Jó dolog a majális,/ iszik a nép, kajál is./ Megengedett minden dili,/ még a nap se csernobili! Vajon? ’86-tól sok ember gyanakszik, ha belepi a felhőtlen tavaszi ragyogás.
Jó dolog a majális,/ iszik a nép, kajál is./ Megengedett minden dili,/ még a nap se csernobili! Vajon? ’86-tól sok ember gyanakszik, ha belepi a felhőtlen tavaszi ragyogás. Azokon a szép április végi napokon nem csak a hetek óta kispórolt Gostat-csirke, magunk is nukleáris grillé változtunk a fényesen sugárzó ég alatt, mit sem sejtve. Ki hallott akkor még Csernobilról?! Aztán megjegyeztük a nevét, rengeteget írtak, beszéltek róla azóta. Áldozatai számát harminckét év teltével sem képesek pontosan meghatározni, elsősorban azért, mert nem lehet tudni, hogy a világon hányan betegedtek meg közvetve, a megszokottnál nagyobb sugáradag miatt. A tudósok szerint az ukrajnai robbanás környékén tízezer esztendeig okozhat halált a sugárfertőzés. Légi felvételekről jól látható, a természet buján pompázik, a radioaktív farkasok, szarvasok nagyra nőnek. Az embereknek egyelőre jobb messzire elkerülni azt a vidéket. Az új biztonsági zár, a hatalmas acélszarkofág, amellyel az atomkatasztrófa színhelyét nemrég befedték, egy évszázadon át biztosít védelmet a sugárzástól. És azután? Lesz, ami lesz. Ez manapság a legelterjedtebb stratégia. Egyebekben is, nem csak ebben. Különben is, megtörténhet, hogy száz év alatt már el is tűnnek az emberek a földről. Persze vannak biztató jelek az ellenkezőjére is. Ilyen az a bejelentés, miszerint Észak-Korea bezárja kísérleti terepét, amely a sok atomrobbantás miatt egyébként is megsemmisült, és csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nehezen hihető, hogy be is tartják az ígéretet, bár pár hete még az is elképzelhetetlen volt, hogy a két Korea vezetői kézen fogva andalogjanak lenn, délen, mint két gyöngéd, romantikus zárdalakó. Nem is tudom, miért kellett tizenkét marcona bodyguardnak gyászruhában le s fel rohangálnia, közrevéve vezérük golyóbiztos limuzinját. Kitől féltették a harciasságát feledő „elvtársat”? De még nagyon sok dologgal nem vagyok tisztában. Azzal sem, hogy tényleg újabb beláthatatlan katasztrófát okozhat az orosz úszó atomerőmű, amelynek első tengeri útja ellen olyan hevesen tiltakoznak a Greenpeace aktivisták? Putyinék „új büszkeségét” „lebegő Csernobilnak” nevezik a tiltakozók, bár az atomreaktorait majd csak Murmanszk közelében töltik fel nukleáris fűtőanyaggal, miután a hajó a Balti-tengeren át, a Skandináv-félszigetet megkerülve eljut rendeltetési helyére. Ott, a távol-keleti Csukcsföld közeli olajkutak és egy kikötőváros számára 2019-ben kezd áramot termelni. Mondom, nem tudom, ebben vagy abban mi a teljes igazság, de gyanakvóak a népek. Szerencsére az ilyen lehangoló gondolatok csak pár pillanatra suhannak át rajtunk, alapjában véve a szórakozás, kikapcsolódás, a „ne begyem, ne legyen!” életelv feltétlen hívei vagyunk. Van négy újabb szabadnap? Hajrá! Használjuk ki, együnk, igyunk, mulassunk! Hadd ürüljön a zsebünk! És így teszünk. Az előzetes becslések szerint 30 millió miccs fogyott el a hosszú hétvégén. A sörfogyasztásról nincsenek adataim. Csodálkoznék, ha ezen a téren rosszul állnánk. Különben rég hozzászoktam, hogy ebben az országban fölösleges bármiért is csodálkozni. Jó dolog a majális.
