény”. Pedig ennél sokkal többet érdemelnének. A megye turisztikai mozgalmát is jócskán fellendíthetnék. A történész, az említett Kálmán Attila, aki előadást is tartott a táborozóknak a mai helyzetről, úgy látja, mindennél fontosabb lenne a történetek megtalálása, amelyek a szóban forgó helyekhez kötődnek, azok tudnák igazán felkelteni a közérdeklődést a kastélyok iránt. Nyugaton és másutt, ahol tömegek látogatják ezeket a történelmi nevezetességeket, rég felépítették a sztorik, a képzeletindító, izgalmas történetek rendszerét. Még ott is találtak turistavonzó mesélni-, filmeznivalót, ahol az egykori tárgyi értékekből már szinte semmi nem került elő. Nálunk ebben a vonatkozásban (is!) katasztrofálisan állunk, hangsúlyozta a szakember. Mármint abban, hogy nincsenek történeteink. Ez a felsőfokú oktatás csődjét is jelzi: kevés a történész, nem képeznek arisztokráciakutatókat, nincs nemességkutatás. Hiányoznak a szakosodott kutatóintézetek, amelyek Nyugaton gazdagon tárják fel az érdekes családtörténeteket, dolgozzák ki a genealógiákat, teszik ismertté a családfákat. Itt meg is állok, hisz annyi minden kellene még ebben az országban! Mindenekelőtt igaz történelem, valósághű történetek. Furcsa, ugye?! Mert tulajdonképp mesében itt igazán nincs hiány.
